Egy Kis Itália

Van egy város Olaszországban, amit mindenki ismer, s ahová valamiért mindannyian szívesen térünk vissza. Akár hidegben, akár pallókon közlekedve, akár a sirályok zajától menekülve, a szűk sikátorok hideg ölelésében gyalogolva, vagy nyaranta a turisták tömeges rohamával együtt, a Grand Canale csatornáján Vaporetto-val közlekedve, a lényeg egy....látni az "örök" olasz várost, Észak kortalan királynőjét - Velencét. A stílusos, az előkelő, a kicsit megkopott, de fényűző, apró bájban és szépségekben bővelkedő cölöpökre épült várost, mely "skizofrén" mivoltában egyszer szinte fájdalmasan küzd az Őt ellepő embertömegek ellen, máskor pedig magányába süppedve, szomorúan ringatózik az Adria hullámain. Velence akár így, akár úgy, mágikus energiákkal rendelkezik, melyen sem az idő foga, sem a civilizáció rohamai, végleges fogást nem tudtak találni. Mert Velence örök ... Velence felejthetetlen ... Velence egy folyamatos és végtelen szerelem. 

Anyósomnak remek művészettörténeti vénája van, s olyan mint egy kétlábon járó "wikipédia", aki a legtöbb olasz mesés városnak, tudja a titkait, a történelmét, és azon eldugott kis piciny templomait, múzeumait, melyek általában nincsenek benne az útikönyvbe. Így mikor megtudta, hogy arra vetemedünk férjemmel, hogy meghódítjuk Velencét a karnevál idején - az első mondata az volt, "Csak ne menjetek a turisták után". Szerintem ez olasz városban szabály, mivel a legszebb autentikus apró szépséget úgy fogjuk felfedezni, ha nem arra kell figyelnünk, hogy ki lép a lábunkra,hanem arra, hogy milyen csodák jönnek velünk szembe.

Tanácsát megfogadva, tudtuk, hogy lesznek olyan kanyarok, kis utcák és sötét sikátorok, amelyeken átvágunk és megnézzük Velence egy másik arcát. A zöldes selymen elterülő gazdag színekben pompázó királynőt, ki a velencei karnevál idején még inkább kitesz magáért, hogy legjobb, púderezett, ránc nélküli hibátlan arcát mutassa, s színes épületeit, minta legszebb ékszereit felvonultassa a nagyérdemű számára. Fényképezőgéppel, üres memóriával, s megannyi lelkesedéssel és izgatottsággal érkeztünk - vonattal - "a királynő" lábai elé, ahol szikrázó napsütés fogadott minket és nem is volt kérdés, hogy csak jussunk át az állomásról hömpölygő tömegen és az első hídon, majd pedig üssük be annak a csoda családi Osteria-nak a nevét, ahol az is bebizonyosodott, hogy márpedig Velencében igenis lehet remek ételeket enni, családi környezetben, isteni alapanyagokból, csak le kell térni a turista útvonalról :)

Mivel volt egy óránk az ebédidő előtt, a nyakunkba vettük a város piciny utcáit és követve a GPS utasításait, a lehető legszűkebb és legcukibb utcákon vágtunk át. A kanálisok jellegzetes, alapvetően "nem szerethető" illata - Velencében tökéletes része a városnak, annak hangulatának. A vörös téglás, elegánsan kopott hangulatú ódon kis épületek lelkének szemei, a kis ablakokból bólogató tavaszi hangulatot árasztó virágok felügyelő tekintete, mely bár észrevétlenül suhan el a folyamok türkizes színvilága felett, illatukkal és kedves színükkel igyekeznek feledtetni az esetlegesen kellemetlen illatot.

Velencében az épületek lelke, a reneszánsz hangulatát idéző csodás kőfaragások kiléte, mint épített környezet, támaszkodva a nagy macskakövek sokaságára - tökéletes összhangot alkot, a sok esetben már "öregecske" épületek támaszaként, és az ablakokat szegélyező paletták összhangjával. Szeretek felnézni miközben sétálunk, mert annyi mesés freskó, nehéz könyvespolcok, magányos arcú velencei kisöregek láthatóak az ablakok mögött, a piciny tüneményes teraszokon. S bár végtelen melankólikus hangulatot teremt a város évszázadokra visszavezethető dekadens hangulata, ezen a csodásan szikrázó napsütésben valahogy minden igazán harmóniába került.

A folyamok vize, az épületek színe, a geometriai szerkezetük, a tükröződések, a kiteregetett ruhák szélben szálló tánca, s a piciny ajtók míveseb megformált kilincse, félelmetes összhangban volt. Szinte már - már tökéletes képet alkotott. A narancs a zölddel, a víz az éggel, a téglaszirtek kopottas kis rései, a mediterrán kúszónövények erős akaratával. Egy feladatunk volt, hogy olyan pillanatokat kapjak el a fényképezőgéppel, amikor a tökéletesség megelevenedik. Nekem ez a következő pillanat lesz az:

Velence éltető ereje a víz. A víz melyre a város épült, a víz, mely a királynő mindennapi tükre, a víz mely annyi sebet, pestist mosott el, a víz mely néha rombolja az épületeket, s a víz, melyen keresztül az élelmiszer, s számos más a mindennapi élethez szükséges dolog "beúszik" Velence piciny vízi utcái közé. Ahol tágra nyílt ablakok szemeznek a napsütéssel, ahol sok helyen az olasz lobogó lengedez, s ahol a gondolákat kormányzó hetyke sapkás, kalapos, csíkos pulóverben mosolygó fiúk, úgy siklanak a vízen, hogy ez már önmagában lehetne "charm"-juk minden finom pillanata. De emellett még a legtöbbjük helyes is és mosolygós, s aztán vannak mufurc és zsörtölődős gondolás kormányosok is, akik az idő által megkoptatott múlttal együtt, szépen - lassan eltűnnek majd. Az idő vasfoga Velencét is igyekezet meg - megkezdeni, de a "királynő" bája és bűvölete oly erős, hogy ember és ördög legyen a talpán ki ezzel sokadjára is szembeszáll. Ez a város egy úszó csoda, mely néha segítségért kiállt, néha végtelen büszkeségében fürdőzik, majd a napsütés apró csillámpora előtt fejet hajtva, vízének csillogó habjai közül újra és újra felemelkedik, él, vibrál és ámulatba ejt. 

Olaszországban az ebéd egy kötelező eleme a napnak, amikor ha törik ha szakad időt és figyelmet szentelünk annak, hogy mit, hogyan és miként eszünk és természetesen a finom falatok mellé milyen folyékony nedűt iszunk. Egy pohár jó prosecco, Aperol kötelező. Eloszlatva a kétséget, miszerint "Velencében minden drága és csak rosszat lehet enni" szeretnélek Benneteket elkalauzolni egy ellenpélda csodás kis helyszínére, ahová egy kedves családi barátunk ajánlása alapján jutottunk el. Nagyon sok "Al Ponte" elnevezésű hely van Velencében, ahogyan nagyon sok a híd is :) de ez a hely nem összetévesztendő a többivel. Ide javarészt a helyiek járnak, mint ahogyan nagyon sok "Al Ponte" étterem meg a turista útvonalak nem kifejezetten autentikus helyeit takarja.

A mi szuper kis helyünk, amit tiszta szívből ajánlunk, az AL PONTE STORTO OSTERIA amely a következő cím alatt található: Calle Bianca Cappello già del Ponte Storto San Polo 1278 Venezia. Semmi más dolgunk nincs, mint a velencei sétánk elején beírni a címet a google map-be és csak követni a tüneményes helyeken végigvezető útvonalat. Nem fogunk csalódni, a tömegeket pedig szuperül elkerüljük, maximum a sétánk elején ütközünk némi forgalomba. Az étterem egy meseszép kis híd tövében, csodaszép környezetben van, egy ház földszintjén. Bent kellemes olasz családi atmoszféra fogad és egy igazi "Fritti" mennyország. Az olajban frissen sült olasz specialitás megannyi ízét próbálhatjuk ki itt, tonhalas, rákos "pogácsák", húsos, rizses töltelékkel, isteni pepperoncino szósz verziókkal. Mind a szemnek és szájnak tökéletes ízharmóniában lesz része, és a hely ölelése egyre szorosabban kerül majd közel a szívünkhöz. A konyhában egy olasz család több szintű generációja dolgozik, minden mosolyog, tisztaság van és a vendég az első, akivel mindent megkóstoltatnak, amit csak lehet, sőt még a konyhába is be lehet nézni. Én előételként a ház Fritti kollekcióját választottam, majd szezonális sütőtökkrém levest ettem, "scampi'-val, mennyei volt, s grillezett hallal zártuk a sort. Aki nem szereti a halat sem kell megijednie, a házi gnocchi frenetikus, és a különböző sült zöldségek, mennyei krumplis finomságok is magukkal ragadják a betérő vendéget. Amennyiben kedves, családias, "igaz" olasz gasztro értékeket kerestek, erre a helyre mindenképpen érdemes betérni, nemcsak a helyes mosolyú fiúk miatt :) de a harmónikus, friss alapanyagok és ízek miatt is. 

Az ebéd után utunkat a város nagyokat dobbanó szíve felé vettük, hiszen a karnevál hangulatát átérezni, bár egyrészt türelem játék is, másrészt pedig szerintem olyan élmény, amit egyszer az életben mindenkinek át kell élnie. Igen tömeg van, igen az utcákon mindenki szinte egymást érintve hömpölyög, de Velencét így, álarcban, jelmezben, a királynőt tökéletes make-upjában is látni kell. Az a pompa, s a jelmezek színesen fergeteges világa, a pávatollak cirógató érzése és a nehéz kövekkel, csatokkal, textíliákkal díszített pompás ruhák félelmetes energiákat vonultatnak fel eme festőien bájos, frivol, de mégis örökre tündöklő város utcáin. 

Ahogy az étteremből elindultunk a jelmezesek fel - feltűnő sziluettjei kezdték új színezetben megmutatni Velence lelkének apró régi és új szimbólumait. A pestis időszakának tipikus álarcát, a hosszú fehér karvaly orrú félelmetes rajzolatú mimikát megtestesítő vonalakat, a dámák színes pompáját, a kurtizánok korának mesés púderes arcait., a balzsamos, parfümös időszakot, az ékszerek fénykorát, mikor Velence oly gazdagságban "úszott" melyet felidézni jó. A piros rúzsfoltok pajzán történeteit, a csipke kesztyűk finom érintéseit, a sétapálcák vidám korát és a velencei nagyurak féktelen kéjvágyát, a hölgyek által kimutatott mindennemű "báj" - árát. Velence minden kis "piszkos" történetével, féktelenségével, bujaságával együtt, a pompa és elegancia helyszíne, melyet a karnevál nagyszabású rendezvénye, és a Szent Márk teret megtöltő energiák töltetei, ilyenkor egy külön kis világgá varázsolnak. 

A szem szeretne mindent látni, de fizikailag képtelenség feltölteni agyunk receptoraiba, azt a mennyiségű színt, érzést, élményt, illatot, anyagot, tapintást, melyet ezek a jelmezek magukban hordoznak. Mely alatt sokszor nem tudni ki rejtőzik, melyek ott és akkor fejet hajtanak nekünk, a szomorú álarc mögött mosolygós hangon mondják, csak gyere fényképezkedjünk boldogan együtt. A Szent Márk tér forgataga a karnevál idején egy olyan különleges forgataghoz hasonlítható, ahol lehet jelen bármilyen kultúra, vallás, korosztály, kétlábú és négylábú turista, egy kicsit mindenki összetartozik, s egy kicsit mindenki belekarol a másikba, rácsodálkozik a mesés kreációkra, és boldogan belemosolyog, a gondolákkal tarkított tengerpart végtelenjébe. Velence arcának sokszínűségét, tökéletesen visszaadja a karnevál sokrétű, eklektikus mivolta, amikor érdemes magát a vonulókat, a jelmezeket, és a bennük rejlő energiákat figyelni, hiszen ilyenkor a város nevezetességei szerintem egy picit eleve háttérbe is szorulnak.

Önmagában a tény, Velencében lenni a karnevál idején - maga a csoda, s ha szerencsések vagyunk természetes,hogy érdemes városnézéssel is eltölteni egy két, sok sok végtelen napot, mert Velencére egy életöltő nem elég. S hogy nekem melyek voltak a kedvenceim a Szent Márk tér forgatagában, miért tartottam lenyűgözőnek a tollakba és aranyba öltözött napkirály és felesége felvonulását, és a türkizben pompázó kék köves ruhában csábítóan mosolygó dámát, valamint a tűzpiros tollakkal vonuló féktelen energiákat hordozó kétarcú, titkos lelkű jelmezt? Megannyi válaszom lehetne, de azt gondolom, beszéljenek most inkább a képek, azok a pillanatok, melyek nekem egy életre beírták magukat a szívbe, a lélekbe. A pávatollak érintései, ami egy picit varázsolva repítettek vissza a múltba, és a sok apró mesés részlet, melyek ezeken a jelmezeken is visszatürközte, hogy Olaszországban ez mennyire de mennyire fontos. Hiszen a szép, a részletekben rejlik. S az, hogy volt aki a saját kutyacsaládot is elhozta a felvonulásra, szőrmével bélelt kis kutyakocsiban, nos az pedig olyan hab volt a torta tetején, melyre szerintem ilyen stílusosan szintén csak az olaszok képesek. A gondolák mellett vizuálisan tökéletes fotócsoportot alkotó jelmezesekről már nem is beszélve, akik olyanok voltak mint egy festmény, a délutáni egyre lejjebb ereszkedő nap kultikus fényében, a velencei lagúnák felett, ahol a kecses gondolák vidáman ringatóztak ezen a délutánon...

S hogy a hangulat és az érzés tökéletes legyen, ajándékba kaptam egy mesés velencei kézműves álarcot, férjem mosolyogva hozta, hogy "tudom a zöld az egyik kedvenc színed", s miközben a boldogságtól könnyes lett a szemem, gyorsan elegáns masnit kötöttünk a hajam alatt és én is 100%-osan belesimultam az álarcos tömeg vonzó bájába, s a pávatollakkal a fejemen azt kell mondjam, a sodró tömeg ellenére is, olyan nagyon igazán olaszosan velenceinek éreztem magam. S szerintem az egyik legfontosabb dolog a világon, hogy minden egyes utazás, új élmény kapcsán, olyan tölteteket kapunk, melyeket soha sem felejtünk és melyeket senki sem vehet el tőlünk. Ezért jó világot látni, csak menni, menni amíg csak lehet  -  s minden csoda szépséget - ebből a mesés kis bolygóból magunkévá tenni. S Velencére szerintem egy élet sem elég, ugyanakkor pedig ez a város szerintem egy perc alatt mindenkinek szerelem, így ezen rendkívül sokszínű érzések közepette, lassan mi is elindultunk hazafelé és már vártam a legközelebbi napot, amikor tavasszal egy csendesebb hétköznap a kamerámmal együtt újra ellátogatok és elmélyülök a meseszép "királynő" csodás bájában és hagyom, hogy Velence újra elvarázsoljon. 

Cividiamo Dopo Cara Venezia ... Hamarosan újra látjuk egymást drága Velence :) Köszönöm, hogy végig kísértetek velencei sétámon és örülök, hogy a soraimon és a képeket keresztül, aki élőben esetleg nem láthatta, egy kicsit Ti is belekerülhettetek a velencei karnevál színes pompájába. 

(A fényképeket és a tartalmat szerzői jogok védik. Mind a fotók és a szöveges tartalom Semperger - Sommariva Kinga alkotásai. Így a képek és a tartalom egészének, vagy akár annak csak részleteinek továbbközlése, megosztása csak és kizárólag az eredeti forrás és link megnevezésével, vagy a szerzőtől kért írásos beleegyezés után történhet. Köszönjük a megértést, A Szerző)