2 éve fél éve volt, mikor első, kihívásokkal teli "udinei" olasz randimra készültem. Mosolyogva emlékszem vissza, hogy hosszas "ÖN"győzködés előzte meg azt a tényt, hogy én a világutazó, éppen Udine-ben találkozzam kedvesemmel. Nem felejtem el azt a telefonbeszélgetést sem, amikor az olaszos búgó hang megkérdezte a telefonban, most éppen hol szeretnék randizni? Nos, mit is vág rá erre egyből a magyar lány, aki ezer éve már tudat alatt Olaszországgal él szerelemben? -  Róma, Toszkána - "bárhol", Verona, Milánó, Nápoly....a sokak által ismert, csoda desztinációk....Hosszas csend volt a telefon végén, majd meg is érkezett a tudatos válasz: "Drágám ne haragudj, de én közben már döntöttem, a mi régiónkban találkozunk, Friuli Venezia Giuliában, Udine-ben, az én városomban".....Kérdezem, most komoly? - Udine-ben? Mi? Hová tűnt az én romantikus olasz lovagom, aki titokban rózsa csokrokat küldött nekem Olaszországból a budapesti irodámba, akitől első közös karácsonyunkra egy velencei palotában töltött hosszú hétvégét kaptam, aki olyan szerelmes leveleket írt nekem hogy Petrarca megirigyelhetné....Hol randizunk, most komoly? Udine-ben? A semmi közepén? Mert hogy önmagában Friuli Venezia Giulia tartomány ténye sem izgatta fel túlságosan a fantáziámat, de hogy Udine??? amin eddig mindig csak átutaztunk és az autópálya horizontjáról látva, őszintén nem túlzottan bővült el....Ugyanakkor mivel éppen egy olyan élethelyzetben voltam, hogy semmi mást nem kerestem, csak a változást, IGEN-t mondtam. Életem egyik legfontosabb "IGEN"-je volt<3....a szívem belül tudta, hogy a lényeg úgyis "Ő" akivel találkozom, aki megváltoztatta az életem. Udine pedig, majd meglátjuk...Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ez lesz az a város, ahol majd örökre élni szeretnék, ahol Maggie kutyámmal majd nap mint nap szeljük át a macskaköves utcákat és ahol megtanulok majd igazán "ÉLNI" <3 

Nos mostanra már rájöttem, hogy anno végtelen hiba volt, hogy sosem álltunk meg a családdal, barátokkal előző életemben emellett a kis csoda város mellett, mely azóta már az "ÉN" városom is, s amely olyan szinten ölel körbe, hogy el sem enged, az új életemmel együtt. De ismét azt gondolom, ennek így kellett lennie. Ezt a csodát ki kellett érdemelnem, és a varázslatnak "VELE" együtt kellett beteljesednie. Vele, a férjemmel, mert vele együtt érdemeltem ki azt, hogy ez a kisváros megmutassa nekem mindennapi csodáit. 

De kezdjük csak az elejénél...még tél volt, február, mikor először megérkeztem az általam nem túl romantikusnak titulált, sőt konkrétan az "ez csak egy szürke olasz ipari város az autópálya mellett, mit keresek itt?" bélyeggel ellátott kisvárosba. Régebben elég sokszor és gyorsan ragasztottam elhamarkodott és kitalált minősítéseket dolgokra, amikről meg sem voltam győződve, csak úgy gondoltam, hogy ez így van és kész. Ez volt az egyik hibám, melyen sokat kellett dolgoznom, hogy ne legyek ilyen heves a véleményekkel. Nos Olaszország arra is megtanított, hogy miként kell úgy nyitnunk a világra, hogy először, lássunk, érezzünk, szippantsunk bele a levegőbe, éljük át az apróság élményeket és csak aztán "ragasszunk" bélyeget az adott dologra. Udine egyértelmű, hogy tőlem mostanra már megkapta, a stílusos, elegáns, szexi, igazán és tiszta értékekkel teli, polgári, hangulatos, titokzatos, kis csodákban gazdag, nagyon zöld, végtelen módon élhető és a "csakúgy gyorsan beleszeretsz" bélyegeket és mióta itt élek, mindennap kap egy újat és újat. Ez a város egy hatalmas energiamező, ahol az emberek, a házak, a macskakő, a kis folyók, patakok, a nagy hatalmas parkok olyanok mint "Eywha" az Avatar című filmben. Itt minden összetartozik és minden egybe kapcsolódik, és végtelen jó energiák szabadulnak fel. 

Akkoriban én egy hihetetlen felfokozott tempójú, igazi mókuskerék életből érkeztem meg Udine-be - a nyugalom szigetére, ebbe az Észak Olasz kisvárosba, mely közel 5 és fél óra alatt elérhető Budapestről. Sosem felejtem el az akkori arcom, és nézek szembe önmagammal - ma és mindennap - a tükörben, hogy mennyire megváltoztam. Én tulajdonképpen azt kell mondjam, újjászülettem Olaszországban. Lehet, hogy a karmám szerint mindig is idetartoztam, de tény, hogy az olasz lét, a mindennapi élet az egész arcomat, kisugárzásomat átszabta. Na jóóóóóó, persze a szerelem is és egy olyan férj is, mint az én Sebastiano-m, aki ténylegesen az a fajta északi olasz, aki lehozza a csillagokat is. Vele együtt pedig ez a tündéri kisváros, olyan "ránctalanítást" hajtott végre az életemben, amiért örökre hálás maradok. A rendkívül tiszta levegő, a többségében kék ég, az emberek mosolya, az épületek remek állapota és a sok vidám színű paletta, az utcák hangulata és tisztasága, kellemes terei és meseszép történelmi belvárosa, tény, hogy frenetikus hatással vannak az itt lakókra és azokra is, akik idelátogatnak. Ehhez kapcsolódóan nagyon sok bizonyítékkal szolgálhatok majd:) 

Egy szó mint száz az a bizonyos február sok szempontból emlékezetes volt. Már a reptéren érkezett egy üzenet az indulásom előtt, hogy "ugye napszemüveget hozol, mert itt nálunk már tavasz van"....gondoltam magamban, aham Udine-ben, hagyjuk már....Mi van ott....Tavasz? Februárban? persze....De hát ugye egy nő mindig imponálni szeret, így útközben lett napszemüveg is. Találkozásaink elején többször szeltük át a horizontot repülővel, csakhogy akár 2-3 napokra is tudjunk találkozni, de ugye mit meg nem tesz az ember a szerelemért, főként ha az tényleges szárnyakat ad. Nos nekem ezek a szárnyak időről- időre csak nőttek. S hát télen az én olasz szerelmem nem is engedte volna meg, hogy vezessek. Így maradtak ezek a fergeteges repülőutak, melyekről csoda emlékeket őrzök. Imádtam nézni a napfelkeltét, belegondolva abba, ami akkor még hátborzongatónak tűnt, hogy ezek az utak lesznek talán egy új élet kezdetei? Azok lettek, és egy pillanatát sem bántam meg a sokszor nem alvásnak, a reptéren várakozásnak, a 2 projekt leadás közötti akár 2 napnak is,amit együtt tölthettünk. Mert ha az ember igazán szerelmes, azt gondolom semmi sem szabhat semmilyen határt<3

Mélyen az emlékezetembe és a szívembe véste magát, az a pillanat, amikor ketté nyílt a reptéri ajtó, s egy új világba érkeztem. Friss tavaszi, lengedező érzés vett körbe, ropogós,eső utáni fű és mező illattal fűszerezve. Akárhányszor eszembe jut, beleborzongok. A nap pedig tényleg sütött és az ég olyan "azzurro" volt, mint az én szerelmem szemei. Erősen átölelt, ahogy a táj, és az illatok is, s elindultunk Udine felé. 

Biztosan tudjátok, hogy van az-az érzés, amikor az ember megérkezik Olaszországba és egy pillanat alatt "olasznak" érzi magát. Nos, velem ez történt. Lenyitottuk a kis Smart ablakait és finom, friss szél csapta meg az arcom, miközben a visszapillantó tükörben bambulva jöttem rá, hogy huhh, milyen jó is ez a napszemüveg amit vettem. A kisvárosokat átszelve, a sarki kis "Bar"-ok és "Trattoriák" sarkán mindenhol kint ült már a települések apraja -nagyja, a "világító" és erőt adó narancs itallal a kezükben, s az áldott Aperol-al együtt mosolyogtak, volt aki integetett is. Friuli Venezia Giulia tartomány egyik csodája, az hogy érintetlen. Nincs nagy forgalom, a városok emberi léptékűek, az itt élők végtelenül közvetlenek, mérhetetlen tisztaság van és itt szeretnek figyelni egymásra az emberek. A napi életritmus igazán "olaszos", nyugodt, de mégis minden megy a maga rendjén és itt még a többség igazán őszintén tud örülni az élet apró örömeinek. 

Udine földrajzi fekvése végtelen szerencsés, mert hátunk mögött a Dolomitok tornyosulnak, míg előttünk terül el a szépséges tenger. E két határvonal között pedig dimbes-dombos mesebeli, romantikus táj az, ami elrabol és magával ragad. Az, hogy mindennap a hegyeket látom a konyhából, s miközben készül a "pasta oglio e aglio" a nyitott ablaknál beleszippantok a friss levegőbe, ez elmondhatatlan érzés. Minden reggel igyekszem magamba szippantani ezt a kisvárost, minden mesebeli energiájával együtt <3 a sok virágot, a sok zöldet, mely nap mint nap az utamon kísér, amikor elindulok az irodába, vagy amikor csak Maggie-vel indulunk egy kis sétára Udine hatalmas nagy parkjaiban, melyek a szépséges villák között, igazi friss oxigén szigetként működnek és állandósult, szépségükben és színekben bővelkedő jelenlétükkel csábítanak el mindenkit, akár csak egy kicsit leülni a bennük lévő kis padokra, és csak a lábunkat lógatni.

Ennek az Észak-Olasz kisvárosnak a közlekedése is jól szervezett és elérhetősége is igazán komplex autópálya rendszerek által érhető el, belvárosa több irányból könnyen megközelíthető, mivel a Velencébe tartó autópályáról kell csak letérnünk ebbe az igazán polgári kis tüneményes városkába. Ahogy a külső kerületekből elindulunk a központ felé, több szembetűnő dolog van. A 60-as és 70-es évek igen mély nyomott hagyott a város külső kerületein, azaz a betontömbök itt elég sokat randiztak egymással ezekben a "retro" években mert nagyon sok kocka betonépület született, DE, amitől pozitív értelemben ájultam el, az az, hogy mennyi zöld, mennyi növény folyik, kúszik ezeken az épületeken és hogy milyen csodaszép nagy arborétum ez az egész város,még ott is, ahol alapvetően tényleg lehetne nagyon szürke. Rend van, tisztaság és látszik, hogy itt már anno is működött a városrendezés és tervezés.

Széles bevezető utak, remek zöld területekkel együttes lakóövezetek, szépséges fasorok, és mindenhol a forgalmat lassító, de a biztonságos közlekedés érdekében fontos körforgalom. A hegyek átölelő karjai között, ez a kisváros a vizek városa is egyben, mindenhol megannyi kis titkos patak, hegyi folyó szalad át Udine utcái között. Ezek a kis folyamok itt-ott vízi malommal, kis vízi lépcsőkkel szabályozottak és hatalmas, szabad életteret adnak a kacsa és hattyú családoknak, akik sok esetben akár velünk együtt totyognak, kísérnek el bárkit is a városban tett sétáik alkalmával. A kis folyópartok mellett csodaszép villanegyed húzódik, ahol mindenképpen érdemes megállni és csak egy kellemes sétát tenni, s meglesni hogy miként is lehet egy várost zölden, harmóniában és hangulatosan rendezni és karban tartani úgy, hogy a 70-es évek-beli "retro" épületek mellett a csodás villák is remekül érezzék magukat. Ahol a fák kecses táncot lejtenek a patak felett és a régi tömbházak udvara is telis tele van virágzó leanderekkel. 

Ahogy a belváros felé vesszük az irányt, a macskaköves utcák vágyott hangja kísér minket, a szépséges színes, elegáns házak, zöld, kék palettái mosolyognak vissza, a végtelen módon rendezett, és kicsattanóan zöld kisvárosban. Atyaég gondoltam magamban mennyi élettér van itt, milyen szélesek a járdák, kellemes közlekedésre adnak lehetőséget az utak, s mégis mindenhol hatalmas parkok, zöld terek vannak. Ezek a kis köves utcák azóta a mindennapos séták helyei lettek, Maggie számára ez az "Udine-i Facebook", itt szaglászunk folyamatosan és sokat, és találtunk új kutya haverokra is, kikből az egyik kedvenc Giuliana néni (87 éves, mármint a néni :)) terrierje, aki szintén hasonló útvonalon közlekedik mint mi, tetőtől talpig kis kosztümben sétáltat kutyát, napsütötte ráncokkal mosolyog, kötelező piros rúzst visel mindennap és hogy a kutyapóráz nehogy megtörje finom kezeit, elengedhetetlen hogy egy puha bőr kis Prada kesztyű ne legyen rajta. Egyszer mosolyogva rám köszönt és megsimogatta Maggie-t és kaptunk kutya falatot is, mivel többször elmentünk már egymás mellett. Aztán beszédbe elegyedtünk. Imádom amilyen. Stílusos, elegáns és kortalanul szexi. Egy séta alkalmával ismét találkoztunk, mikor megkérdeztem tőle, hogy hogy lehet, hogy mindig olyan, mintha egy VOGUE magazinból lépett volna ki? Válasz: "Tudja kedveském, én akármikor lépek ki az utcára, nekem fontos, hogyan nézek ki. Mi Olaszok szeretjük a szépet, nekünk fontos amit látunk, amit érzünk. A szépség mint tudjuk belülről fakad, de kívülről is sokat segíthetünk neki, hogy még teljesebb legyen. S nem hagyhatom, hogy ez a sok szép ember itt, valami csúnyát lásson nap mint nap.....Majd kacag, a csodás fehér fogaival, és a Chanel piros rúzsos mosolyával <3 Olaszok vagyunk, nekünk minden apróság fontos, mert jó energiákat ad" ....mennyire igaza van. 

A belváros egyik nagyot dobbanó szíve (merthogy több is van neki<3), a Piazza I. Maggio főtér, ahol kényelmes mélygarázst is kialakítottak azóta, jelzem hogy történelmi épületek mellett, alatt, és a város szívében lévő kastély domb mellett. Az építkezés senkit sem zavart, villámgyorsan lett készen, s nemcsak egy mélygarázs! Hanem konkrétan egy élmény!!!!! Arról nem beszélve, hogy 0.70 Euro cent az óránkénti parkolás költsége, de ahogy megérkezünk, a parkoló spirál lehajtói között zene fogad, és minden egyes kanyarban, csodaszép homorú tájképekben gyönyörködhetünk. Ahhhh.....mennyire lehet ezt így is. A parkoló felszíni bejárata egy hatalmas park, számos virággal és növénnyel beültetve, egy csodaszép villaépület tövében. Ahogy körbenézünk, csak parkok, hatalmas villák, virágágyások, mesés épületek és zöld, zöld, zöld vesznek körbe. Megérkeztünk Udine, itt vagyunk a szívedben! 

Ahogyan kijöttünk a parkolóból, jobbra kis utcák indulnak el a belváros felé, mögöttünk egy másik hatalmas park van, mely a Piazza Primo Maggio mellett helyezkedik, "Giardino Loris Fortuna"-nak hívják és egy csodaszép kovácsoltvas kerítés veszi körbe. Ezt a parkot nem szabad kihagyni.... Olyan itt ez az egész környék, ahol az apró részletekben órákig tud elveszni az ember, de higgyétek el megéri. 

Aztán egy pillanatban megkordult a gyomrom, jelezve hogy bár kábultan roboghatunk tovább az olasz életérzés sztrádáján, de ehhez kell valami finom falat is, emellett pedig Olaszországban éhezni, na ne már! A világ bűne lenne. Az én drágám persze már a reptéren kérdezte, hogy nem vagyok -e éhes, de hát nekem az élmények, a látvány, a felfedezések, mindig előrébb jártak, minthogy most eszünk vagy sem, így én rögtön azt mondtam, ohhh neeeeem, csak menjünk, nézzük meg a várost, majd útközben eszünk valamit. Nos a pillanat eljött és az én gyomrom olyan morcosan kongott ott belül,hogy felnevettünk:) De Udine apró mesés kis utcácskái úton útfélen várják az éhes betérőket, a környék legjobb falatkáival. 

Nemcsak az ízek, de a kilátás és a hangulat is magáért beszélt. Annyira jól éreztük is magunkat, miközben hallgattuk a helyiek beszámolóját a mindennapokról, hogy tulajdonképpen belefeledkeztünk teljesen az időbe.  A rádióban éppen egy olasz focicsapat szurkolótáborával készült interjú szólt....Elmúlt az idő és a rohanás, nem volt más csak mi, Olaszország, egy finom tavaszi illatú fehérbor, a mortadella szeletkék és ez így volt jó,ahogy. "Nos még mindig ugyanaz a véleményed Udine-ről mint amit anno mondtál nekem?" - fordult hozzám a kedvesem, kicsit gúnyos, de szexi mosollyal az arcán....Szinte legbelül már vártam a kérdést...De a testbeszéden nem tudta leplezni amit belül éreztem, azonnal hatalmas, végtelen mosoly jelent meg az arcomon...."Egy egy gyönyörű kis csoda város" mondtam....Mire Ő: " S még nem is láttál semmit..." A szemem szikrázó boldogságát rejtve ez volt az a pont ahol a reptéren vásárolt napszemüveg felkerült fejemre :) 

Utunk a belváros mesés macskaköves utcáin vezetett tovább, ....ahogy megláttam a kirakatokat biztos voltam benne, hogy tudatosan tette, hogy erre jöjjünk, mert ez az az utca, ahol a fantasztikus olasz boltok kezdődnek...Ahol elvarázsol az a stílus, amivel nagyon könnyű szerelembe esni....elég gyorsan és mélyen :) Igen...Udine egy aprócska kisváros itt északon, de velejéig olasz és nagyon stílusos. Így a kötelező elegáns és igazán magas minőségű márkák, mint a Valentino, Versace, Moschino, Fendi, Cavalli, Bottega Veneta, Max Mara, Armani, Dolce & Gabbana, Prada, Gucci, Etro meseszép darabjai, a tervezők titkos asztaláról bizony itt is elérhetőek. Ugyanakkor ami szembetűnő, hogy a nagy márkák nem hatalmas boltokkal vannak jelen, hanem exkluzív kis üzletek árulják őket, márka képviseleti szerződés keretében, luxus környezetben, fantasztikus kirakatok keretei között. Egy igazi nő kérem szépen ezen kirakatoknál igenis leragad....Nos velem is ez történt, és Ő ezt annyira, de annyira tudta :)Türelmesen hagyta, hogy magamba szívjam az új kollekciót színeit, stílusát és a szépséges, egyedi kézzel készített ruhadarabok megannyi munkaórájának meséit. Miközben pont azon gondolkodtam, hogy mennyire jó, hogy az olaszoknak annyira fontos minden részlet, minden apró szépség. Mennyire tudják viselni a színeket és milyen jól áll nekik, ugyanakkor az elegáns alapdarabok sem hiányozhatnak a gardróbból,melyek ténylegesen mindenkor "ÖRÖK" darabnak számítanak....Közben persze elképzeltem magam egy igazi olasz nőciként... Aztán megszólalt egy csodaszép harangszó....:)

A szépséges házak, bőséges és meseszép és hívogató kínálatai rejtő árkádok alatt haladtunk tovább, ahonnan jobbra kis utcácskák vezettek valamerre, sejtetve, hogy mmmm ott van valami amit nekem látnom kell még. De az én szerelmem más irányba húzott, követtem és persze a szeme beszélt: "Nyugalom, arra is megyünk még! Ne aggódj" 

A mesés sétálóutcák végén egy igazi történelmi kis téren lyukadtunk ki - a Piazza Della Liberta-n. Itt volt az első igazán olyan pillanat, amikor azt éreztem, én idetartozom, s nagyon megszorítottam Sebastiano kezét. Festői szépségű kis tér, régi famennyezetes épületekkel, csipkézett kőfaragásokkal, ugyanakkor tágas, de mégis körülölelő atmoszférával. A tér bal felénél lépcsők vezettek egy zölddel tarkított kis dombtetőre, ahol egy meseszép kastély áll, ez a szépséges kis domb magaslik a Piazza Primo Maggio-nál, csak a másik oldalról, ahol leparkoltunk ( későbbi felfedező utaimon persze már onnan is megmásztam a dombot ), de most innen a Piazza Della Liberta felől indultunk fel a régi kőből faragott, elegáns lépcsőkön, ahonnan folyamatosan vissza visszanéztem a szépséges kis tér felé, ahonnan elindultunk, mert az egész magával ragadott...

A kastélydomb lépcsőin haladva elfogott egy különös érzés...Nem tudtam akkor megmagyarázni, hogy mi volt az, de olyan meghatározó élmény volt, mikor a szerelmem mondta ki helyettem, ami alapján végül megértettem, miért éreztem az első pillanatoktól kezdve azt, hogy valamiért én idetartozom. Ez a domb, melyen Udine kastélya áll, a régi magyar mondák szerint (idézet Lengyel Dénestől) "Attila királyunk kívánságára épült". A nyugatrómai birodalom bukásával egyidejűleg a környékbeli stratégiai városok, mint Aquilea (kikötő) és Cividale szerepe is megnőtt. A hosszasan elhúzódó ostrom időszakok miatt, Attila királyunk Aquilea térségében szeretett volna egy erődítményt, bázist építtetni, de az a vidék ott nagyon síknak bizonyult, így Attila Udine dombját "építette" meg, a legenda szerint a "katonák sisakjában és pajzsán földet hordatott". Ezen a hegyen épület meg a város, melyet ma Udine-nak hívnak...Hatalmasat dobbant a szívem. Az én királyom, ebben a városban...Akkor lettem minden téren biztos abban, ami eddig többirányú kétség volt, hogy én ténylegesen idetartozom. A csodaszép boltíves épületek, a harsogó zöld domb, melynek tetején egy meseszép kastély, kis templom állnak, olyan felemelő hangulatú, a kilátásról nem is beszélve, amit mindenkinek látnia kell. Azóta nagyon sokszor visszatérek ide Maggie kutyussal is, családdal, barátokkal. Nekem ez egy olyan kis zarándok hely lett, főként mikor az elején még többször volt honvágyam, vagy csak fotózni akartam, mindig felmásztam ide, kiültem a teraszokra és csak gyönyörködtem. 

A kastélydombon tette sétánk után, mivel bennem volt a kisördög, hogy én bizony vissza szeretnék menni, megnézni, hogy azok a kis piciny utcák merre vezettek, így én húztam Őt - aki nagyon mosolygott közben és élvezte, hogy "nyert". Oroszlán jegyében született a győzelemittas arc mindent elmondott, Udine és Sebastiano győztek Kinga felett, tény....ekkorra már szerelmes voltam még mélyebben, még erősebben és még jobban látni akartam mindent. Talán egy könyv sem lenne elég, hogy önmagában csak Udine csodáit elmeséljen Nektek, de még van egy hely, amit látni kell, függetlenül a sok mesés apró csodától, amit az e város kínál, melyekről a későbbi írásokban úgyis olvashattok majd.

A környékbeli kávézók, kis üzletek, olaszos zsongás mindenhol, kiabáló gyerekek, kutyák, az orrunkba csábítóan begyűrűző friss kávé illata teljesen elvarázsol. Miközben kéz a kézben édes nyugdíjas szerelmespár megy el mellettünk. A nénin piros táska, hozzá illő sál és piros lakkcipő, természetesen piros matt rúzs, látni érezni, a finomságot és szépséget az arcán.... a bácsin tökéletesre szabott öltöny, kézzel készült minden részletre igényesen kiterjedő bőrcipő, sétapálca....Atyaég, a 20-as évek nyugalma és polgári mivolta az,ami egyszerre egy pillanat alatt körbevett.

A történelmi belvárosban megannyi kis utca, tér, körbe körbe kávézókkal, kis árkádokkal, csacsogó olasz emberekkel, színes kerékpárokkal és végtelen napsütéssel....Egy dolgunk van, levadászni egy helyet valamelyik a téren lévő kis kávézó asztalánál és csak üljünk le. 2 perc sem fog eltelni és nem akarunk majd innen hazamenni. Mert az a könnyedség, az az életszeretet ami az itt élőkből fakad, magával ragad mindent és mindenkit. A daloló felszolgálók, a kedves arcú idős emberek, a sok egymás mellett fantasztikusan elférő kutyás, gyerekes család, a tisztaság, és a rendezett történelmi, autentikus környezet magáért beszél. Én itt ragadtam, beszippantott ez a kisváros tetőtől - talpig. Minden téren szerelmes voltam, első látásra és másodikra is és már nem is kellett többet látnom, ebből a sokoldalú kis városból, mert ott akkor éreztem, én itt akarok élni. <3 

(A fotók és a szöveg szerzői jogvédelem alatt van, így annak továbbközlése csak és kizárólag az oldal szerzőjének engedélyével és az oldal hivatalos forrásának a megjelölésével történhet meg. Fényképek, szöveg: Semperger Sommariva Kinga)