Egy Kis Itália

Sosem felejtem el, mikor Aquileia templomát először megláttam. A hatalmas cédrusok között magasló, csodaszép, szabályos templomtorony elegánsan emelkedett ki a velencei síkságból. A cédrusokat itt már a tenger szele fújja, a templom toronyból pedig az egész grado-i öböl belátható. Spirituálisan az egyik számomra legszebb hely Észak Olaszországban. Tövében meseszépen zöldellő park várja a látogatókat. A kövek, téglák itt mind mesélni tudnak...S talán éppen Attila királyunk nyomdokaiban járva érezhetjük át itt a történelem sugallatát...Bizony, mi magyarok itt is jártunk annak idején, mégpedig 452-ben nem is akármilyen emléket hagytunk örökül ennek a régiónak, mivel Attila és a karizmatikus hunok hada porig rombolta a települést.

De visszatérve a pozitív emlékekhez, az én egyik kedvenc templomom ma már a UNESCO védelme alatt áll, s benne olyan mozaikok találhatóak, melyek egész Olaszországban egyediek. A korai kereszténység IV. század mozaikjai között járkálva, magamba szívva a harsogó friss levegőt, megengedtem a napnak, hogy lesüssön rám. Elgondolkodtam, hogy Te atyaég, mi emberek mennyi csodát, értéket és szépséget halmoztunk fel a történelem során, magunk körül, mint fizikai emlék, s hogy milyen fontos, hogy ezek minél közelebb kerülhessenek hozzánk. Ezek az emlékek bár hangjuk nincs, mesélnek nekünk, számos csodát. Nagyon fontos a múltunk, a történelmünk, s vele együtt a saját magunk története is - mindennek közepén. Azok is, akik által történetünk van, volt és lesz. Sose felejtsük el őket...A múltunk, a benne történtek, a helyzetek, az emberek akik már nincsenek velünk, mindannyian valamiért keresztezték a mi utunkat. Mindannyian a mi kis élet mozaikunk darabjai, akár így, akár úgy. Szerettek, gyűlöltek, gondoskodtak rólunk, eldobtak, tanítottak, tudomást sem akartak rólunk szerezni, örültek velünk, szomorkodtunk együtt....Minden történt valamiért. Mindenért adjunk hálát, mert sosem tudni, hogy a legjobb dolgok mivé formálódnak és hogy a legrosszabb dolgok, milyen új lehetőségek előtt nyitják meg számunkra egy új lépéshez a kaput. Minden út vezet valahová....Minden kicsiny mozaik passzol egy nagy képbe. 

Azért szeretem az ilyen elgondolkodós napokat, mert ilyenkor van lehetőségünk kicsit elmélyedni és rájönni arra, hogy az élet szépsége mennyi emlékre épül, mennyi érzés van körülöttünk, s mennyi megválaszolatlan kérdés, melyre néha figyelünk, néha nem. Minél jobban figyelünk, annál jobban megérthetjük az élet értelmét, annak szépségét és próbatételeit.

Mi emberek nagyszerűek vagyunk az alkotásban, csodákat vagyunk képesek létrehozni, s mindezen tehetségünkkel együtt, egy pillanat alatt tudunk pusztítani, és gyűlölni. Pedig mindennek ami körülöttünk van, ami bennünk van, annak annyi szépsége van... Azért is szeretem ezt a helyet, mert olyan ez itt nekem, mint otthon Dobogókő. Ahol le kell ülnünk, ki kell nyitnunk a szívünk és lelkünk és engednünk kell, hogy a hely "szelleme" átjárjon minket és egyszerűen csakúgy nézzünk ki a fejünkből, tegyük ki azt, ami esetleg a lelkünket nyomja és szívjuk magunkba azt, amitől pedig feltöltődünk. A szépséges mozaikok mint az élet kis apró darabkái kísértek utamon és maguk szépségével varázsoltak el. Az ilyen szenthelyek kellenek néha ahhoz, hogy magunkban is megtaláljuk a harmóniát, s erősítsük azt.

Így tettem....kedvenc kis utamon sétáltunk tovább a szerelmemmel, a kikötő kövei között, mellettünk a kis folyóval, ahol anno hun vezérünk és serege lovagolt. Ezek a helyek olyan erőt adnak, amely szavakban elmondhatatlan, s mind a mai napig feláll a karomon a szőr, amikor belegondolok, hogy miként törte át a naplemente sugara a cédrusok falát, s adta át nyugta előtti őszi erejét az az ásatások köveinek, annak a területnek ahol végtelen történelmi emlékek sokasága multiplikálódott. Egy könnycsepp jelent meg az arcomon, a hála, a boldogság és az öröm jeleként, az új életem fontos szimbólumaként hogy végre őszintén felvállalhatom az érzelmeim és átadhatom annak akit szeretek, s őszinte választ kaphatok és adhatok minden érzésre, érzékelése. Ez ott, akkor Aquileia kikötőjében nekem egy újabb történelmi esemény volt. Mert úgy vett körbe a szeretet és a szerelem, mint még soha....Azt gondolom az ilyen percekért érdemes élni, s ilyenkor minden fájdalom a múltból felszabadul, elillan és a jó épül tovább, újabb boldog téglákkal építkezve a lelkünkben, megrakva emlékekkel azt a bizonyos kis polcot. Legyünk hálásak a pillanatnak, szeretteinknek és a jónak az érzelmeknek ami körbevesz minket és adjunk ebből vissza annyit, amennyit csak tudunk, mert ez az örök körforgás az, ami mozgásban tartja létünket, lelkünket, az életünket. S ez itt a cédrusok földjén ez az érzés az, ami tudatosította bennem, hogy milyen mérhetetlen jó dolog szeretetet adni és kapni. <3

(A szöveg és a képek a szerző saját jogtulajdonába tartoznak. A képek csak és kizárólag a szerző írásos engedélyével használhatóak fel a továbbiakban. A szöveg és a blogbejegyzés természetesen megosztható, amit nagyon köszönünk is - a hiteles és eredeti forrás megjelölésével )