Egy Kis Itália

A színek játéka Friuli Venezia Giulia mesés tájain ezen az őszön, teljesen rabul ejtették a szívem. Van a szép, a magával ragadó, a csodálatos, a gyönyörű, s számos kifejezés, de azt hiszem nehéz volt szavakat találnom így októberben arra, ami a „Júlia-Alpok” sokszínű vidékén várt minket. Mert ez az ősz, ez most valahogy mindentől eltért. Magasztosabb, bensőségesebb, átölelő és valahogy, olyan végtelen szívhez, lélekhez szóló. A pillanatok pedig, melyeket a Lago di Fusine tó mellett töltöttünk, újszerű energiákat, új boldogságmorzsákat adtak hozzá – az amúgy is oly erős Észak Olaszország iránti szeretetemhez. S hogy miért is fontosak ezek a pillanatok, melyeken a csillogó kék tavak színe keveredik a barna, sárga, zöld mindenféle komplementer szépségével? Mikor az erdő fordított horizontja egy pillanat alatt – hatalmas, mesés színekkel teli tóvá változik, melynek partján a zöld mohával benőtt fák, első pillanatra nem is igazán tudják feldolgozni a látványt. Ezek a pillanatok hatványozottan beleégnek a szívünkbe, a lelkünkbe, s olyan boldogsághormont szabadítanak fel, melyek biztosan felemelnek a föld felé….Én ezen a napon, mikor e pillanatok születtek, legalább 10 cm-el, de inkább 20-al, biztosan a föld felett fotóztam :) s elkezdtem megérteni, hallgatni a természet minden apró rezdülésére, őszi szuszogására, finom puha illatára. S magával ragadott, egyszer és mindörökre.

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A reggelünk sürgés forgásban telt, a túracipők álmos fűzőikkel, szépen pucolva várták az indulás perceit, Maggie mozdulatlanul ült az ajtó előtt, az őszi pöttyös sétamellényben. Mi még a reggeli híreket hallgattuk, miközben a nappali ablakából mágikus erővel integettek a távoli hegycsúcsok, hívogatva minket egy vasárnapi felfedezésre.  Szikrázóan sütött odakint az őszi nap, a szomszéd teraszán már deres barnásvörös színt öltött a futó vadszőlő. Mindeközben a konyha hideg kövén, finom meleg rénszarvasos gyapjú zokniban csúszkálva igyekeztem poharamba tölteni még egy utolsó korty kávét. A falhoz csatlakoztatva türelmetlenül lógott a töltőn - a fényképezőgép akkumulátora, s már alig várta, hogy a nap folyamán jó szolgálatot tegyen. Ilyenkor, mikor hétvégén nagy kirándulásokat teszünk, a profi kamerám is fontos útitárs, így reggelente mindig megkérem, csakúgy titkon, csakúgy magamban suttogva, hogy segítsen az adott napon is, valami nagyon szépet, valami különlegeset megörökíteni, amit személyesen is átélhetünk, s amelyet így örökre is eltehetünk magunkkal. Mert ugye vannak azok a pillanatok…amelyek elsőként legbelül maradnak meg nekünk, de amelyeket meg kell örökíteni, ahogy csak lehet. 

A kis Smart szélsebesen szelte Friuli piciny kis városai és kacskaringós útjainak napsütötte aszfaltját, letekert ablakokkal, Maggie nagy örömére, a mezők illatával is töltődtünk útközben. A selymes ősz – tavaszi érzelmekkel teli feltöltő energiái, a napsugarak lengedező tánca az őszi szél és az erdők ölelésében, még kedvesebbé, finomabbá tette a táj vonulatát. Az autópálya közepét átszelő fehér csíkok szimultán mozgás közepette reptettek minket az egyre magasabb hegyek irányába, s jól érezhetően a sziklák között ott lebegett a hegyek, fenyvesek komótos, lassú mozgású szellemrajza, átitatva a napsütés szikrázó finom vonalaival, a párás őszi levegőben.

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Tarvisio irányába haladtunk, s a táj dimbes - dombos vonulatai, a gyorsfolyású hegyi patakok mentén, folyókkal szegélyezve szépen - lassan átváltoztak hegyekké, sziklás zord vonulatokká, melyek csúcsain a reggeli nap fénye csillogott, közelebb hozva a kék eget és a napfény éltető energiát. Az autópályáról az ezüstös Smart temperamentumos kanyarodásával letérve Tarvisio kedves már téli hangulatú, síparadicsomának apró piciny házai fogadtak minket. A skacok sí sulija, a kis sarki hegyi pipacsos Osteria, a szűken kanyargó kis utcák, az épületek éles sarkai, melyek első ránézésre olyanok, mintha az út egyszer csak megszűnne és a ház falai között Harry Potterként tűnünk el, a 9 és ½ vágánynál. A kicsiny utcák kicsiny teraszain a 70-es és 80-as évek megőrzött, tiszta és jóleső retro hangulata áradt. Kanyargós kis szűk utcák, fagerendás házak, a piros cserepes tetőkön a lasan táncoló füstjelek őszi tánca teszi még szebbé és kedvesebbé ezt a vasárnapot.

A csöppnyi kis utakon tekeregve hamarosan megérkeztünk Fusine mesebeli kis településére, ahol az utcák már olyan szűkek, hogy az az érzésem támad, ugye a mi csoda SMART-unk mindenhol elfér és átjut, s úticélunk nemcsak álom marad csupán. S igen, a Smart szinte a mi kis repülőszőnyegünkként szárnyalva hasított a kis faházak között, az egybenőtt kőépületek ablakai alatt, ahol kíváncsi sütőtökök figyeltek az ajtó előtt, az ablakokban dió és mandula mosolygott, de az őszi nap melegítő sugaraiban a hegyi levegővel ölelkezve száradtak a lengedező, finomra mosott ágynemű huzatok. Nemcsak idilli volt, hanem megnyugtató, mesés és egyben jóleső. Érintetlen, szép és átölelni való. Mindeközben Maggie éppen fültövön nyalt, jelezve, hogy tudja, hamarosan érkezés jobbról és már alig várja, hogy "kirepülhessen" az autóból, férjem pedig mosolyogva szorította meg a kezem, mely már a kameráért nyúlt, ahogy rákanyarodtunk a kis erdei útra. Egy kis útra amely mindig megdobogtatja a szívem, ahol mindig azt érzem, hogy hol van már, lássam már, látni akarom...

A szívem ütemes kattogásával együtt lenyitottam az ablakot, engedtem, hogy az erdő hangja beszálljon az autóba, hogy Maggie beleszagoljon az őszi levegőbe, s hogy az izgatott várakozásban, segítsen "józanul maradni" a hideg hegyi levegő friss fuvallata. S aztán egyszer csak ott volt. Elmondhatatlanul szép eleganciával elterülve a Júlia Alpok lábánál, őszi ruhatárának minden színébe burkolózva, finom ékszerekkel és kiegészítőkkel felvonulva, az évszak kifutójának végtelen horizontján. Alig vártam hogy leparkoljunk, és hogy Maggie önfeledt, a falevelek felett szinte repülő loholásának útvonalát követve, a fenyvesek megnyugtató susogásában és ölelésében, csak mi kettesben andalogjunk a levelek tánca között, karöltve a kamerámmal és ha kell lefekhessek a pihe avar ágyon, elkapva a legjobb őszi, égi, tavi pillanatokat. 

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Vannak azok a percek mikor érezzük, azért élünk, hogy ezeket a pillanatokat megéljük, magunkba szívjuk, s eltegyük a lelkünk piciny kis polcán, oda ahol a legkedvesebb emlékeket tartjuk, szépen becsomagolva. Azt hiszem ennek a napnak, minden pillanata ilyen volt. A fák energiái, a szoros ölelésük, a tó őszinte tükre, az érintetlen sziklák az erdők felett és a kék ég boltíve, teljeset, kereket és egészet alkottak. Ahogy megpillantottam a ringatózó fákat a tó kristálytiszta vizében, az eget a madarakkal együtt dalolva, s ahogy a lábam alatt a mohás fagyökereken járva éreztem az erdő illatát, végtelen energiaáramlatok indultak útjukra. Férjemmel csak álltunk, néztük Maggie örömteli farok csóválását a tavon himbálózó kacsa családokra reagálva, ahogyan lassú mozgásukkal, párhuzamos hullámokkal törték meg a zölden hullámzó végtelen tiszta Fusine tó vizét. 

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Ahogy azon tűnődtünk, hogy miként lehet valami ennyire szép, szabályos, mesebeli, egyszerre vadregényes, romantikus és festői, lábnyomunk előtt, a Tó egyre csak újabb és újabb arcát, színeit, hangulatát mutatta meg Nekünk. Igen azt hiszem elkezdtünk együtt "dobbanni" a tó szellemének szívével, s minél mélyebben szívtam magamba a környezetet, az annál mélyebben fogadott magába. Azt hiszem a csodák valahogy így születhetnek, s a "Once in a lifetime" pillanatok pedig így érkeznek meg felénk, mikor kitárul az ajtó, amelyen besétálhatunk. Magasztos és megfogalmazhatatlan érzések keringtek körülöttem, csak fogtam a kamerát és elmerülve a pillanatokban, férjem ölelésében készültek a képek. Azt hiszem egy kicsit megállt velünk a világ, s úgy minden ott a Fusine tó partján és az élettől valami nagyon különleges dolgot kaptunk. Az ősz színeibe csomagolt szeretet minden érzete átsuhant a falevelek felett, ahogyan fejet hajtva annak szépsége és tisztasága előtt, a természet egyre többet és szebbet kezdett átadni nekünk magából. Azt hiszem sosem éreztem még ilyet. De az biztos, hogy ha az ember alázattal és szeretettel fordul a környezete felé, onnan csak jót remélhet, s ezekért a megkapott pillanatokért minden tekintetben, mindennél jobban érdemes élni. Ahogy ezek a gondolatok cikáztak bennem, jóleső érzésekkel karöltve, férjem integetett, s már alig vártam, hogy lássam, amit Ő lát, a zöld minden létező árnyalatát. 

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Az avarban hancúrozva, Maggie ugatása törte meg az idilli és elgondolkodtató csendet, ahogy más kutyák érkezése végtelen izgalomba hozta, hogy végre együtt csaholhatnak a kacsa családok "legnagyobb" örömére, kik a tavon zavartalanul élvezték a türkiz ringatózást. A háttérben a hegyek csodás csúcsai nyújtózkodtak az őszi ég felé, elérve annak legtetejét, és boldogan terültek el, az évszak színeinek szőnyege felett. A fenyvesek pedig a természet minden eleganciájával együtt fonták körbe a tó szépségét, mint egy hatalmas nagy tükröt, szépen becsomagolva, bársonyos dobozba rejtve, adták át az odalátogatóknak. Fusine tavának színei, a vízben úszó tükörképek hol mozdulatlan, hol pedig hullámzó látványa varázslatos a szó minden értelmében. Ahogy a partszakasz belesimult a zöldes tó mélységeibe, ahogyan a túlparton lévő kis faház őrizte a titkos pillanatokat, s ahogyan a hegyek őrizték ezt a féltett kis csodát, az egész olyan volt, mintha egy igazi kis földi mennyországban járnánk. Minden pillanat egytől - egyig, feledhetetlen és örök nyomot hagyó emléket okozott. Nemcsak nekünk, de négylábú felfedező hősünk is folyamatos örömujjongásokban tört ki, s csakúgy szaladt és szaladt a tó végtelen elterülő szépsége mellett, képviselve az önzetlen boldogságot. Azt, amit megfogalmazhatatlanul, de mi is rendkívül mélyen éreztünk a férjemmel ezen a napon. Azt éreztem itt maradnék örökre, s akkor is minden percben más és más szépséget látnék. Majd ahogy a szemben csúcsosodó hegyek délceg szikláira irányult a pillantásom, a fák ágán egy didergő kis falevelet láttam, mely a maga szépségében, együtt lengedezett az őszi szél egyre frissebb fuvallataival. 

 (Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Ahogy az óramutató számlapján peregtek a percek, a délutáni őszi levegő úgy kezdett el egyre frissebbé válni, mellyel az arcunk és a bőrünk pedig együtt fiatalodott az eltelő percekkel. Ott legbelül azt éreztem, hogy ez a nap valahogy még erősebbé, gyermekivé és boldogabbá tett, s mikor férjemre néztem tudtam, ez nem csak egy álom. Igenis ott álltunk a hegyek tövében, a Fusine tó ölelésében azok között a színek között, melyek elsőre oly hihetetlennek tűnnek, s a pillanatok igaz valójában lélegeztük be a friss hegyi levegőt. Egy idős házaspár a kis padon ülve figyelte az unokákat, kezükben piciny távcsővel kémlelték a hegyormok szürke árnyalatát és a sasok játékát a végtelen égen. A nap, mint aki jól végezte dolgát, lassan pihenésre készült, s hogy átadja az égboltot a szikrázó csillagokkal teli, hűvös őszi éjnek. Színes sálamba burkolózva, Maggie-vel és az én jobbik felemmel pedig, elindultunk oda, ahonnan ez a nap kezdődött, a fenyvesek között lévő parkolóba. Lassan mentünk, hogy a pillanatok még tovább tartsanak, s hosszú, szép gondolatok között csak néztük a tavat és a környezetet, elmerülve annak a naplementével együtt változó fenséges színáradatában. Igen, akkor és ott is tudtam és éreztem, hogy az ilyen napokért, az ilyen pillanatokért csakúgy egyszerűen, őszintén, végtelen módon, de nagyon érdemes élni. 

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

(A fotókat és a szöveget szerzői jogok védik, így a tartalom és a képek csak és kizárólag az eredeti forrás, valamint a szerző - feltüntetésével együttesen osztható tovább, használható fel. Egyéb igény esetén kérjük a kapcsolatot a blog szerzőjével felvenni. Köszönettel, az Egy kis Itália blog szerzője és fotósa: Semperger Sommariva Kinga)