Egy Kis Itália

A péntek nálunk általában Pizza nap. Ilyenkor a fő támadási célpont az Udine-ben egyedülálló nápolyi családi Pizzeria, melyet egy frenetikus nápolyi testvérpár üzemeltet. Az igazi olasz konyha szakértők és családunk hitvallása szerint is, a pizza akkor pizza, ha nápolyi :) Salvatore és Franco zseniálisak. Koruk együttesen legalább 150 év, de vitalitásuk és a Pizza adta szenvedélyes életszeretetük miatt, a 20 évesek energiaszintjével vetekednek.

(Fotó címe: A nápolyi Fiúk A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Erre a helyre  betérni az egyenlő egy igazi nagy olasz szerelmes csábítással, aminek nem lehet ellenállni. A fával fűtött kemencéből áradó mesebeli illatok több méteres körzetben áthatják a környéket. A hely annyira igazi Retro, hogy történelem könyvbe illik, ugyanakkor az a belső varázs, amely a falon lévő megkopott fényképekből árad, az a mosoly amivel már az ajtóban várnak és a kockás terítők hada, a kis zöld kopott székekkel, na hát az olyan, hogy innen soha sem akarunk hazamenni :) ezért mi vagyunk általában mindig azok, akik zárás után még a tulajdonosokkal koccintunk a házilag, kizárólag dél olaszországi titkos recept alapján készült limoncello-val. Ennek a helynek a szelleme már több mint 40 éves, a férjem még kisgyerek volt, szőkés göndör hajjal és kék szemekkel, mikor már Salvatore ölében majszolta a pizza kenyeret. Ez a hely egy igazi nagycsaládos olasz kuckó, ahol végtelen a szeretet, soha meg nem szűnőek az ízek és finomságok és valami olyan titokzatos vonzalom alakul ki már onnantól kezdve hogy belépünk ide, amit személyesen át kell élni. 

(Fotó címe: Történelmi pillanatok A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Mivel ez a kis "nápolyi" sziget tőlünk sincs messze, így nem egyszer járunk ide, egy gyors és könnyed Calzone-t enni, melynek sarkaiért Maggie hajlandó ha kell akár fél óráig is csendben ülni :) Természetesen a hely kutyabarát, gyermekbarát, sőt ahogy a kis "ragazzi-k" megérkeznek, kötelező elem a zsírkréta és cerka, és már mehetnek is a rajzok, Franco bácsi már viszi is Őket a pult mögé megmutatni, mi az a "Bufala" ami a pizza tetejére kerül, s mindegy, hogy még január végén is karácsonyi terítő van a kis kockásra terítve, mert mindez a lényegi dolgok mellett csak részletkérdés. A friss bazsalikom itt minden körülmények között mosolyog, mert az egész egy kis "első látásra szerelem" sziget....

(Fotó címe: Bazsalikom és sok más finomság A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Péntek esténként, az olaszok igazi nagycsaládos kiruccanást szerveznek, ilyenkor a család apraja és nagyja összegyűlik, és ellepik a hely retro kis asztalait. A bejárattal szemben azonnal a pizzasütő kemencéket és a konyha gigantikus fénysebességgel száguldó attrakcióit látjuk, ahol Franco koordinál, irányít, gyúr, pizzát díszít, közben a gyerekeknek mutatja mi hogyan készül, de sosem feledkezik meg arról, hogy ki mit rendelt, mindent fejben tart és na jó....néha a nagy rohanásban a kifejezetten erre a célra derékra kötött kis kockás kendővel áttörli a fejét, hiszen a több mint 400 fokos fatüzelésű kemence mellett azért mondhatni néha kicsit megizzad az ember a munkától. 

A belső tér hatalmas, egy igazi nápolyi pizzagyár, a "gyár" szó minden negatív értelmét mellőzve, mert itt az alapanyagok mind délről érkeznek, a liszt, a szalámi, és még a sajtok is. A pizzatészta gyúrástechnikája és az ősi családi örökség része, s hát kérem szépen nem mondhatnám, hogy ez olyan egyszerű munka, tény, hogy én is készítettem már otthon pizzát, de tényleg a tészta egyik legnagyobb titka az, hogy meddig, hogyan és milyen erővel gyúrjuk át, aztán hogyan tudjuk pihentetni hagyni és újra gyúrni, majd kicsit nedves ruha alá téve "altatni" és újra megedzeni. Merthogy az igazán jó pizza tészta miután első körben legyúrásra kerül, s mindenféle formában átgyúrás alanya lesz, több alkalommal pihenésre kényszerül, egy kisebb nedves finom textil konyharuha alatt, ahonnan néha előveszik, megpaskolják és újra átgyúrják. 

A levegőben szinte repkednek az étlapok, az összetevők már sorban állnak, hogy a pizzára kerülhessenek, s miközben mi is megérkeztünk barátainkkal és gyerkőceikkel, az étteremben felszolgálóként legalább 30 éve dolgozó Nino robog felénk szélsebesen és még le sem tettük a kabátokat, már a friss olívabogyók, pizzakenyér és grissinik landolnak az asztalon. Gyerkőcöknek kivágós játék, kártya és társasjáték, a felnőtteknek érkezik egy kis kancsó bor és számos vicc, amely elengedhetetlen. 

(Fotó címe: A friss zöld és fekete olívabogyók A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Igazi olasz "alapzaj" van a helyen, morajlanak a nevetések, a gyerekek kacagnak, időközben megjönnek a tulajdonosok feleségei is, segítenek mosogatni, desszertet szeletelni, kasszánál koordinálni. A régi falakon emlékek garmada figyel le ránk, amely őrzi ennek az autentikus hely minden pizzájának szellemét és történetét, a nápolyi srácok emlékeit, híres emberekkel történő "nagy zabálásokat", foci parádékat. A rengeteg pillanat, ami körbevesz, szinte el is tereli a figyelmed arról, hogy egyszerre mennyien lettek, s miközben a finom friss, zöld olívabogyót majszoljuk, Nino már mondta is, hogy ma mit érdemes rendelni. Nagyon szeretjük ezen a helyen, hogy az ember fia bármilyen "Pizza-kreatív" lehet, mert itt nincs lehetetlen. Itt akár friss Bufala is kerülhet a pizza-ra, de lehet kérni füstölt Lazacot, amely Triesztből érkezik, s az olívabogyó választék is frenetikus, természetesen a szalámi választékok is fenségesek! A pizza mellett ugyanakkor megannyi tészta csoda kérhető, nekem egyik kedvencem a Calzone, amely frissen vékonyan hajtogatott remek pizza tészta, megtöltve mindenféle egyedi kéréssel. Én leginkább a friss ricottás, mozzarella sajtos, sonkás verziót preferálom....Arról nem is beszélve, hogy Maggie kutya kedvence is ez:) így a vicces hogy már kérnem sem kell, de neki mindig csinálnak egy kis verziót, kis kutya dobozba, s ha éppen nincs velünk a csibész kis csaj, akkor visszük neki haza. 

(Fotó címe: Az a bizonyos Trieszti lazacos pizza ...A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Közben a falon megpillantottam egy 70-es évekbeli menüt....Atyaég, mekkora! Még lírában vannak rajta az árak, az oltári kitárulkozó mosolyomat, Salvatore észrevette és már robogott is felém....Átkarolta a vállam és elkezdte magyarázni, hogy a Líra árak és a mostani árak hogyan is konvergálnak egymással, amiken nagyokat nevettünk. Közben láttam, a férjem eltűnik az étterem színfalai mögött, és nagy beszélgetésbe elegyedve Franco-val, pár perc múlva egy friss műanyag lavórban hozták ki éppen a Bufalákat, zacskózva, frissen érkezve a dél - olasz vidékről.

(Fotó címe: Pizza menü 1972-ből A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

A kis srácok és barátaink közben egy nagy kártyajátékban voltak, amikor is az asztalokhoz vittük a mozarellakat, és mindenki kiválasztotta, melyiket szeretné a pizzára tenni. Majd Nino el is robogott a kemencékhez, mert lassan a mi pizzáinknak ropog majd a tűz a kemencében. Közben a finom kis előétel grissinik elfogytak, megérkeztek a frissen csapolt sörök, a gyerkőcöknek a friss szicílilai citrommal készített limonádé, és a hely megtelt. Egyik asztalnál a város fontos ügyvédei majszolták a friss pizza kenyeret, olívakrémmel, a másik asztalnál 3 db tüneményes idős hölgy hörpölte az Aperolokat, miközben a legújabb tavaszi táska modellekről tartottak hatalmas diskurzust. A másik asztalnál fiatal diákok ültek, kártyáztak, beszélgettek, mosolyogtak és hmmmm ment a szemezés is az asztalnál egy szép arcú szőke hajú lány és egy kék szemű, barna göndör hajú fiú között. Édesek voltak....később még a tányér alátét papírján szerelmes üzeneteket is küldtek egymásnak. Nem volt mobiltelefon, nem ültek bambán és üresen...Ezek az emberek, fiatalok, öregek, élnek, mosolyognak, szeretnek, éreznek, ölelnek, nagy hangon beszélgetnek és csakúgy jól érezte magát mindenki. Nincs semmi sem túl bonyolítva, nincsenek megfelelési kényszerek, sztereotípiák. Mindenki úgy volt ott, ahogy neki a legjobb volt és pont emiatt a legnagyobb természetességgel, egyszerűen csak jó volt ott ülni. 

Miközben meredtem előre és "bambán" belefeledkeztem ebben a remek pizzaszagú péntek esti harmóniába, az orrom megérezte a friss bazsalikom illatát, amivel a calzone-s tányérom érkezett. Pillanatok alatt landoltak a finomságok az asztalon, a gyerek "sisere" had rá is ugrott a finom korongok gőzölgő cikkelyeire, mi pedig belendülve az aznap esti baráti beszélgetésbe, zárásig ott voltunk. Időközben a hely néha mozgott, egy-két asztal cserélődött, megjelent közben a péntek esti indiai fiú, aki mindig friss rózsát hoz mindenkinek, kedvesen, szemét lehunyva kicsit szégyellve helyzetét kínálta a rózsákat, vettek tőle páran, aminek nagyon örült. A konyha közben összecsomagolt neki egy kis pizzát, 2 dobozos cola-t és mielőtt elment volna a kezébe nyomták a kis csomagját. Most is könnyes volt a szeme, 15 percig fogta Salvatore kezét és köszönte a finom falatokat, a rózsacsokrot pedig beletette a kis kockás terítős asztalon lévő vázába. 

(Fotó címe: Pronti :)  A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Szeretet, önzetlenség, hála töltötte meg a pillanatokat, pedig csak egy sima, egyszerű, normális péntek este volt. Egy olyan este, aminek a végén egyszer csak a színfalak mögül kirobogott Nino, egy alumínium konyhás kocsival és az aznap este készült finom, isteni krémes profiterollal kínált minket. "Drágáim, ezt muszáj megkóstolnotok, 2 féle csokoládésat is csináltunk, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, melyik a jobb"....

(Fotó címe: Nino és a tesztelésre váró profiterolok A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Látnotok kellett volna a gyerkőcök szemeit, akik azonnal ráugrottak a finomságokra, és mintha önkéntes kísérleti nyuszik lettek volna, végtelen örömmel vetették magukat alá, a tesztelésnek. Nyert a krémes tejcsokis, igaz nekem a sima fekete csokis jobban ízlett, ugyanakkor azt hiszem annyira mindegy volt a csoki....a profiterolok összessége varázslatos volt, a frissen felvert tejszín, a kézzel gyúrt és sütött roppanós, de mégis puha tészta a belső részen, magával ragadt minket....csakúgy, ahogyan ez az este is, minden pillanatával, minden finomságával és minden mosolyával együtt. 

(Fotó címe: A tökéletes fekete csokis... A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)