Egy Kis Itália

Férjem munkája miatt hétvégente és sokszor késő délutánonként is munka után folyamatosan járjuk meseszép Olaszország felfedezetlen régióit. Eldugott kis gasztro csodák, termelők, éttermek, szálláshelyek és turisztikai desztinációk után kutatva, meseszép helyek felfedezése végett, s természetesen nem utolsósorban magunk örömére is. Én mint hivatalos fotós, felfedező és csacsogó útitárs kísérem Őt, az autóban pedig elmaradhatatlan partnerünk Maggie az Illatos útról örökbefogadott "EB", aki most már túlságosan is olaszosan szocializálódott. Válogat a sajtok között, imádja a halat, felismeri melyik a jó és nem jó prosciutto és természetesen nagy örömmel ékelődik közénk, minden egyes utunk alkalmával, amikor újabb és újabb helyekre megyünk. Hihetetlen figyelemmel kíséri az utazást, a tájakat, s nem utolsósorban az autónk felé repülő madarakat. Ja nyáron pedig előszeretettel viseli a napszemüvegem is, így a múlt nyáron kapott egy "Doogles" névre hallgató rendkívül vicces csodát, ígérem majd ilyen képpel is jövünk, mert hát "priceless" és nagyon fogtok nevetni ha meglátjátok. 

(Fotó címe: Úton Hármasban A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Minden alkalommal úgy indulunk neki, a sokszor akár 1 napos útnak is, mintha a világ végére mennénk, hiszen Friuli Venezia Giulia és a velünk szomszédos Veneto régiója számos titkos utat, helyet rejt. Többször azt sem tudjuk hol kötünk ki, csak megyünk előre a szebbnél szebb utakon, folyók közt, kertek alatt. Most így télen imádjuk a hegyek által adott - fantasztikus nyugalmat, tudatosan kerülve a nagy síparadicsomokat, egyértelműen megcélozva a semmi közepét, ahol minden érintetlen, ahol olyan a kis fekete a sarki kis bárban, hogy 3 napig nem alszol tőle és ahol a helyiek is fantasztikus karakterek. 

(Fotó címe: Zöldre fagyva A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Egy nap útnak indultunk felfedezni Veneto eldugott kis völgyeit, hegyeit, mivel tárgyalásokra is igyekeztünk - persze új turisztikai projektek miatt -, így eléggé sietős tempóban haladtunk a szerpentines utakon, elsőként Friuli hegyei között, ahol van egy víztározó, amely minden időszakban más színben és más formában pompázik. Most is meg kellett állnunk, mert befagyva még sosem láttam....Felette a kék ég adott remek keretet a képnek, melyet nemcsak az emlékeimben, de a fényképezőgépemen is megörökítettem. Hihetetlen élmény, hogy az Olaszoknál, itt északon az emberek mennyire vigyáznak a környezetükre. Mindenhol makulátlan tisztaság, rend és rendezett környezet fogad, ami olyan friss levegővel és harapnivaló ózondús oxigén tömeggel társul, hogy szinten 5 perc alatt az ember tüdejének minősége kicserélődik. Mivel kicsit elámultam a víztározón, közben férjem már elkezdett dudálni, mert időre mentünk....én pedig abban annyira nem vagyok jó, de milyen jó, hogy a jobbik felem általában pontos és így mindig erre késztet engem is. Utunk az emberi nagyságú jégfolyásokkal és mesés jég ékszerekkel tarkított hegyi utakon vezetett tovább, ahol az út mellett hatalmas, szinte művészi alkotások magasodtak. Olyan volt az egész, mintha a jégkirálynő elveszett ékszereit találtuk volna meg....Biztos az Ő nyomában jártunk,  mert egyre inkább hűlt a levegő. -4, -8 fok....Maggie közöttünk szuszogott, néha fel fel kapta a fejét, egy két hegyi madárra, akiket röptében szeretett volna leginkább elkapni.

(Fotó címe: Jégkirálynő itt hagyott valamit.... A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Csodaszépen sütött a nap, de a levegő élét az autó meleg belsejéből is lehetett érezni. Ahogy megérkeztünk egy "szinttel" feljebb, s elkezdtek magasodni a hegyek körülöttünk, a szívem is gyorsabban kezdett el verni. Imádom ezt a környéket. Veneto kis kacskaringós útjai, ahogyan elindulunk a Dolomitok belsejébe, valahogy mindig is lenyűgözőek. Itt mindig kinyílik egy új kapu, egy új ajtó, a hegyek világa, ahová csak csodálattal lehet belépni. Ezen a vidéken igenis kötelező NEM autópályán menni, bár ott is lehetne, de a normál út, sokkal több látnivalót tartogat. A hegyi emberek karaltereiről  pedig nem is beszélve. Az Udine - Forno di Zoldo útvonal az amit mi sokszor megtettünk már, és mindig újabb és újabb helyeket fedezünk fel, mert ez a környék megannyi mesés titkos értéket rejteget. Olyanoknak ajánlom, akik az abszolút öko turisztikai helyeket keresik, ahol legtöbbször nincs szálloda, csak a helyiek faházai, kőházai, ahol minden igazi #eatwell és #eatpure, mert forrásvizet ihatunk, szárított, hegyi barlangokban érlelt sonkával....mert ez a vidék olyan tiszta és olyan érintetlen hogy így szavakban leírni is nehéz. A kisvárosok kis útszéli bárjaiban sokszor árulják az igazi megkérdőjelezhetetlen helyi termékeket, vajat, mézet, (ami itt valami isteni), finom kemencében sült kenyeret, csoda friss szalámit, na és a hegyi tejről ne is beszéljünk, aminek gyógynövény illata van, és olyan friss, hogy elmondani sem lehet. 

(Fotó címe: Ahol megnyílnak a hegyek... A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Aztán hamarosan megérkeztünk Barcis meseszép "kékeszöld" tavához, ahol a kisváros kellős közepén olyan nyílt forrásvíz kút érhető el, melyet minden "vándornak" muszáj megkóstolnia. Olyan éltető jég érzéssel hasít át a testünkön, mint az élet vize, mindig megállunk itt és nemcsak iszunk, de a kulacsainkat is megtöltjük, mert ez az igazi, kristálytiszta hegyi víz az agy minden apró sejtjéig hatol és teljesen megújítja azt, aki iszik belőle.....Barcis mindig kötelező fotó - stop....a hegyek, melyek körülölelik a tavat, minden évszakban más színnel írják fel a mosolyt a számra és a lelkemre, mert ha van szépség, nyugalom és harmónia, akkor ez a hely mindhárom tényezőt teljesen egybeolvasztja. A tavon vastag zöld jégtakaró volt, néhol művészi alakzatú repedésekkel, vadkacsa családok vidám csipogásával és a távoli hegyek mérhetetlen nyugalmával fűszerezve. Leültem pár percre, férjem és Maggie is velem jöttek, Maggie is csak ült és nézte a tájat, a madarakat és nagy szuszogással tette a fejét a térdemre, majd rám nézett....mindez olyan igazi "Mi Piace" kép volt....(tetszik, szeretem) :)  Magával ragadó volt ez tény, nemcsak a kutyám zabálnivaló feje, a párom meleg ölelése, de a táj, a levegő, minden.

Mit számított a mínusz 8, az, hogy majd befagyott a fene....künk :) ezekért a pillanatokért élünk, ezeket senki és semmi nem veheti el tőlünk. Miután a kötelező photoset-el elkészültem, utunk a szűk utcácskákon vitt tovább, ahol szinten az épületek felső szintje már belógott a fejünk felé és ahol kismult arcú 90 éves nénik sietve robogtak az utcán a biciklivel, hogy együtt kössenek barátnőikkel a tűz mellett a falu közepén, ahol egy kis közösségi ház található. Az út melletti kőházakon csodálatosan pihent a nap, vörös koronát téve a délceg sziklatetők fejére. Végtelen nyugalom van itt. Meg is álltunk, mert ezt nem lehetett nem megörökíteni. 

(Fotó címe: Napfény a kőházak felett  A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Ahogy mentünk tovább felfedező utunkon, egyszer csak megérkeztünk egy igazi kis mesebeli nevű falucskába, ténylegesen a semmi közepén. Montereale Valcellina, még a neve is olyan volt, mint valami igazi kis olasz kiszámolós játék. A férjemnek remek megérzései vannak így egyszer csak fogta magát, éles kanyart véve, egyszer csak egy kellemes lugas melletti kis helyen megállt. Először nem tudtam mi történik, Maggie is hirtelen felkapta a fejét, hogy mi újság? De akkor már láttam a mosolyt s szája szélén...."Itt most megkóstoljuk a helyi finomságokat"....Uhm, néztem szét de hiszen ez egy kis "lepukkant" épület, ami bár rendezett volt, de régi rozsdás kis cégtáblák lógtak rajta, a lugas éppen téli álmát aludta, a kis ablakok mögött pedig éppen hogy pislákolt a fény, de az ajtón hívogató jelként ott volt, hogy "APERTO", azaz nyitva....Nos oké, ha már egyszer felfedező túra, akkor legyen minden téren az, egy lélekmelegítő kávé jól fog esni, ráadásul azt aztán Olaszországban sehol sem tudják elszúrni. Szóval bementünk. Igazi, de nagyon igazi Retro Bár volt. A maga kis faszékeivel, hatalmas nagy faasztalokkal, tiszta rendezett kis belsővel, és az üvegpult alatt pedig minden mi szem szájnak ingere. A helyet a helyi emberek végtelen mosolya tökéletesen kitöltötte, így bármilyen Retro is volt, már jól éreztem magam. A tulajdonos és feleségének kedvességéről nem beszélve. Férjem azonnal megrendelt mindent, amit a tulajok ajánlanak, mert itt ez a szokás, kikérni azt, amit a ház Ura ajánl....sosem csaptak még be minket, mindig,mindenhol érdemes a helyiek ízlésére hagyatkozni, arról nem is beszélve, mennyire jól esik nekik, ha rájuk hagyjuk a választást. Megérte.....olyan tálat kaptunk, hogy konkrétan csak ámultunk és bámultunk. 

(Fotó címe: Sajtválaszték  A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Megérkezett közben a kávé és a frissen pirított kenyér közé tett olvadós sajtok is, a vidék "rántott" szalámijával, amitől a hajamat letettem, annyira finom volt. Számomra "A" Panini :) Egy N-el, vagy kettővel, már mindegy is,mert ez volt "A" nagy Ő a paninik közül....Az arcomra biztosan nagyon kiült a megelégedés jele, mert azon kaptam magam, hogy csakúgy mosolygok a világba. A másik asztalnál ülő helyi bácsik, kiknek arcán legalább 100 év vidám ráncai figyeltek, azonnal rendeltek nekünk sört, mert hát biztos messziről jöttünk, meg fiatal pár, meg tuti szomjasak, meg éhesek... címszavak alatt. S persze Maggie is azonnal megkapta a a vizes tálat, és egy kis tányérban pár finom szalámivéget, ami mire odanéztem már nem is volt ott.Az olaszok vendégszeretetéről napokig, évekig, fényévekig lehetne mesélni....Amilyen elégedettek az életükkel az élet minden pillanatában és amilyen összhangban vannak magukkal és környezetükkel, nos azt tanítani kellene.

(Fotó címe: Igazi hegyi pannini olasz módra  A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

A kávéink alá olyan alátétet kaptunk, amely a környék túraútjait ábrázolta, rögtön elkezdtem összehajtogatni, mert ezt el kell vinni emlékbe, s még nagyon jól jöhet, mire a tulajdonos azonnal hozott is egy másikat, hihetetlen, hogy itt a világ végén még erre is figyelnek....helyesbítek, itt figyelnek igazán. Itt emberekből vannak az emberek, minden máz, felvett és bevett szokások, sztereotípiák nélkül. Itt a természet természetes, az ember pedig emberi, és minden úgy jó ahogy van, mégha megállt egy kicsit a történelem és a hely olyan kis egyszer volt, de mégis magával ragadó, a sok csacsogó pasiról pedig nem is beszélve, akik konkrétan pletykáltak, mondták a helyi történeteket, Maggie is és én is csak kapkodtuk a fejünket.

(Fotó címe: Retro bár az útszélén A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Úgy eltelt az idő, mire minden finomságot megkóstoltunk a hegyi gyógynövényes sziruptól kezdve, nagyi som és gyömbér lekvárjáig, aztán persze jöttek a grappával ízesített krémek és sajtok is....nem bírtunk leállni. Ahogy esteledett, a helyen egyre többen lettek, nők, gyerekek, kávéztak, előkerült a fa építő kocka, a kártya és a társasjáték is. S csakúgy a maga legnagyobb természetességével az élet vett minket körül, a hegyekben a semmi közepén, ahol életünk egyik legjobb Pannini-jét ettük. Azóta is emlegetjük azt a délutánt, szerintem Maggie is:) 

 (Fotó címe: Holdfelkelte A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Mire kijöttünk a kis helyről, persze jól bevásároltunk sajtokból és én vettem még 2 liter friss tejet is, mert imádom, már szinte esteledett, olyan éle volt a levegőnek, hogy egy szippantás felért egy tüdőszanatóriumos 1 hónapos kezeléssel. A hold a hegyek felett megjelent és mutatta az utat, hogy merre is menjünk, s a nap is mesés keretet festett az égre. A mai utunk igazából arról szólt,hogy elindultunk és megálltunk minden olyan helyen, ahol a pillanat azt mondta álljunk meg. Semmit sem terveztünk, csak hallgattunk a szívünkre. A hegyek embereitől pedig ma ismét tanultam valamit: "Mindig élj a napban, a nap minden percében, mert minden perc tartogat valamit" ....Ezt a bácsi mondta aki hozta a sört és akinek nagyon megköszöntük a kedvességét, s aki még ehhez hozzátette, mondom én mindig az embereknek soha ne felejts el mosolyogni, még akkor sem ha ráncos vagy! kacagott .... hiszen annál szebb nyom marad az arcodon! ...aztán még tovább kacagott. Imádnivaló volt, kezében a kis Aperolos pohárral, majd egészségünkre fel is hajtotta a narancsnedűt <3 sosem felejtem el a szemét és a mosolyát. 

Aztán odakint várt minket a naplemente és a hazaút, miközben éppen az autóban pakoltunk és rendezgettük Maggie plédjét, meg itatóját a tulajdonos felesége szaladt utánunk, hogy hagy adjon már nekünk ebből a kis zöldfűszeres dzsemből, mert látta mennyire szeretjük, s hát maradjon velünk sokáig a jó íz és emlék, így vigyünk haza egy kicsit belőle. Megfogta a kezem, s ahogy a mély barna szeretettel szemeivel rám nézett, hát én szólni sem tudtam. Csak annyit mondtam, visszajövünk még. Köszönjük! <3 

Az úton a naplemente fényei vártak minket olyan színpalettával, ami ámulásba ejtett. Szeles lett az idő, s ez felejthetetlenre festette az eget, aminek fényében mi is szépen hazafelé autóztunk. A hátsó ülésen Maggie elégedetten szuszogott, bajszán a hegyi szalámik apró kis darabkái. Mi pedig újabb kis felfedezéssel a szívünkben vezettünk hazafelé. 

(Fotó címe: Hazaúton A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)