Egy Kis Itália

Mióta részben a napos és mosolygós Olaszországban élek, arra lettem figyelmes, hogy elkezdtem mágnesként vonzani a boldogság pillanatokat. Olyan ez, amikor az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy jéééé, milyen jó érzés ez a folyamatos belső mosoly... Amikor a legapróbb emberi dolgok elkezdenek egymással olyan harmóniába kerülni, mely még az ismeretlen emberekre, helyzetekre és helyekre is kisugárzik. Sokszor elrohantam eddig ezen pillanatok mellett. Itt délen -ahol többet süt a nap -, az óra valahogy máshogy jár, az idő is tartalmasabb, az emberek valahogy jobban és többet figyelnek egymásra. Itt is elvileg rohan mindenki, még szombaton is iskola van, de mégis valahogy teljesen másmilyen itt a szocializálós folyamat. A generációk úgy nőttek fel, hogy az alapvető emberi értékek méltó hangsúlyt kaptak és a családok ezt folyamatában viszik magukkal előre. A család = érték. A figyelmesség, a kedvesség, a nyitottság, a humánus viselkedés, a szeretet, a segítségnyújtás nemcsak kimondott üres frázisok, hanem működő, érzékelhető dolgok. Ezáltal az emberek hétköznapi dolgai, a munka a család, a gondok, mert hiszen itt is vannak - sokkal könnyebben megoldhatóak, mert az emberi kapcsolatok mélyebbek, erejük van, és a család pedig olyan meghatározó irányítóközpontként működik, amit semmilyen erő sem dönthet le. Nem szégyen a szeretet, az érzések kimutatása sem, pedig az északi olasz egy sokkal visszafogottabb "fajta" mint a déliek. Az olaszok szeretik az életet, szeretnek úgy élni, ahogy élnek, a lehető legnagyobb harmóniára törekednek magukkal és embertársaikkal szemben. Mert tudnak elfogadni, érezni, s nevetni minden pillanatban.

Más a fontossági sorrend. Sokkal előrébb van a család, az együtt töltött idő, a nyílt és egyenes beszéd, mint a munka, és a rohanás, idegesség és feszültség. Az ebéd szent, és déltől - háromig vagy mindenki hazamegy családi ebédelni, vagy nagy beszélgetések közepette minden kis hely étterem, osteria, trattoria megtelik és nem rohanós ebéd van, hanem tartalmas ebéd, mosollyal, beszélgetésekkel teleszőve. Az olaszok mindig nagyon örülnek egymásnak, s hihetetlen testbeszéddel adják egymás tudtára, hogy mennyire:) Telis-tele vannak érzelmekkel, örömmel, mondanivalóval. Ők is 8-9 körül kezdik a napot és 6-8 körül fejezik be s mégis napközben is jut idő a családra, sőt már 5-6 körül lehet látni a családokat, ahogy együtt sétál apu, anyu, kisgyerek, vagy anyu megy gyerekekkel apu elé, és aztán kiülnek a főtérre csak beszélgetni. Idősek, fiatalok, öregek, nem számít. A lényeg, hogy együtt legyenek, hogy megtöltsék egymás életét, egymás energiái által. Olyan ez mint az AVATAR mozifilmben "EVA" a fa, melynek energiái mindenkihez eljutnak, s együttesen generálják tovább a jó energiákat. 

Mindeközben a környezetükre is rendkívül módon ügyelnek az emberek. A gyerekek nem szemetelnek, már kiskoruktól fogva tudják, hogy mi az a szelektív hulladékgyűjtés, mert a suliban a szombatok mindig arról szólnak, hogy hogyan és miként válhatunk jobb emberré. Hogyan védjük a környezetet, hogyan segítsünk egymásnak, hogyan szeressük és tiszteljük az állatokat. Azaz....hogyan legyünk teljes értékű, jó emberek. Önkéntes akciók vannak, időseket segítenek, a templomok közösségeivel együtt nagy kerti főzéseket rendeznek egészséges és fogyatékos gyermekek között, s itt nem szégyen ha a legjobb barátom tolószékes, mert Ő is ugyanolyan értékekkel teli kisgyerkőc, mint minden más fizikailag, szellemileg ép társuk. Az olasz lét arra tanít, hogy légy ember minden minőségben, nemcsak magaddal szemben, de azokkal is akik körbevesznek. Légy ember, mert így Te is sokkal jobb leszel nap mint nap a többiek által. S milyen igaz ez....hiszen ha önmagunkkal szemben tudunk humánusak lenni és elfogadjuk, szeretjük azt, amilyenek vagyunk, akkor arra  közösségre is pozitív hatással leszünk, amelyben élünk, mozgunk, nap mint nap dolgozunk, örülünk és akikkel együtt sírunk. Csak egy apró példa, éppen a halpiacon vásároltam, amikor egy néni eljött mellettem, kezében sok sok csodaszép virág volt, nekem adott egy szálat. Azt mondta, tegye ez a virágszál még szebbé a napomat, örül, hogy ideadhatja nekem, mert szép a mosolyom....Hát egy pillanat alatt repültem kb. az egekbe....el sem hittem, de igen, itt ilyen van és naponta megtörténnek ezek a dolgok. Pedig milyen kis apróság az egész, s azt gondolom csak az első ilyen lépés a nehéz, mert mi Közép Kelet Európában alapvetően zárkózottak vagyunk, félünk és sok esetben inkább tűrünk és remélünk, minthogy kilépjünk ebből és előrébb meneteljünk. Érdemes...kinyílni mint egy virág. Mert az első ilyen után nagyon sok minden megváltozik majd...

Egyszerűen az alapvető emberi dolgok itt valahogy mindenféle elvárás és mesterséges módszertan nélkül, csakúgy maguktól működnek. A kisvárosokban mindenki köszön mindenkinek, az idősek mosolyognak a fiatalokra, a fiatalok segítenek az időseknek, olyan szépen és olajozottan megy ez előre. S tényleg hihetetlen, hogy emögött nincs semmi megjátszás, máz és kényszer, egyszerűen itt az emberek természetükből adódóan érdeklődőbbek, kommunikatívabbak és mérhetetlen módon nyitottak. Mert generációkon keresztül azt látják, érzik és tapasztalják, hogy jónak,vidámnak, mosolygósnak lenni mindannyiunknak sokkal jobb....Amikor még az elején voltam az olasz lét - s itt létem mérföldköveinek, egy este elszaladtam pár apró alapvető dolgot venni, így ásványvizet is, amelyet a boltból az autóba pakolni először egy család segített!!! - majd amikor a házunk elé értem, ahol kicsit sötétebb volt, a vállam felett lettem figyelmes arra, hogy valaki közelít felém. Tipikus hazai sztereotípia - tuti ki akar rabolni, azonnal automatikus ösztönként szorítottam a táskám magamhoz. Hátrafordultam felkészülve mindenre. Egy kellemes középkorú úriember állt mögöttem, aki azt hiszem előtte szintén valahol mögöttem parkolhatott és megkérdezte: - Hölgyem, segíthetek? Szívesen beviszem Önnek a liftig ezeket a nehéz ásványvizes palackokat....Hát, Öhm, Khm....hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, de természetesen örültem a segítségnek, a szerelmem még vidéken tárgyalt, tudtam egyedül vagyok. Elfogadtam az úr segítségét, aki illedelmesen bemutatkozott, elmondta a szomszéd házban lakik és nagy örömmel segít. 3 kutyája van és mérnök és nagyon örül, hogy segíthet....Szóhoz sem jutottam, csak mosolyogtam. S így megy ez itt nap mint nap. Azt gondolom nekem ez valahol küldetés is. Megtanulni, átérezni és továbbadni a jót és az örömet, a pozitív dolgokat, akinek csak tudom. Segíteni megfogalmazni azt, hogy hogy miként lehetünk még jobbak, többek magunk, s így a minket körülvevők részére is. Mert minden fokozható, az energiáink pedig végtelenek lesznek, ha egyszer rálépünk erre az útra. <3 

(A képek és a tartalom a szerző jogtulajdonát képezik. Továbbközlésük csak és kizárólag a szerző írásos engedélyével történhetnek meg,vagy a blog, az oldal, mint hivatalos forrás megosztásával. Köszönjük!)