Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy Kis Itália

Egy Kis Itália


Téli fagyi, Nyári hó - Dolomitok és Holle Anyó

.... avagy hogyan lett egy nap alatt tél így augusztusban Olaszország egyik legszebb hegyvidékén

2018. augusztus 29. - BellaItalia

Éjjel történt, egy hosszú, fekete felhőkkel teli éjjel, mikor a Durán Hágó felett összegyűltek a morcos égi habcsókok és lecsapott a rendületlen világvége. Özönvízszerű eső hullott a mi völgyünkre, s a hegyi patak hangja már már óceáni viharhanggal vetekedett, miközben én téli hőmérséklethez is tökéletesen illeszkedő hálózsákban , kezemben a fotómasinámmal a teraszon lestem a cikázó, játszadozó villámokat. Aztán persze azt gondolták magukról, hogy túl járnak majd az eszemen és nem sikerül elkapni őket, de bizony akkor is mefogtam a pillanatot. A lesújtó sistergő égi mérget, mely pillanatok alatt közel 20 fokos lehülést hozott így egy éjszaka, s tombolása kitartóan tudatta, nem tágít, itt marad és egész éjjel feszegeti égi erejét. Olyan felhők vettek körül, hogy azt hittem egy pillanatra az északi boszorkány is megérkezett, s elhozta a tényleges világvégét. Majd pedig, mivel a villámok csóvája egyre közelebb ereszkedett, s alattunk megrémült őzek robogtak erdei rejtekük felé, én is beljebb húztam magam a teraszon. A vihar szelei közben már olyan kegyetlen sikítással csapkodták az terasz minden apró zeg zugát, hogy eljött az ideje - a teraszról védettebb helyre menni. De a villám meglett, nem menekült, elkaptam, s íme a fotó is, ami az egyik kedvencem erről az éjről, mely gyökerestől megváltoztatta a másnapot.

villam.JPG

Zakatoló szívvel keltem fel hajnalban, mert tudtam, az éj hangjai, a vihar színei és úgy minden nem maradhatott nyom nélkül, s szinte már magam előtt láttam a kidőlt fákat, a mellettünk lezúduló kis utcában a hordalékot az erdők mélyéről, s a vihar utáni csend képét, s mikor a fa spalettákat kinyitva a szemközti hegytetőről, valami szinte hihetetlen mesebeli fehérség csillogott, az éppenhogy pislákóló, s minden erejével ébredező nap fényében, a szívem és a szám is kinyílt és nem tudtam betelni a látvánnyal! WOW! A vihar olyan szélsebes erőkkel ereszkedett alá, hogy bizony már a télre készülő Holle Anyó párnáiból is idefújta a pihe puha hócsillámokat, melyek végtelen nyugalomban terítették be az előttem, szinte festményként elterülő hegyek nyugodt reggeli pilledő hangulatát. 

reggeli_ho.jpeg

A szívem majd kiugrott a helyéről, Maggie szinte őzikeként ugrott ki a teraszra, s a fülei is azt mondták "aztaaaa", az éjjel sokat dolgozott kamera pedig azonnal töltőre téve, s én pedig piros fehér pöttyös téli zokniban robogtam a férjem felé és harsányan ébresztettem, hogy "BUONGIORNO" - most és azonnal mennünk kell fotózni, hegyet mászni, magunkba szívni a nyári tél momentumait, s belelépni a friss hóba, a hóba, mely nekem valahol mélyen mindig is nagy szerelem maradt. S melyet bár az időjárás kissé bohókás mivolta űzött ide most így augusztus végén a Dolomitokba, mely jelen annak is, hogy a földanya valahol mélyen mérgesen háborog, hisz ha ilyenre képes a természet így nyár végén, akkor mindannyian tudjuk, ott valami nincs helyén, s földanya, mindig figyelmeztet...., ugyanakkor azt is tudtam, hogy nekem erről most fotóriportot kell készítenem. Mert ez valami "irtózatosan" különleges, nyári  - téli csoda. 

coldai_szinek.jpeg

uton_a_havas_hegyek_kozott.jpeg

A kis csapat az autóba dobva magát gyorsan a hideg levegővételek által beszívott mély, oxigéndús lökettel együtt, elindultunk a mesés Monte Civetta és a Monte Pelmo felé, ahol a szikrázóan mesés szinte túlzottan is tökéletes éggel együtt, valami félelmetes szépség tárult elénk. A levegő kékje olyan színekben pompázott, hogy elvakította az embert, miközben a sziklák csúcsain, méla nyugalommal a reggel pihent még rezzüléstelen arcával, csak a didergő havas csúcsok integettek csendesen. A finom kristályos hó pedig, csak délcegen szemlélte a csúcsokról, hajnali szuszogással karöltve az ébredező völgyben lévő házak színes kis alakzatait.

Már akkor elhatároztuk a férjemmel, hogy nekünk ma másznunk kell, nincs mese, ha csúszik, ha havas, ha jeges, nincs ami visszatartson minket és már akkor tudtuk, talán ez lesz a nyári szezon egyik legszebb lehetősége, az amúgy is megannyi hegyi csoda között. 

cimlapkep_szerintem.jpeg

Völgyről - völgyre, tüneményes kisvárosok között vitt az utunk, mert egy pillanat alatt akartam látni mindent. Igen....én ilyenkor telhetetlen vagyok. Az összes csúcsot, az összes kis fagerendás ház mosolyát meg akartam örökíteni ezen a reggelen. Egy reggelen, amikor mindent újrafestettek a hegyi tündérek, mert a színek csakúgy vakítottak a völgyben. A házak kicsiny faablakai csakúgy pislogtak a vakító napsugár felé, miközben az égről minden felhő elúszott, s kitárult a lég, a természet maga önzetlen szépségében engedte meg, hogy egy kicsit így lássuk. Friss, zöld mezőkkel együtt, harsogó, harapós és süppedős zöld színekkel, zord sziklákkal és a havas csúcsokkal, valami olyan csoda tárult elénk, melyet szavakban lefesteni még most is nagyon nehéz. 

karacsonyi_hangulat.jpeg

Minden egyes kis útszakaszon meg akartam állni, mert egyik csoda után jött a másik, s az egy pillanat alatt kialakult karácsonyi hangulat keretei között, még az útszéli fenyvesek is mosolyogtak és szinte lehetett látni rajtuk, ahogy selymes zöld palástjukat gyors, friss mozdulatokkal készítették elő a hirtelen jött ünnepi napokra.

Ahogy egy kis templom tövében megálltunk mert gyönyörű kilátás nyílt egy csodás völgyre, ahogy kattogott a fényképezőgépem, egy fiatal, zöldillatú fenyő apró érintése zavarta meg az egyik pillanatot. Aztán ahogy megfordultam, hogy kicsit arrébb rendezzem selymes tüskéit, tudtam, csak szólni akart bájosan, a természet nyelvén, megérintve a hátam....hogy forduljak meg, mert egy igazi csodát, így az ölelésében láthatok majd. A kis fiatal fenyő tüskéi között, a UNESCO örökséggel büszkélkedő csodás Monte Pelmo díszelgett téli köntösében, éppen a felhőkkel kávézott, kezében a habos latte macchiato-jával felém kacsintott, én pedig szinte könnyesen boldog szemekkel lőttem a pillanatokat, a kamerám lelkének mélyére. A férjem csak átkarölt és tudatta, ez ma az én napom, így csak hajrá :) ami belefér, azt fotózzam nyugodtan. Ott és akkor is tudatosult bennem, boldog ember vagyok, hálás és szeretettel telt azért, amit az élettől azokban a percekben is kaptam. 

havas_taj_es_napozo_szekek.jpeg

A télen mesés kis síszállók udvarának kellemes retro hangulata között, az augusztusi napsütés finom érintését magukon viselő nyugágyak dideregtek, s a havas csúcsok alatt arra vártak, hogy valaki gyorsan betakarja őket. Egy nap alatt lett ugyanis 25 fokból 5, így én is gyors ütemben ugrottam ki és be az autónkból, a tervezett photo - stop-ok helyszínén. Maggie kutyánk az autó melegét élvezve, az utazó dobozában a takarók között kucorgott, ugyanakkor rendkívül módon érdekelte, s így gyors mozdulatokkal szaglászta az ablakon beosonó hideg "illatot". A hegyeken egyre inkább fel-felszálló felhők pedig tudatták, hamarosan itt az idő, hogy még így délelőtt mászhassunk, de addig is még a kamerával a nyakamban gyalogoltam előre a megszokott kis fotóhelyekre, hogy minél több havas pillanatot Veletek is megoszthassak. 

Smink nélkül, csakúgy ahogy felketünk, egy gyorsan összekapott hajnal pillanatai között indultunk el fotózni, még a reggelek kora hajnalán, s így kócos hajamat is csak gyorsan összekötve szinte hunyorogva álltam, a hegyek és a felhők közül feltörő nap - első nagyon erős sugarai alatt. Miközben a háttérben a morcos öreg sziklák fagyoskodtak, addig a szemem előtt már a legtöbb hegycsúcson sziporkázó napsütés landolt, a szirti sasok legnagyobb örömére, hiszen így már az őszre készülő dús tollas szárnyaikat a sziklák felett elegáns csapásokkal melegíthették, a magasban mosolygó nap örömére. 

hegyek_szines.jpeg

Nem telt el pár pillanat és meg is érkeztünk oda, ahová mindig is szerettünk megérkezni, a Civetta hegyvonulat tövébe, a Palafavera sípályáihoz, ahonnan mesebeli túrák indulnak. Arról nem is beszélve, hogy "frenetico" a helyi kávé is és ahogyan a virágok nyári vidámsága harsogó színeivel törte meg, az egy nap alatt megérkező téli csoda csendjét, ez még inkább arra ösztönzött, hogy gyerünk és másszuk meg mihamarabb a háttérben lévő vonulatot, mert onnan a kilátás biztosan lenyűgöző lesz. Gyorsan cipőt cseréltünk, hiszen a reggeli rohanásban csakúgy beleugrottam egy nyári valamibe és így legalább azt is be tudom mutatni, hogy milyen is volt zokni nélkül az 5 fokban havat taposni, most 2018. augusztus végén. Igen, abszolút priceless, miközben a hegyi bocik pedig egyértelmű hangon adták a tudtomra a közelünkben lévő "Malga" istállóiból, hogy bizony, az elmúlt napokhoz képest, Ők most jobban vannak odabent, mert kicsit fáznak :) Én az izgalomtól és az örömömben csak ugráltam a hóban, mint egy kisgyerek :) 

hoban.jpeg

Percek alatt átöltöztünk, felkerültek a spéci hegymászó bakancsok, közben a didergő négylábút hazavittük, aki se perc alatt kucorodott be anyósom mellé, a frissen pattogó tűz jóleső melegével átölelkezve. Anyósom Maggie részére azonnal elkészített pár finom falatot, egy kis prosciutto-t hegyi sajttal, majd  mind eközben éppen babot pucolt egy finom délutáni leveshez. Ahhhh, micsoda bájos meleg volt bent a mi kis hegyi házunk konyhájában, s a frissen felvágott fa illata, még most is itt van az orromban. Magunkhoz kaptunk egy kis kenyeret, meg mortadellát, meg hegyi "formaggio"-t, s már el is indultunk vissza, a szikláink tövébe, hogy lássuk azt, amit látni kell. 

monte_pelmo_havasan.jpeg

Az ózondús levegő jóleső súlya, mintegy nagy csomag fészkelte be magát a tüdőnk belsejébe. A Palafavera felvonóval felérve a hegyi túránk kiindulási pontjához megálltunk egy pillanatra, mert a háttér, bár olyan volt mint egy poszter, de egy #nofilter fotó kapcsán mindenképpen megörökítettük a háttérben lévő tejszínes fagylaltként díszelgő hegycsúcsot, hiszen jö öreg Pelmo havas szikla teraszai félelmetesen gyönyörűek voltak. A környező kis csúcsok csak szemlesütve nézték a nagy öreget, aki tekintélyes szikla oszlopaival a környék egyik legrégibb darabja. Így havasan pedig, valami félelmetes erővel ragadta magához a figyelmet.

A sziklákkal tűzdelt úton haladva, a mezők virágai dermedten mosolyogtak, ahogyan a Rifugio Coldai felé vettük az irányt, ahová minden évben ilyenkor augusztusban többször felmászunk, mert a színek, a kilátás és a testedzés élménye ezen a helyen valahogy felejthetetlen emlék marad - minden egyes alkalommal. Arról nem is beszélve, hogy útközben csakúgy, ahogyan sokan a pisai ferdetornyot, mi itt nyaranta a Pelmo több mint 3000 méteres kis szikláit simogatjuk :) - a távolból, mint a hegyek felett szálló madarak :) 

monte_pelmo_csucs.jpeg

hegyek_zoldek.jpeg

A zöld, a kék és a lég találkozása olyan energiákat mozgattak meg ezen a napon, ami azt hiszem az elkövetkező egy évre feltöltöttek, s nincs az a dolog, ami ezután megállítson a rögös úton. A hegyek ereje félelmetes, szinte érezni itt az őserők tobzódását, a természet erejének ölelését és azt a sok sok pozitív energiát, amit a növények, a kövek, a fenyvesek ontanak felénk. Férjem gyermekkora óta végtelen tisztelője és része ennek a vidéknek, én pedig immárom 4. éve járom velük így nyaranta ezt a mesevidéket.

A Dolomitok ezen része egy különleges kis világ, ahol összeér a föld és az ég, miközben a sziklák hullámos kis játéka festi tüneményesre az eget, mutatva, hogy ki itt bármerre nézel, vedd tudomásul, hogy a végtelen üveghegyek akár így, vagy úgy örökre a lelkükbe zártak. Útközben a sziklaszirtekre kiülve a mormoták csipogása mellett, a sasok, ölyvök lengedező légi tánca kápráztatja el az embert, s ha éppen szerencsénk van, a sziklákon mászó zergéket is szemlélhetünk csendben, lélegzetvételünket visszatartva. Mert ez itt tényleg egy csodavilág. Itt nincs tömeg, nincs zsúfoltság, itt a természet van maga, ki elvárja tőlünk a felé irányuló tisztelet minden lépcsőfokát, s ha ezt vállaljuk, akkor a legszebb arcát mutatja meg nekünk.

hegymaszos_kingus.jpeg

A Rifugio Coldai egy mesés hegyorom, amelynek tetején egy kedves kis menedékhelyen sok finomságot is kóstolhatunk és nem elég hogy felértünk a csúcsra, egy plussz kihívás még eg döntés alapján vár mindenkit. A menedékhely feletti szurdok között egy gyönyörű "tengerszemet" közelíthetünk meg, melynek mindig más színe egy különleges csoda és körbevéve a védelmező sziklafalak erődítményszerű mivoltával, ez a hely olyan, mint egy nagy templom a felhők felett. Igaz, hogy az utolsó szakasz a menedékhelyre edzett hegymászó erőnlétet igényel és az út a tengerszemhez sem a legegyszerűbb túra, de ha az ember egyszer felér ide, akkor minden erőfeszítés eltűnik, a lélek megnyugszik és a szívünk pedig szabadon és végtelen örömmel dobog e helyen. 

Ahol csend van, áldás és nyugalom. Ahol zakatol a szív, mert oly közel vagyunk az éghez, s ahol szinte megfoghatjuk a felhők habos gallérját, mert egyszerre minden ami csoda - az így itt ezen a helyen, elérhető. Itt csak leül az ember, vagy áll az augusztusi hóban, s mereng a természet erején, de az biztos, hogy az érzések sokszínűsége, még a hidegben is mélyen zakatol majd ott legbelül. S egy ilyen helyen aztán azonnal ráébredünk, hogy mennyire kis porszemek vagyunk, a természet méltóságteljes energiái és erejéhez képest. Mennyire apró piciny kis részecskéi vagyunk az univerzumnak, s hogy mindennap hogyan kellene leemelnünk a kalapunk a természet tiszta, őszinte erői előtt, s megköszönni azt, hogy mindennek közepén, egyáltalán létezhetünk...aztán miközben gondolkodtam és a férjem pedig edzett lépteivel leindult a mi tavunk szépséges sziluettjéhez, egyszercsak a nagy sziklafalak között úgy éreztem, a lehető legjobb helyen vagyok. 

Majd csak néztem magam elé, a hegyi "yetim" minden biztos lépését követve, figyeltem a zöld tó mozdulatlan tükrét, a messzeség kékségét, s felnéztem oda, ahonnan Holle anyó mosolygott le rám, s csendben, alázatosan megköszöntem azt is, hogy így és itt lehetünk, így - együtt, tanulva és látva a természet csodáit és tisztelve a hegyek által adott, sohasem elmúló - örökérvényű energiákat. Grazie Mille Dolomiti! <3 

hoban_maszva.jpeg

lago_di_coldai.jpeg

coldai_szep.jpg

sziklak_kozott.jpeg

coldai_kingus.jpg

teto.jpg

(Photocredit & Copyright: A szöveg és a képek az Egy kis Itália blog szerzőjének: Semperger Sommariva Kingának szerzői jogtulajdonába tartoznak. Az oldalon saját fotók és a szerző képei találhatóak. A kép/képek és a szöveg további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével, beleegyezésével, vagy a jelen forrás hivatalos megjelölése mellett, teljes tartalomként osztható meg, közölhető tovább. Köszönjük a szerzői jogok tiszteletben tartását! )

 

Az ősz színei Friuli-ban

....avagy a Fusine-i tavak titka

A színek játéka Friuli Venezia Giulia mesés tájain ezen az őszön, teljesen rabul ejtették a szívem. Van a szép, a magával ragadó, a csodálatos, a gyönyörű, s számos kifejezés, de azt hiszem nehéz volt szavakat találnom így októberben arra, ami a „Júlia-Alpok” sokszínű vidékén várt minket. Mert ez az ősz, ez most valahogy mindentől eltért. Magasztosabb, bensőségesebb, átölelő és valahogy, olyan végtelen szívhez, lélekhez szóló. A pillanatok pedig, melyeket a Lago di Fusine tó mellett töltöttünk, újszerű energiákat, új boldogságmorzsákat adtak hozzá – az amúgy is oly erős Észak Olaszország iránti szeretetemhez. S hogy miért is fontosak ezek a pillanatok, melyeken a csillogó kék tavak színe keveredik a barna, sárga, zöld mindenféle komplementer szépségével? Mikor az erdő fordított horizontja egy pillanat alatt – hatalmas, mesés színekkel teli tóvá változik, melynek partján a zöld mohával benőtt fák, első pillanatra nem is igazán tudják feldolgozni a látványt. Ezek a pillanatok hatványozottan beleégnek a szívünkbe, a lelkünkbe, s olyan boldogsághormont szabadítanak fel, melyek biztosan felemelnek a föld felé….Én ezen a napon, mikor e pillanatok születtek, legalább 10 cm-el, de inkább 20-al, biztosan a föld felett fotóztam :) s elkezdtem megérteni, hallgatni a természet minden apró rezdülésére, őszi szuszogására, finom puha illatára. S magával ragadott, egyszer és mindörökre.

zold_es_kek_szinek.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A reggelünk sürgés forgásban telt, a túracipők álmos fűzőikkel, szépen pucolva várták az indulás perceit, Maggie mozdulatlanul ült az ajtó előtt, az őszi pöttyös sétamellényben. Mi még a reggeli híreket hallgattuk, miközben a nappali ablakából mágikus erővel integettek a távoli hegycsúcsok, hívogatva minket egy vasárnapi felfedezésre.  Szikrázóan sütött odakint az őszi nap, a szomszéd teraszán már deres barnásvörös színt öltött a futó vadszőlő. Mindeközben a konyha hideg kövén, finom meleg rénszarvasos gyapjú zokniban csúszkálva igyekeztem poharamba tölteni még egy utolsó korty kávét. A falhoz csatlakoztatva türelmetlenül lógott a töltőn - a fényképezőgép akkumulátora, s már alig várta, hogy a nap folyamán jó szolgálatot tegyen. Ilyenkor, mikor hétvégén nagy kirándulásokat teszünk, a profi kamerám is fontos útitárs, így reggelente mindig megkérem, csakúgy titkon, csakúgy magamban suttogva, hogy segítsen az adott napon is, valami nagyon szépet, valami különlegeset megörökíteni, amit személyesen is átélhetünk, s amelyet így örökre is eltehetünk magunkkal. Mert ugye vannak azok a pillanatok…amelyek elsőként legbelül maradnak meg nekünk, de amelyeket meg kell örökíteni, ahogy csak lehet. 

A kis Smart szélsebesen szelte Friuli piciny kis városai és kacskaringós útjainak napsütötte aszfaltját, letekert ablakokkal, Maggie nagy örömére, a mezők illatával is töltődtünk útközben. A selymes ősz – tavaszi érzelmekkel teli feltöltő energiái, a napsugarak lengedező tánca az őszi szél és az erdők ölelésében, még kedvesebbé, finomabbá tette a táj vonulatát. Az autópálya közepét átszelő fehér csíkok szimultán mozgás közepette reptettek minket az egyre magasabb hegyek irányába, s jól érezhetően a sziklák között ott lebegett a hegyek, fenyvesek komótos, lassú mozgású szellemrajza, átitatva a napsütés szikrázó finom vonalaival, a párás őszi levegőben.

erdo_es_fenyek.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Tarvisio irányába haladtunk, s a táj dimbes - dombos vonulatai, a gyorsfolyású hegyi patakok mentén, folyókkal szegélyezve szépen - lassan átváltoztak hegyekké, sziklás zord vonulatokká, melyek csúcsain a reggeli nap fénye csillogott, közelebb hozva a kék eget és a napfény éltető energiát. Az autópályáról az ezüstös Smart temperamentumos kanyarodásával letérve Tarvisio kedves már téli hangulatú, síparadicsomának apró piciny házai fogadtak minket. A skacok sí sulija, a kis sarki hegyi pipacsos Osteria, a szűken kanyargó kis utcák, az épületek éles sarkai, melyek első ránézésre olyanok, mintha az út egyszer csak megszűnne és a ház falai között Harry Potterként tűnünk el, a 9 és ½ vágánynál. A kicsiny utcák kicsiny teraszain a 70-es és 80-as évek megőrzött, tiszta és jóleső retro hangulata áradt. Kanyargós kis szűk utcák, fagerendás házak, a piros cserepes tetőkön a lasan táncoló füstjelek őszi tánca teszi még szebbé és kedvesebbé ezt a vasárnapot.

A csöppnyi kis utakon tekeregve hamarosan megérkeztünk Fusine mesebeli kis településére, ahol az utcák már olyan szűkek, hogy az az érzésem támad, ugye a mi csoda SMART-unk mindenhol elfér és átjut, s úticélunk nemcsak álom marad csupán. S igen, a Smart szinte a mi kis repülőszőnyegünkként szárnyalva hasított a kis faházak között, az egybenőtt kőépületek ablakai alatt, ahol kíváncsi sütőtökök figyeltek az ajtó előtt, az ablakokban dió és mandula mosolygott, de az őszi nap melegítő sugaraiban a hegyi levegővel ölelkezve száradtak a lengedező, finomra mosott ágynemű huzatok. Nemcsak idilli volt, hanem megnyugtató, mesés és egyben jóleső. Érintetlen, szép és átölelni való. Mindeközben Maggie éppen fültövön nyalt, jelezve, hogy tudja, hamarosan érkezés jobbról és már alig várja, hogy "kirepülhessen" az autóból, férjem pedig mosolyogva szorította meg a kezem, mely már a kameráért nyúlt, ahogy rákanyarodtunk a kis erdei útra. Egy kis útra amely mindig megdobogtatja a szívem, ahol mindig azt érzem, hogy hol van már, lássam már, látni akarom...

A szívem ütemes kattogásával együtt lenyitottam az ablakot, engedtem, hogy az erdő hangja beszálljon az autóba, hogy Maggie beleszagoljon az őszi levegőbe, s hogy az izgatott várakozásban, segítsen "józanul maradni" a hideg hegyi levegő friss fuvallata. S aztán egyszer csak ott volt. Elmondhatatlanul szép eleganciával elterülve a Júlia Alpok lábánál, őszi ruhatárának minden színébe burkolózva, finom ékszerekkel és kiegészítőkkel felvonulva, az évszak kifutójának végtelen horizontján. Alig vártam hogy leparkoljunk, és hogy Maggie önfeledt, a falevelek felett szinte repülő loholásának útvonalát követve, a fenyvesek megnyugtató susogásában és ölelésében, csak mi kettesben andalogjunk a levelek tánca között, karöltve a kamerámmal és ha kell lefekhessek a pihe avar ágyon, elkapva a legjobb őszi, égi, tavi pillanatokat. 

erdo_es_to_reflection.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Vannak azok a percek mikor érezzük, azért élünk, hogy ezeket a pillanatokat megéljük, magunkba szívjuk, s eltegyük a lelkünk piciny kis polcán, oda ahol a legkedvesebb emlékeket tartjuk, szépen becsomagolva. Azt hiszem ennek a napnak, minden pillanata ilyen volt. A fák energiái, a szoros ölelésük, a tó őszinte tükre, az érintetlen sziklák az erdők felett és a kék ég boltíve, teljeset, kereket és egészet alkottak. Ahogy megpillantottam a ringatózó fákat a tó kristálytiszta vizében, az eget a madarakkal együtt dalolva, s ahogy a lábam alatt a mohás fagyökereken járva éreztem az erdő illatát, végtelen energiaáramlatok indultak útjukra. Férjemmel csak álltunk, néztük Maggie örömteli farok csóválását a tavon himbálózó kacsa családokra reagálva, ahogyan lassú mozgásukkal, párhuzamos hullámokkal törték meg a zölden hullámzó végtelen tiszta Fusine tó vizét. 

mohas_fatorzsek.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

maggie-vel.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

kacsak_1.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Ahogy azon tűnődtünk, hogy miként lehet valami ennyire szép, szabályos, mesebeli, egyszerre vadregényes, romantikus és festői, lábnyomunk előtt, a Tó egyre csak újabb és újabb arcát, színeit, hangulatát mutatta meg Nekünk. Igen azt hiszem elkezdtünk együtt "dobbanni" a tó szellemének szívével, s minél mélyebben szívtam magamba a környezetet, az annál mélyebben fogadott magába. Azt hiszem a csodák valahogy így születhetnek, s a "Once in a lifetime" pillanatok pedig így érkeznek meg felénk, mikor kitárul az ajtó, amelyen besétálhatunk. Magasztos és megfogalmazhatatlan érzések keringtek körülöttem, csak fogtam a kamerát és elmerülve a pillanatokban, férjem ölelésében készültek a képek. Azt hiszem egy kicsit megállt velünk a világ, s úgy minden ott a Fusine tó partján és az élettől valami nagyon különleges dolgot kaptunk. Az ősz színeibe csomagolt szeretet minden érzete átsuhant a falevelek felett, ahogyan fejet hajtva annak szépsége és tisztasága előtt, a természet egyre többet és szebbet kezdett átadni nekünk magából. Azt hiszem sosem éreztem még ilyet. De az biztos, hogy ha az ember alázattal és szeretettel fordul a környezete felé, onnan csak jót remélhet, s ezekért a megkapott pillanatokért minden tekintetben, mindennél jobban érdemes élni. Ahogy ezek a gondolatok cikáztak bennem, jóleső érzésekkel karöltve, férjem integetett, s már alig vártam, hogy lássam, amit Ő lát, a zöld minden létező árnyalatát. 

meregzold_viz.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Az avarban hancúrozva, Maggie ugatása törte meg az idilli és elgondolkodtató csendet, ahogy más kutyák érkezése végtelen izgalomba hozta, hogy végre együtt csaholhatnak a kacsa családok "legnagyobb" örömére, kik a tavon zavartalanul élvezték a türkiz ringatózást. A háttérben a hegyek csodás csúcsai nyújtózkodtak az őszi ég felé, elérve annak legtetejét, és boldogan terültek el, az évszak színeinek szőnyege felett. A fenyvesek pedig a természet minden eleganciájával együtt fonták körbe a tó szépségét, mint egy hatalmas nagy tükröt, szépen becsomagolva, bársonyos dobozba rejtve, adták át az odalátogatóknak. Fusine tavának színei, a vízben úszó tükörképek hol mozdulatlan, hol pedig hullámzó látványa varázslatos a szó minden értelmében. Ahogy a partszakasz belesimult a zöldes tó mélységeibe, ahogyan a túlparton lévő kis faház őrizte a titkos pillanatokat, s ahogyan a hegyek őrizték ezt a féltett kis csodát, az egész olyan volt, mintha egy igazi kis földi mennyországban járnánk. Minden pillanat egytől - egyig, feledhetetlen és örök nyomot hagyó emléket okozott. Nemcsak nekünk, de négylábú felfedező hősünk is folyamatos örömujjongásokban tört ki, s csakúgy szaladt és szaladt a tó végtelen elterülő szépsége mellett, képviselve az önzetlen boldogságot. Azt, amit megfogalmazhatatlanul, de mi is rendkívül mélyen éreztünk a férjemmel ezen a napon. Azt éreztem itt maradnék örökre, s akkor is minden percben más és más szépséget látnék. Majd ahogy a szemben csúcsosodó hegyek délceg szikláira irányult a pillantásom, a fák ágán egy didergő kis falevelet láttam, mely a maga szépségében, együtt lengedezett az őszi szél egyre frissebb fuvallataival. 

boldog_kutya.jpg

 (Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

kek_eg_es_hegyek_es_a_to_falevellel.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Ahogy az óramutató számlapján peregtek a percek, a délutáni őszi levegő úgy kezdett el egyre frissebbé válni, mellyel az arcunk és a bőrünk pedig együtt fiatalodott az eltelő percekkel. Ott legbelül azt éreztem, hogy ez a nap valahogy még erősebbé, gyermekivé és boldogabbá tett, s mikor férjemre néztem tudtam, ez nem csak egy álom. Igenis ott álltunk a hegyek tövében, a Fusine tó ölelésében azok között a színek között, melyek elsőre oly hihetetlennek tűnnek, s a pillanatok igaz valójában lélegeztük be a friss hegyi levegőt. Egy idős házaspár a kis padon ülve figyelte az unokákat, kezükben piciny távcsővel kémlelték a hegyormok szürke árnyalatát és a sasok játékát a végtelen égen. A nap, mint aki jól végezte dolgát, lassan pihenésre készült, s hogy átadja az égboltot a szikrázó csillagokkal teli, hűvös őszi éjnek. Színes sálamba burkolózva, Maggie-vel és az én jobbik felemmel pedig, elindultunk oda, ahonnan ez a nap kezdődött, a fenyvesek között lévő parkolóba. Lassan mentünk, hogy a pillanatok még tovább tartsanak, s hosszú, szép gondolatok között csak néztük a tavat és a környezetet, elmerülve annak a naplementével együtt változó fenséges színáradatában. Igen, akkor és ott is tudtam és éreztem, hogy az ilyen napokért, az ilyen pillanatokért csakúgy egyszerűen, őszintén, végtelen módon, de nagyon érdemes élni. 

zaro_kep_naplemente.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

(A fotókat és a szöveget szerzői jogok védik, így a tartalom és a képek csak és kizárólag az eredeti forrás, valamint a szerző - feltüntetésével együttesen osztható tovább, használható fel. Egyéb igény esetén kérjük a kapcsolatot a blog szerzőjével felvenni. Köszönettel, az Egy kis Itália blog szerzője és fotósa: Semperger Sommariva Kinga)

 

 

 

süti beállítások módosítása