Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy Kis Itália

Egy Kis Itália


Téli fagyi, Nyári hó - Dolomitok és Holle Anyó

.... avagy hogyan lett egy nap alatt tél így augusztusban Olaszország egyik legszebb hegyvidékén

2018. augusztus 29. - BellaItalia

Éjjel történt, egy hosszú, fekete felhőkkel teli éjjel, mikor a Durán Hágó felett összegyűltek a morcos égi habcsókok és lecsapott a rendületlen világvége. Özönvízszerű eső hullott a mi völgyünkre, s a hegyi patak hangja már már óceáni viharhanggal vetekedett, miközben én téli hőmérséklethez is tökéletesen illeszkedő hálózsákban , kezemben a fotómasinámmal a teraszon lestem a cikázó, játszadozó villámokat. Aztán persze azt gondolták magukról, hogy túl járnak majd az eszemen és nem sikerül elkapni őket, de bizony akkor is mefogtam a pillanatot. A lesújtó sistergő égi mérget, mely pillanatok alatt közel 20 fokos lehülést hozott így egy éjszaka, s tombolása kitartóan tudatta, nem tágít, itt marad és egész éjjel feszegeti égi erejét. Olyan felhők vettek körül, hogy azt hittem egy pillanatra az északi boszorkány is megérkezett, s elhozta a tényleges világvégét. Majd pedig, mivel a villámok csóvája egyre közelebb ereszkedett, s alattunk megrémült őzek robogtak erdei rejtekük felé, én is beljebb húztam magam a teraszon. A vihar szelei közben már olyan kegyetlen sikítással csapkodták az terasz minden apró zeg zugát, hogy eljött az ideje - a teraszról védettebb helyre menni. De a villám meglett, nem menekült, elkaptam, s íme a fotó is, ami az egyik kedvencem erről az éjről, mely gyökerestől megváltoztatta a másnapot.

villam.JPG

Zakatoló szívvel keltem fel hajnalban, mert tudtam, az éj hangjai, a vihar színei és úgy minden nem maradhatott nyom nélkül, s szinte már magam előtt láttam a kidőlt fákat, a mellettünk lezúduló kis utcában a hordalékot az erdők mélyéről, s a vihar utáni csend képét, s mikor a fa spalettákat kinyitva a szemközti hegytetőről, valami szinte hihetetlen mesebeli fehérség csillogott, az éppenhogy pislákóló, s minden erejével ébredező nap fényében, a szívem és a szám is kinyílt és nem tudtam betelni a látvánnyal! WOW! A vihar olyan szélsebes erőkkel ereszkedett alá, hogy bizony már a télre készülő Holle Anyó párnáiból is idefújta a pihe puha hócsillámokat, melyek végtelen nyugalomban terítették be az előttem, szinte festményként elterülő hegyek nyugodt reggeli pilledő hangulatát. 

reggeli_ho.jpeg

A szívem majd kiugrott a helyéről, Maggie szinte őzikeként ugrott ki a teraszra, s a fülei is azt mondták "aztaaaa", az éjjel sokat dolgozott kamera pedig azonnal töltőre téve, s én pedig piros fehér pöttyös téli zokniban robogtam a férjem felé és harsányan ébresztettem, hogy "BUONGIORNO" - most és azonnal mennünk kell fotózni, hegyet mászni, magunkba szívni a nyári tél momentumait, s belelépni a friss hóba, a hóba, mely nekem valahol mélyen mindig is nagy szerelem maradt. S melyet bár az időjárás kissé bohókás mivolta űzött ide most így augusztus végén a Dolomitokba, mely jelen annak is, hogy a földanya valahol mélyen mérgesen háborog, hisz ha ilyenre képes a természet így nyár végén, akkor mindannyian tudjuk, ott valami nincs helyén, s földanya, mindig figyelmeztet...., ugyanakkor azt is tudtam, hogy nekem erről most fotóriportot kell készítenem. Mert ez valami "irtózatosan" különleges, nyári  - téli csoda. 

coldai_szinek.jpeg

uton_a_havas_hegyek_kozott.jpeg

A kis csapat az autóba dobva magát gyorsan a hideg levegővételek által beszívott mély, oxigéndús lökettel együtt, elindultunk a mesés Monte Civetta és a Monte Pelmo felé, ahol a szikrázóan mesés szinte túlzottan is tökéletes éggel együtt, valami félelmetes szépség tárult elénk. A levegő kékje olyan színekben pompázott, hogy elvakította az embert, miközben a sziklák csúcsain, méla nyugalommal a reggel pihent még rezzüléstelen arcával, csak a didergő havas csúcsok integettek csendesen. A finom kristályos hó pedig, csak délcegen szemlélte a csúcsokról, hajnali szuszogással karöltve az ébredező völgyben lévő házak színes kis alakzatait.

Már akkor elhatároztuk a férjemmel, hogy nekünk ma másznunk kell, nincs mese, ha csúszik, ha havas, ha jeges, nincs ami visszatartson minket és már akkor tudtuk, talán ez lesz a nyári szezon egyik legszebb lehetősége, az amúgy is megannyi hegyi csoda között. 

cimlapkep_szerintem.jpeg

Völgyről - völgyre, tüneményes kisvárosok között vitt az utunk, mert egy pillanat alatt akartam látni mindent. Igen....én ilyenkor telhetetlen vagyok. Az összes csúcsot, az összes kis fagerendás ház mosolyát meg akartam örökíteni ezen a reggelen. Egy reggelen, amikor mindent újrafestettek a hegyi tündérek, mert a színek csakúgy vakítottak a völgyben. A házak kicsiny faablakai csakúgy pislogtak a vakító napsugár felé, miközben az égről minden felhő elúszott, s kitárult a lég, a természet maga önzetlen szépségében engedte meg, hogy egy kicsit így lássuk. Friss, zöld mezőkkel együtt, harsogó, harapós és süppedős zöld színekkel, zord sziklákkal és a havas csúcsokkal, valami olyan csoda tárult elénk, melyet szavakban lefesteni még most is nagyon nehéz. 

karacsonyi_hangulat.jpeg

Minden egyes kis útszakaszon meg akartam állni, mert egyik csoda után jött a másik, s az egy pillanat alatt kialakult karácsonyi hangulat keretei között, még az útszéli fenyvesek is mosolyogtak és szinte lehetett látni rajtuk, ahogy selymes zöld palástjukat gyors, friss mozdulatokkal készítették elő a hirtelen jött ünnepi napokra.

Ahogy egy kis templom tövében megálltunk mert gyönyörű kilátás nyílt egy csodás völgyre, ahogy kattogott a fényképezőgépem, egy fiatal, zöldillatú fenyő apró érintése zavarta meg az egyik pillanatot. Aztán ahogy megfordultam, hogy kicsit arrébb rendezzem selymes tüskéit, tudtam, csak szólni akart bájosan, a természet nyelvén, megérintve a hátam....hogy forduljak meg, mert egy igazi csodát, így az ölelésében láthatok majd. A kis fiatal fenyő tüskéi között, a UNESCO örökséggel büszkélkedő csodás Monte Pelmo díszelgett téli köntösében, éppen a felhőkkel kávézott, kezében a habos latte macchiato-jával felém kacsintott, én pedig szinte könnyesen boldog szemekkel lőttem a pillanatokat, a kamerám lelkének mélyére. A férjem csak átkarölt és tudatta, ez ma az én napom, így csak hajrá :) ami belefér, azt fotózzam nyugodtan. Ott és akkor is tudatosult bennem, boldog ember vagyok, hálás és szeretettel telt azért, amit az élettől azokban a percekben is kaptam. 

havas_taj_es_napozo_szekek.jpeg

A télen mesés kis síszállók udvarának kellemes retro hangulata között, az augusztusi napsütés finom érintését magukon viselő nyugágyak dideregtek, s a havas csúcsok alatt arra vártak, hogy valaki gyorsan betakarja őket. Egy nap alatt lett ugyanis 25 fokból 5, így én is gyors ütemben ugrottam ki és be az autónkból, a tervezett photo - stop-ok helyszínén. Maggie kutyánk az autó melegét élvezve, az utazó dobozában a takarók között kucorgott, ugyanakkor rendkívül módon érdekelte, s így gyors mozdulatokkal szaglászta az ablakon beosonó hideg "illatot". A hegyeken egyre inkább fel-felszálló felhők pedig tudatták, hamarosan itt az idő, hogy még így délelőtt mászhassunk, de addig is még a kamerával a nyakamban gyalogoltam előre a megszokott kis fotóhelyekre, hogy minél több havas pillanatot Veletek is megoszthassak. 

Smink nélkül, csakúgy ahogy felketünk, egy gyorsan összekapott hajnal pillanatai között indultunk el fotózni, még a reggelek kora hajnalán, s így kócos hajamat is csak gyorsan összekötve szinte hunyorogva álltam, a hegyek és a felhők közül feltörő nap - első nagyon erős sugarai alatt. Miközben a háttérben a morcos öreg sziklák fagyoskodtak, addig a szemem előtt már a legtöbb hegycsúcson sziporkázó napsütés landolt, a szirti sasok legnagyobb örömére, hiszen így már az őszre készülő dús tollas szárnyaikat a sziklák felett elegáns csapásokkal melegíthették, a magasban mosolygó nap örömére. 

hegyek_szines.jpeg

Nem telt el pár pillanat és meg is érkeztünk oda, ahová mindig is szerettünk megérkezni, a Civetta hegyvonulat tövébe, a Palafavera sípályáihoz, ahonnan mesebeli túrák indulnak. Arról nem is beszélve, hogy "frenetico" a helyi kávé is és ahogyan a virágok nyári vidámsága harsogó színeivel törte meg, az egy nap alatt megérkező téli csoda csendjét, ez még inkább arra ösztönzött, hogy gyerünk és másszuk meg mihamarabb a háttérben lévő vonulatot, mert onnan a kilátás biztosan lenyűgöző lesz. Gyorsan cipőt cseréltünk, hiszen a reggeli rohanásban csakúgy beleugrottam egy nyári valamibe és így legalább azt is be tudom mutatni, hogy milyen is volt zokni nélkül az 5 fokban havat taposni, most 2018. augusztus végén. Igen, abszolút priceless, miközben a hegyi bocik pedig egyértelmű hangon adták a tudtomra a közelünkben lévő "Malga" istállóiból, hogy bizony, az elmúlt napokhoz képest, Ők most jobban vannak odabent, mert kicsit fáznak :) Én az izgalomtól és az örömömben csak ugráltam a hóban, mint egy kisgyerek :) 

hoban.jpeg

Percek alatt átöltöztünk, felkerültek a spéci hegymászó bakancsok, közben a didergő négylábút hazavittük, aki se perc alatt kucorodott be anyósom mellé, a frissen pattogó tűz jóleső melegével átölelkezve. Anyósom Maggie részére azonnal elkészített pár finom falatot, egy kis prosciutto-t hegyi sajttal, majd  mind eközben éppen babot pucolt egy finom délutáni leveshez. Ahhhh, micsoda bájos meleg volt bent a mi kis hegyi házunk konyhájában, s a frissen felvágott fa illata, még most is itt van az orromban. Magunkhoz kaptunk egy kis kenyeret, meg mortadellát, meg hegyi "formaggio"-t, s már el is indultunk vissza, a szikláink tövébe, hogy lássuk azt, amit látni kell. 

monte_pelmo_havasan.jpeg

Az ózondús levegő jóleső súlya, mintegy nagy csomag fészkelte be magát a tüdőnk belsejébe. A Palafavera felvonóval felérve a hegyi túránk kiindulási pontjához megálltunk egy pillanatra, mert a háttér, bár olyan volt mint egy poszter, de egy #nofilter fotó kapcsán mindenképpen megörökítettük a háttérben lévő tejszínes fagylaltként díszelgő hegycsúcsot, hiszen jö öreg Pelmo havas szikla teraszai félelmetesen gyönyörűek voltak. A környező kis csúcsok csak szemlesütve nézték a nagy öreget, aki tekintélyes szikla oszlopaival a környék egyik legrégibb darabja. Így havasan pedig, valami félelmetes erővel ragadta magához a figyelmet.

A sziklákkal tűzdelt úton haladva, a mezők virágai dermedten mosolyogtak, ahogyan a Rifugio Coldai felé vettük az irányt, ahová minden évben ilyenkor augusztusban többször felmászunk, mert a színek, a kilátás és a testedzés élménye ezen a helyen valahogy felejthetetlen emlék marad - minden egyes alkalommal. Arról nem is beszélve, hogy útközben csakúgy, ahogyan sokan a pisai ferdetornyot, mi itt nyaranta a Pelmo több mint 3000 méteres kis szikláit simogatjuk :) - a távolból, mint a hegyek felett szálló madarak :) 

monte_pelmo_csucs.jpeg

hegyek_zoldek.jpeg

A zöld, a kék és a lég találkozása olyan energiákat mozgattak meg ezen a napon, ami azt hiszem az elkövetkező egy évre feltöltöttek, s nincs az a dolog, ami ezután megállítson a rögös úton. A hegyek ereje félelmetes, szinte érezni itt az őserők tobzódását, a természet erejének ölelését és azt a sok sok pozitív energiát, amit a növények, a kövek, a fenyvesek ontanak felénk. Férjem gyermekkora óta végtelen tisztelője és része ennek a vidéknek, én pedig immárom 4. éve járom velük így nyaranta ezt a mesevidéket.

A Dolomitok ezen része egy különleges kis világ, ahol összeér a föld és az ég, miközben a sziklák hullámos kis játéka festi tüneményesre az eget, mutatva, hogy ki itt bármerre nézel, vedd tudomásul, hogy a végtelen üveghegyek akár így, vagy úgy örökre a lelkükbe zártak. Útközben a sziklaszirtekre kiülve a mormoták csipogása mellett, a sasok, ölyvök lengedező légi tánca kápráztatja el az embert, s ha éppen szerencsénk van, a sziklákon mászó zergéket is szemlélhetünk csendben, lélegzetvételünket visszatartva. Mert ez itt tényleg egy csodavilág. Itt nincs tömeg, nincs zsúfoltság, itt a természet van maga, ki elvárja tőlünk a felé irányuló tisztelet minden lépcsőfokát, s ha ezt vállaljuk, akkor a legszebb arcát mutatja meg nekünk.

hegymaszos_kingus.jpeg

A Rifugio Coldai egy mesés hegyorom, amelynek tetején egy kedves kis menedékhelyen sok finomságot is kóstolhatunk és nem elég hogy felértünk a csúcsra, egy plussz kihívás még eg döntés alapján vár mindenkit. A menedékhely feletti szurdok között egy gyönyörű "tengerszemet" közelíthetünk meg, melynek mindig más színe egy különleges csoda és körbevéve a védelmező sziklafalak erődítményszerű mivoltával, ez a hely olyan, mint egy nagy templom a felhők felett. Igaz, hogy az utolsó szakasz a menedékhelyre edzett hegymászó erőnlétet igényel és az út a tengerszemhez sem a legegyszerűbb túra, de ha az ember egyszer felér ide, akkor minden erőfeszítés eltűnik, a lélek megnyugszik és a szívünk pedig szabadon és végtelen örömmel dobog e helyen. 

Ahol csend van, áldás és nyugalom. Ahol zakatol a szív, mert oly közel vagyunk az éghez, s ahol szinte megfoghatjuk a felhők habos gallérját, mert egyszerre minden ami csoda - az így itt ezen a helyen, elérhető. Itt csak leül az ember, vagy áll az augusztusi hóban, s mereng a természet erején, de az biztos, hogy az érzések sokszínűsége, még a hidegben is mélyen zakatol majd ott legbelül. S egy ilyen helyen aztán azonnal ráébredünk, hogy mennyire kis porszemek vagyunk, a természet méltóságteljes energiái és erejéhez képest. Mennyire apró piciny kis részecskéi vagyunk az univerzumnak, s hogy mindennap hogyan kellene leemelnünk a kalapunk a természet tiszta, őszinte erői előtt, s megköszönni azt, hogy mindennek közepén, egyáltalán létezhetünk...aztán miközben gondolkodtam és a férjem pedig edzett lépteivel leindult a mi tavunk szépséges sziluettjéhez, egyszercsak a nagy sziklafalak között úgy éreztem, a lehető legjobb helyen vagyok. 

Majd csak néztem magam elé, a hegyi "yetim" minden biztos lépését követve, figyeltem a zöld tó mozdulatlan tükrét, a messzeség kékségét, s felnéztem oda, ahonnan Holle anyó mosolygott le rám, s csendben, alázatosan megköszöntem azt is, hogy így és itt lehetünk, így - együtt, tanulva és látva a természet csodáit és tisztelve a hegyek által adott, sohasem elmúló - örökérvényű energiákat. Grazie Mille Dolomiti! <3 

hoban_maszva.jpeg

lago_di_coldai.jpeg

coldai_szep.jpg

sziklak_kozott.jpeg

coldai_kingus.jpg

teto.jpg

(Photocredit & Copyright: A szöveg és a képek az Egy kis Itália blog szerzőjének: Semperger Sommariva Kingának szerzői jogtulajdonába tartoznak. Az oldalon saját fotók és a szerző képei találhatóak. A kép/képek és a szöveg további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével, beleegyezésével, vagy a jelen forrás hivatalos megjelölése mellett, teljes tartalomként osztható meg, közölhető tovább. Köszönjük a szerzői jogok tiszteletben tartását! )

 

A zöld folyó titkai ...

 A mi kis régiónk útjai és karakterei kifürkészhetetlenek és sosem tudhatod, mikor hasít el Veled szemben egy cseresznye piros oldtimer Fiat 500-os, vagy éppen mikor haladsz el gyors folyású türkiz kék folyók felett, s mikor lép ki eléd az útra Giovanni bácsi a járókeretével, végtelen mosollyal és tüneményesen integetve, megköszönve, hogy átengedted, majd a tinédzserek vitalitásával lecsüccsen az út túloldalán lévő kis bár-ba és már ki is rendelte a délutáni Aperolt.

Friuli Venezia Giulia egy ékszerdoboz, egy tüneményes kis vidék, tele meglepetésekkel, csodákkal, melyekről nem szólnak az útikönyvek. Itt számos élmény és csodahely egyszerűen csakúgy belép az életedbe, mikor időkorlát nélkül a nyakadba veszed a régiót, annak apró pici kis településeit, kastély útvonalait, a magyar történelemhez és akár Attila királyunkhoz kapcsolódó emlékeit. A lényeg - Friuliban igazi nagy csavargásokat érdemes tenni, mert minden kisvárosnak megvan a maga szépsége és a mezők mögött pedig fergeteges történelmi helyek bújnak meg. Sokáig igyekeztem online gyűjteni, hogy mit és hogyan érdemes megnézni, aztán rájöttem, hogy Friuli-ban be kell ülni az autóba, vagy rá kell pattanni a kis Vespa-ra, vagy akár kerékpárra és el kell indulni. A hosszú kanyargós utakon és figyelni kell a kis barna táblákat, melyek néhol néhol eldugva jelzik, hogy mi is lapul meg egy egy domb mögött, egy egy kis mező közepén lévő település köves utcácskáján.

vespak.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Mikor elkezdtem felfedezéseimet a régióban, Maggie-vel és a férjemmel, hihetetlen vonzást éreztem a "vizek" iránt, mivel Udine-ben is ahol élünk, számos kis történelmi villa tövében, a belváros kockaköves árnyékos kis lugasa alatt, jéghideg patakok és kis folyamok csörgedeznek, ezzel is kellemes mikroklímát adva a kisvárosunknak. A minket körbevevő hegyekből megannyi kis ér, hegyi patak és vízesés tart a tengerek irányába, így Friuli-ban szinten mindenhol körbevesznek minket friss és hűsítő energiájukkal. Arról nem is beszélve, hogy vízöntő lényemnek egyik elengedhetetlen eleme a víz, amely lehet jéghideg, meleg, zöld vagy kék, a lényeg, hogy lubickolni lehessen belőle, vagy akár csak bokáig belesétálni, oltsa a szomjat és csillogó hullámaiban meg lehessen mártózni.

zold_folyam_1.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Május azon meseszép időszakok közé tartozik, amikor az egész régió kinyílik, virágba borulnak a nagy mediterrán rózsák, a jázminbokrok fehér apró virágai művészi szőnyeget fonnak a házak falai körül, elrejtve minden télen keletkezett repedést, és a magnólia fák bimbóiból kinyíló fehér virágok, a sötét zöld levelekkel hívogatnak utunkra minket. A régióban igazi "földi paradicsomban" érezheti magát az ember és túl sokat nem kell tennünk, csak mennünk előre, akár amerre az orrunk visz, mert így is apró kis csodákra bukkanhatunk. Friuli-ban amúgy a felfedezés mámora hatalmas, mert akárki aki eddig idejött, s akikkel remek programokat, és különleges túrákat szerveztünk, mindenki csak ámult és bámult, hogy ez itt van? Így? Itt és most? Itt Észak Olaszország ezen vidékén? .... Igen, itt, a mi szívünkbe már teljesen beleszőtte magát ez a szépséges térség, s reméljük, hogy egyre több mindenki láthatja mindezt saját szemével és érezheti át ennek a régiónak, a hosszan tartó, igazán kedves olasz ölelését. 

jazmin_1.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Ilyenkor májusban mindig nagyon sok kedves barát és ismerős is meglátogat minket, csakúgy mint máskor is, de a májusi túrák különösen a virágok és mezők illatának jegyében is játszódik, s mint olyan - fantasztikus élmény. Ez a májusi szellő a gyerekkori barátnőimet repítette el ide hozzánk, akik most már régóta visszatérő vendégeink, s elmondhatatlan az az érzés, milyen szeretettel jönnek ide, már otthon érzik magukat, s mikor megérkezésük napján jön tőlük az üzenet: "mi már itt vagyunk, mint a helyi őslakosok beültünk a MAZE-ba"...

Nekik Udine mindig a kiindulási pont, és az egyik sonkázó, proseccos hely, amit szeretnek, ahová a megérkezésük után, éhes magyar utazóként most is beugrottak. Imádom bennük, hogy már tudják és ismerik az én kis városomat, ahogy felfedezték és felfedezik a legjobb helyeket velünk és hogy milyen érzékük van az igazi olasz életérzés kiválasztásában, ételek, borok, na és persze ruhák terén is, mert az ilyen kiruccanások, mindig legalább 1 nap "csajos" időtöltést is tartalmaznak. Természetesen a jó öreg espresso elmaradhatatlan, csakúgy az a program, amikor így együtt kiülünk a Piazza San Giacomo-ra Udineben és csak ülünk és vegyülünk és koccintunk és nevetünk, bolondulásig :) ...persze a titkos ruhalelő helyek és cipő rengeteg sem maradhat el ilyenkor, s az ezzel együttjáró röhögésből fakadó könnyek, hisztik és virulások, amiket ilyenkor különös nagy szeretettel imádunk elkövetni :) 

udine_ter_kave.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Eddig alapvetően a lányok jöttek kikapcsolódni, nagyokat csacsogni, espresso-zni, fagyizni, s persze shoppingolni, gyerkőcök és férjek nélkül, de ez a mostani út kicsit más volt. A férjek teljes hada felvonult Friuli úttalan útjain, s mi a fogadó oldalon a férjemmel elhatároztuk, hogy egy komplex történelmi, természeti és ehhez kapcsolódó gasztro felfedezést készítünk elő a csapatnak, nem mindennapi programokkal és látnivalókkal fűszerezve barátaink látogatását, aki nagy élvezettel álltak elébe e javaslatnak és mély nyugalommal beletörődtek, hogy egy dolguk van ez alatt a pár nap alatt - követni minket az autójukkal. 

Mikor elindultak a fejünkben a gondolatok a férjemmel, hogy merre és hová vigyük őket, már akkor ott volt bennünk az érzés, hogy kell egy olyan hely, egy nagyon olyan élmény, ahol igazán libabőrösek lesznek és ami valahogy olyan más lesz mint a többi. Tény, hogy Friuli-ban nagyon sok helyen libabőrös lesz az ember, s jó értelemben feláll a szőr az ember hátán, mert az apró váratlan kis csodák száma végtelen és egyértelműen fokozható - bolondulásig. Ahogy beszélgettük a férjemmel, hogy hol és merre fogunk enni - mert az utazóink részére a gasztro és kulináris élvezetek elmaradhatatlanok, s mivel az én férjem családja alapvetően egy gasztro klán, így az étel, a "cibo" elmaradhatatlan része az idelátogatók programjainak. Imádjuk azokat a családi, jól kipróbált és bevált helyeket, ahol az egész család ott dolgozik,mindenki otthon érzi magát, miközben vendégek vagyunk és teljesen elmerülünk az ízek, illatok útvesztőjében. S miközben az egyik reneszánsz kastély étterméről beszélgettünk, bevillant, a hely...ahol lesz libabőr és minden, villámcsapás, boldogságkönny és ámulás és bámulás .... Egy kisváros,mely egy sziklaszirten áll, s mely alatt bizony ott folyik a térség legzöldebb folyója, olyan áttetsző vízzel, melynek látványa elsőre szinte hihetetlen és olyan mintha belecseppennénk egy meseszép természetfilm forgatásba.

a_zold_folyo_csoda.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Egy kisváros, itt Friuli-ban a mezők közepén, mely első látásra, ki sem látszik a farmerek házai közül, egy kisváros, melynek olyan lelke van, mellyel egy hosszasabb séta után az ember egybeolvad és nehezen tér innen haza. Egy kisváros, ahol érkezésünkkor egy 22. századi űrközpont fogad, a város nagy parkolójánál, mely teljeskörűen olyan mint egy tájseb, de hát a bankok hatalma Olaszországban végtelen, így itt a város szélén ez az épület nemcsak csúnya, de abszolút beitta már magát a meghökkentő látványok sokaságába. Sőt, naplementében egész érdekes sziluettet ad ...

bank_epulete.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Egy kisváros, mely UNESCO védettség alatt áll, egy kisváros, ahol a zöld folyó partján a fehér homokon a végtelenségbe szaladhatsz és a jéghideg hegyi folyó zuhatagában fürödhetünk, s megkóstolhatod a régió legfinomabb bodza finomságait. Egy kisváros, ahol apró csodák, titkos helyek és észak olasz romantikus sétákra leginkább alkalmas tüneményes utcácskák várnak. 

kis_utcak_3.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Miután leparkoltunk és az űrközpont jellegű épületet magunk mögött hagytuk, a történelmi villák és házak  közé vettük utunkat, mely kis utcák a 60-as 70-es évek épületeinek eklektikus formáit is magába olvasztja, ugyanakkor csodaszép kis kertek, a régi városfal olvad egybe a csodaszép villákkal, s történelmi városkapu kísér be mindenkit a városközpont felé. A kisváros nem egészen 12.000 lakosú, igazi kis tünemény. Mindenhol meseszép kertek, a történelmi városrész darabjainak felújított, szépen karbantartott épületei, kisebb paloták, igazi nagy macskaköves szűk kis utcák kísértek minket, színes palettákkal övezett utcákon keresztül, a nyári szellőben lengedező jó illatú textíliák árnyéka alatt. Az apró templomok és kisházak mentén haladva, hosszasan meséltem a kisváros történelmi hátterét, mivel a csajok és férjek megannyi kérdést tettek fel. A történelmi városka a római birodalom részeként ("roman municipium"), Julius Caesar által került megalapításra, így a római történelem nyomdokában haladva mindannyian kicsit meghatódva éreztük magunkat, de erről a látvány is tett.

szpeseges_kis_kert.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

A központ felé közeledve, a szépen vágott fák és parkok mentén számos kis Osteria és Trattoria várja az idelátogatókat és nem szabad elfelejteni,hogy Cividale nemcsak az aranyművesekről és csodaszép ékszerekről híres, de az édességek és a fagylalt is fantasztikus itt, a zöld folyó ugyanis bőségesen gondoskodik arról is, hogy a környék földjein értékes gyümölcsök teremnek, a folyóparton lévő bodzafák pedig egyenesen fantasztikus termést adnak.

A már 8. században alapokkal rendelkező, majd a 15. században teljességgel  megépült, tekintélyt parancsoló, velencei gótikus stílusban épült dóm tövében, igazi olasz kisvárosi élet vár minket. Muskátlis teraszok, jázmin bokrok, kellemesen gőzölgő, frissen őrölt fekete kávé, kutyáikat sétáltatóidős hölgyek, kockás zakós olasz bácsik, a kötelező színes zsebkendőkkel. Itt mindenképpen muszáj megállni és csak magunkba szívni azt amit minden egyes olasz kisváros oly fergetegesen ad az idelátogatóknak, egy mágikus vonzerővel rendelkező atmoszférát, amit nem akarunk otthagyni, csak folyamatában átélni, szeretni és részesei lenni. A dóm épülete mellett a hatalmas téren a Nemzeti Archeológiai Múzeum gyűjteményeit is megcsodálhatjuk. 

templom.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Az utunk azonban az ellenkező irányba vezetett, oda, ahol a titok, és egy apróbb csoda várt minket. Kellemes kis szűk utcácskán mentünk tovább, kedves kis boltok és árusok mellett, amikor egyszer csak a csodaszép színes és kőházak véget érnek és kitárul előttünk az Ördög hídja. A "Ponte del Diavolo" keskeny kis útján egyszerre csak egyirányú forgalom mehet, ez az a híd, mely ezt a kis ékszerdoboz városkát összeköti, s melynek legendája a kis városkában számos helyen velünk szembe jön. 

cividale_hid_modositott.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Cividale del Friuli városkájában nagyon sok a macska, sőt külön kis macskaotthon és macskabár is van, s a helyiek mindenhol kis itatókkal és falatkákkal gondoskodnak a városka kis "szentjeiről", hiszen egy ősrégi legenda szól arról, hogy miként is vált fontos szereplővé egy bizonyos fekete macska.

Az ördög hídját nem véletlenül hívják így, hiszen két éles szikla között kellett annak idején a 15. században összekötni a városka 2 részét, mely hídépítés, a mélység és a kiálló sziklafalak miatt, elég bonyolult feladatnak mutatkozott. A kis falu lakói úgy gondolták, az ördögöt hívják segítségük, aki ezt az "ördögi" feladatot szívesen vállalta, egy feltétellel. A híd kialakítása utáni reggelen - az első élőlény aki átjön a hídon, az Ő áldozata lesz. Az ördög persze valamilyen takaros kis olasz menyecskére gondolt, míg a helyiek egy macskát küldtek, aki mivel ugyanúgy élőlény volt dobogó szívvel és vérrel az ereiben, az ördögnek nem lehetett kifogása....a rafinált kis olaszok túljártak az eszén. A legenda több verzióban létezik, van aki úgy tartja, a macska - kutya volt, stb. de tény, hogy valamiért a városkában a "macska" kultusz nagy rajongásnak örvend és a fekete macska szimbólum is nagyon sok helyen visszaköszön. 

hid.jpg

(Photocrtedit & Copyright: Egy kis Itália)

Miközben a kis híd meseszép kövein lépdeltünk, és én a történetet meséltem, mindenki megállt, mikor a híd közepéhez értünk, mert innen egy olyan csoda tárult elénk, mely a lélegzetelállító kategóriába sorolható, s örökre velünk maradó élmény volt. A zöld minden árnyalata, a türkiztől, a sötétzöldig, a kéktől, az áttetsző víz kékig, minden színben üdvözölt minket és a kisebb és nagyobb sziklákon lévő harsogó mohák, virágok és zöld növények, vadregényes ölelést fontak a gyors folyású "Natisone" folyóban örökül helyet foglalt sziklákból. A víz színe és a magaslatból előtűnő szikrázó víz tisztaság lenyűgöző volt, mert a folyó medre teljeskörűen átlátható volt. A pillanat ahogy mindenki arcán a csodálkozás összes rezzenése megjelent, felejthetetlen volt, és aztán előjött a megannyi elégedett mosoly és az, amit minden vendégünk, barátunk arcán szeretek látni, az érzés, hogy igen, szeretünk itt lenni, jó itt lenni, köszönjük, hogy itt vagyunk. Ezek a pillanatok azok, amik talán a legtöbbet jelentik nekünk. 

hid_templommal.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

mi_harman_csajok.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

hidrol_3.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Miközben a zöld folyó hűs levegőt hozó folyama felett a tájban gyönyörködtünk, elénk tárultak a meseszép épületek, tüneményes, elegáns, igazi olaszos hangulatot idéző teraszai, virágokkal megrakott ablakpárkányai, a romantikus Velencét idéző kis teraszok, s a sziklákon álló mesebeli mézecskalács házikók hívogató mosolya, kertjeik, melyekben hintaágy pálmafák, frissen nyírt fű tárult elénk. Az egész tényleg olyan volt mint "Alice Csodaorszgában". Tudom, hogy sokszor használtam már ezt a hasonlatot erre a térségre, de itt tényleg minden kicsi, kedves, emberi léptékű, nagyon sok esetben igazán cuki, jó értelemben szívbe markoló és a boldogságfaktor keretei között mély nyomot hagyó. Egy szóval felejthetetlen <3 

masik_oldal_hidrol.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

hazak_oldalt.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Mivel még nagyon sok minden várt ránk, az ámulatból kicsit felocsúdva ballagtunk vissza a városközpont felé, mivel mint a barátnői édes szájára is gondoló barátnő, egy a főtéren lévő kis cukrászdába is el kellett, hogy vigyem a csapatot, mivel minden kisvárosban meg vannak és meg is kell,hogy legyenek azok a helyek, melyek szívünkhöz közel állnak és ahová egyedül, barátokkal, édes kettesben, bármikor , de annál nagyobb örömmel tér vissza az ember. Nekünk az egyik ilyen hely Cividale-ban a "Zuckerfrei" kis tüneményes kávézó és cukrászda, ahol a vidék legfrissebb gyümölcseiből teljesen natúr dzsemek, fantasztikus préselt gyümölcslevek, isteni fagylalt és fergeteges kis édességet készülnek.

Ohhh.....az ilyenkor virágzó bodzából készült fantasztikus szörpöt el ne felejtsük, hiszen enélkül nem is ér a látogatásunk Cividale-ban. Kedves ismerősünk és barátunk, aki ezt a kicsiny,de annál több finomsággal teli kis "édesség barlangot" vezeti és koordinálja, végtelen mosollyal várt minket az ajtóban és azt látni kellett volna, ahogy mi csajok beszabadultunk a helyre, és amit a szem és száj megkíván, mindent elkezdtük kikérni. A fiúk egy ideig bírták a rohamot, majd lassan és észrevétlenül inkább leültek kint a teraszon, míg a "fehér nép" bent az édességek teljes repertoárját tálcákra tetette és frissen facsart dzsúzokkal együtt - nyugtával dicsérve az édesség vadászatot, mi is kimentünk a fiúk után és izgatottan vártuk felszolgálót, mely egyértelműen ott és akkor a mennyei mannának is megfelelő édességhalmazt jelentette, amiért azt hiszem abban a pillanatban ölni tudtunk volna.

Tény, ami ezután következett, az egy olyan íz, illat és különlegesség kavalkád volt, melyről az ízlelő bimbóink talán még többet tudnának mesélni, de beszéljenek a tények, az itt látható mennyiség, nem egészen 4 perc alatt tűnt el a tálcákról. Ismét nem csalódtam a barátainkban, imádom őket, hogy imádnak élni, enni, mosolyogni és szeretik az igazi "dolce vita-t". A hangulat már csak akkor ért a tetőfokára, amikor is kedves ismerősünk 2 tállal jelent meg, melyen a ház különleges kis kekszei mosolyogtak vissza ránk, félelmetes csábítóerővel....nem akartunk és nem is tudtunk ellenállni. A kekszek is záros határidőn belül fogságba estek, édes fogságba :) 

edesseg.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

Tekintettel a finomságok könnyedségére és a természetes alapanyagokra, nyugtáztuk a történteket, hogy szinte nem is ettünk semmit, így a kicsit későbbre tervezett ebéddel sem lesz gond. Ugyanakkor mivel láttam magam körül a lyukadó oldalakat, hogy mit tudunk még felfedezni ebben a tüneményes kis városkában, jeleztem a csapatnak, hogy ideje továbbállnunk, mert még megannyi csoda vár ránk.

Utunk pontosan a Zuckerfrei melletti kis utcácskában, s az azzal majdnem szemben lévő, apróköves kis sikátorban vezetett tovább, ahol piciny kis kézműves üzletek sora kínálta apró portékáit, a designer ékszerektől, a gomb üzletig. A szűk utcácskákon tovább ballagva, Cividale igazi óvárosába érkezünk, amely a Natisone folyóval párhuzamosan, azon az oldalon helyezkedik el, ahová a parkolóból érkeztünk. Az óvároska olyan mint egy filmforgatási helyszín, rózsa árkádok, zöld ablakok színes virágokkal, kihajtott palettákkal bűvölik el az erre járókat. Betértünk a kis "levendulás" házba is, ahol egy tipikus "Friuli style" kőépület keretei között látogatható meg egy régi családi ház, mely szemlélteti számunkra, hogy annak idején, a 15. század magasságában, mikor Cividale elkezdett kiépülni, hogyan és milyen körülmények között laktak az emberek. A lenti szinten volt a tároló helység az élelmiszereknek, bornak és a szárítandó gyógynövényeknek, majd felette volt a hálószoba, és legfelül a konyha, hiszen így volt leginkább biztosított a kémény és a nyílt tűzből eredő füst elvezethetősége. Természetesen ki kellett próbálnunk a hitvesi ágyat :) mely oly picikének és aránytalannak tűnt, de aztán azt is megtudtuk, hogy a Friuli típusú férfiak nem a magasságukról voltak híresek, ahogyan az asszonyok sem, így elég volt nekik a picike ágy. A kis kőházak belsejében tüneményes belső udvar gondoskodott a friss fűszernövényekről, és a hűs árnyékról. 

kohaxzak.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

rozsabejarat.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

kohaz_is.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

Az utcára kiérve éppen egy kedves német csoportnak mesélte olasz akcentussal az idegenvezető az összes történelmi adatot,és "szürke tényeket",miközben mi gyors léptekkel tovább is álltunk és utunkat, a meseszép kőházkból álló, igazi antik óvárosba vettük. A városka ezen része, kicsit Provance-i, kicsit dél Olasz, de minden tekintetben fantasztikus hangulatú. A mediterrán színek itt tobzódnak, a tégla terrakotta színe, a hozzájuk különleges érzékkel kiválasztott virágok és hangulatuk teljes összhangban vidítják fel az erre járók lelkét és úgy mindent. Ez egy olyan igazi, kis andalgós, sétálgatós rész, ahol érdeme meg megállni és felnézni a kis házak ablakaiba, egyik helyen kis kerámia madarak lógnak dekorációként, máshol egy piros Vespa parkol az ablak alatt, vagy éppen egy elkényeztetett macska nyújtózik nagyot, a finoman meleg macskaköveken. 

 piros_vespa_1.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Itália)

 

piros_kis_haxzak.jpg

(Photocrediy & Copyright: Egy kis Italia)

A perzselő májusi nap csak fokozta a kedélyeket,s ahogy sétánk során közeledtünk a folyópart mellé, ahonnan fantasztikus kilátás is nyílt, mindannyiunkban egy dolog kezdett el megfogalmazódni, hogy meg kell mártóznunk a mi zöld folyónkban. A felfedezés vágya, hogy milyen kis útvesztőn keresztül és hogyan juthatunk le a folyó selymes partjaihoz, mindannyiunk szívét megdobogtatta. A fiúk mentek is előre, mi lányok még gyönyörködtünk a csodás kis templomban és a mellette álló színes házakban, valamint a sziklákon álló kis kőházakhoz tartozó szinte függő kertek meseszép látványában...addig már azt láttuk, hogy a fiúk megtalálták...a lépcsőt,mely meredeken vezetett le a folyóhoz. Tény, hogy nem magassarkúra szabott kis kőlépcső volt, de még csak nem is lapos gumi flipp flopp papucsokra volt kitalálva, így a legegyszerűbb volt mezítláb elindulnunk lefelé, a meseszép zöldes árnyak, és egy távolból vízesés hangját hallató dallam felé. A lefelé menet oly szinte volt festői, hogy mesebeli fényképen készültek, majd pedig elénk tárult az, amely azt gondolom - mint emlék - örökre összeköt majd minket. Egy fehér homokföveny, ahol rajtunk kívül nem volt senki, balra a sziklákból előtörő vízesés és az olyan szinten zöldeskék folyam, amelyből akár egy hableány is, bármikor előléphetett volna. 

folyopart.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

vizeses.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

csajok_a_parton.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

parton.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

kacsak.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

A lépcső végénél a vízszint még alacsonyabban volt, s csak a vízen keresztül csobbanva lehetett elérni a fehér homokszigetet. Mi sem kellett, nadrág szárak feltűrve, barátnőm férje azonnal átvedlett úszónadrágba, a csajszik a lépcső végében lábat lóbáltak, míg én elindultam a kis sziget meghódítására. Olyan lisztszerű, selymes homokot tapintott meg a lábam, mintha a Maldív szigeteken lettem volna, és bár a szépséges folyamú Natisone zöld habjai friss hőmérsékletűek voltak, ott és akkor annyira jól esett, hogy el sem tudom mondani.

A zöld folyó rabjai lettünk, ott és akkor mindörökre sokáig ott maradtunk még és csak gyönyörködtünk a sziklák fantasztikusan ívelt formáiban,a fekete és fehér hattyúk ying és yang energiáival körbevéve, s egy dolog ott és akkor eldőlt, egyszer és mindenkorra, hogy ezek azok a pillanatok és élmények, amelyek összekötnek, s amelyekért mindennél inkább érdemes élni, s melyeket unokáinknak is a lehető legnagyobb szeretettel fogunk mesélni, s alig várjuk majd a pillanatot, mikor azt kérik: - mi is látni akarjuk! 

csajokkal.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

Cividale Del Friuli-t meglátni és megszeretni nem egy pillanat műve, hanem annak töredéke...s akkor még nem is írtam Nektek a kis vízimalomról, melyet egy másik napon fedeztem fel, amikor egyedül tértem ide vissza, mert a fehér homokos part olyan vonzerővel bírt, hogy nem bírtam ellenállni a csábításnak. Egy jó könyv, egy kis pléd és a legfrissebb bodza szörp, némi házi készítésű "biscottini" - valamint a zöld folyó és mi....ennél nem is kell több, mert ezután már csak a csoda az, mi folytatódik. 

tajkep.jpg

(Photocredit & Copyright: Egy kis Italia)

mi_kletten.jpg

 ( A fényképek és a szöveg a Blog szerzőjének saját szellemi tulajdona, a tartalom és a fényképek felhasználása csak és kizárólag a hivatalos forrás megjelölésével és az Egy kis Itália Blog szerzőjének - Semperger Sommariva Kingának - az engedélyével alkalmazható )

 

süti beállítások módosítása