Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy Kis Itália

Az igazi Dolce Vita titka ... 1. rész

2019. október 21. - BellaItalia

Oly sokszor halljuk a gondolatsort, az édesen csengő, dallamos kifejezést. A Dolce Vita mára már egy fogalom, s valahol érezzük tudjuk, ez az a szó, mely előhívja belőlünk az édes érzést, a belső ütemes szívdobogást. A pillanatokat, amikor a kis kőházak között kávézunk, amikor Giuseppe a pizzás hangosan kiszól a kopottas sarki üzletből, amikor hallgatjuk a "parole - parole"-t a cuki kis Piazza-k közepén, s amikor éppen a roppanós pisztáciával teli fagylaltot majszoljuk a  színes kerámiákkal teli, macskaköves kis utcák forró kövezetén, Szicíliában.

Az "Édes az Életnek" megannyi arca, momentua és emléke van Olaszországban. Számtalan színes, illatos, hangulatos és ízes képből áll össze ez a különleges fogalom. S valahol mégis minden benne van, amivel körbevesszük magunkat: emberek, gesztusok, szavak, mesés növények, színes házak, a virágoktól roskadó ajtók és ablakok, a kávé illata, s narancsszínű Aperol, a gyönyörű helyszínek, tájak, a történelem meséi, s az elengedhetetlen olaszos jelképek, melyek mind együtt szövik a "megfoghatatlan" életérzést. Az érzést, az igazi Dolce Vita-t, melyről tudjuk, ott legbelül, hogy tanulni érdemes, mert csodákra képes.

img-1696.JPG

Olaszosan élvezni az életet sokféleképpen lehet, de vajon tudjuk azt, hogy miben rejlik az igazi "édes érzések" titka, s hogy mi itt Olaszországban, Friuli régióban, ahol élünk - mit is tulajdonítunk az igazi "Dolve Vita"-nak ? Oly sok formája van és ugyanakkor sokan mást és mást gondolnak róla mint ami, így ma este arra gondoltam, elmesélem Nektek, ahogyan én és a környezetemben élők látják azt, hogy nekünk olaszoknak, itt a csizma Észak-Keleti csücskében mit is jelent mindez. 

Érzések, színek, csicsergő dallamos mondatok, nyitott szívű emberek, beszédes pillanatok, hagyományok, ölelések, isteni étkek, családi gondolatok, nevetések,  tűzhely körül feltárt családi történetek  - örökségek, melyekről sokat hallunk. Régi történetek, melyekből tanulunk, generációs hagyományok, gesztusok, s minden ami színesebbé, teljesebbé teheti az életet, ami itt "Csizmaországban" oly fontos nekünk. Hiszen egyszer élünk, így azt véljük és valljuk, hogy éljünk meg mindennapot úgy, hogy a reggeli mosoly után, délben is tudjuk élvezni a napot és amikor annak vége van, nyitott szívvel térjünk nyugovóra. Nagyon fontos eleme ennek, hogy legyen időnk "ÉLNI", legyen mindig időnk magunkra, egymásra, szeretteinkre, környezetünkre. Mert az én időnek és a közös perceknek, családunkkal, barátokkal, gyerekekkel, idősekkel, négylábú kedvencekkel együtt rendkívül fontos szerepe van. 

grado_ovaros_2_2.jpg

Az igazi Édes Élet nálunk elsőként, az oly rendkívül fontos kommunikáció megannyi ízes formájával kezdődik. Azzal, hogy szeretünk kifejezni érzéseket, szeretünk formálni érzelmes mondatokat, örömmel változtatjuk a hangszínünket, mert azzal is mennyi de mennyi mindent érzékeltethetünk. Rabjai vagyunk az olaszos "storytelling"-nek, mesélésnek, elbeszélgetéseknek. Tudjuk, hogy micsoda ereje van a szavaknak, a hálának, a segítségnek, a köszönetnek, a jónapotnak, az apró ide ode beillesztett kis frázisoknak, amikkel játék és csoda maga az élet, s sokszor a nyitott kommunikáció az, mely átsegít megannyi gondon, helyzeten, életbuktatón. Ugyanakkor ha megtanuljuk kimondani, kifejezni a dolgokat, számos "szorongás" élménytől szabadítjuk meg magunkat. 

S tudjuk jól, ha ezeket megtanuljuk használni, mi magunk is sokkal jobban érezzük majd magunkat a bőrünkben.  Biztos előttetek is ott a kép, ahogy a fekete fejkendős, olasz asszonyok ülnek a padon és nagy legyintések mellett csak mesélnek, beszélgetnek. S ez így van jól. Nagyon szeretünk beszélgetni, szocializálódni, kimozdulni és pillanatok alatt ismeretlenekkel is szóba állni, mert az olasz emberek szeretik kinyitni a szívük. Ez egy jó gyakolata a feltétlen szeretetnek. Nem lefelé nézünk az utcán, hanem előre és ha úgy érezzük rámosolygunk a velünk szembe jövőre, s miközben pld. a patikában állunk a sorban, biztos hogy beszélgetésbe elegyedünk az előttünk - mögöttünk állóval, hogy milyen az idő, hogy van a kisunoka, vagy a kiskutya, mert mindenkinek jobb így lenni, mint zárkózott lélekkel élni a mindennapokat. Nálunk például a családi asztal egy igazi bábeli zűrzavar, mert mondjuk olaszul, angolul, friuli nyelven és én néha persze magyarul, s az étel mellett el lehet mondani mindent. Nonna azt mondja, amíg tele az asztal, addig eszik a lélek is - s minél többen üljük körbe, annál jobban esik mindez. 

A boldog perceknek együtt örülünk, a problémákat igyekszünk közösen megoldani, mert tudjuk együtt sokkal erősebbek vagyunk. Mikor Olaszországba kerültem, egy szót sem beszéltem olaszul, így folyamatosan figyeltem minden apró mozdulatot és gesztikulációt, szinte szívtam magamba a test és a mozdulatok jeleit, és azt hiszem nagyon sokat megértek mostmár csak ebből is, akár szavak nélkül is. Testbeszéd, hosszas mondatok nélkül  sokkal szürkébb lenne az olasz élet. 

udine_ter_kave.jpg

Örömmel és őszintén mondjuk ki a szavakat, mert tudjuk és érezzük, hogy a hanglejtésnek, a pozitív szemléletnek, és a nyitott szívnek ereje van, s mindez csodákra képes. A mosoly mellett előszeretettel használjuk a testbeszéd minden formáját, a sikkes olaszos női formációk megannyi vertikumát, a rúzsos biggyesztéstől kezdve, az elegáns alkaron vitt táska billentésig, a napszemüvegek sikkes "igazgatáson" át, a vállunk kiegyensúlyozott tartásáig, az olasz nő már önmagában egy több kötetes testbeszéd lexikon. De biztosan jártatok már olasz piacon, ahol a legelegánsabb kisvárosi "gráciák" kalapban, gyöngysorral, kiskesztyűben húzzák a kis bevásárló kocsit, vagy éppen férjuk fogja a kosarat, s a színes forgatagban, a levegőben repkednek a legjobb konyhapraktikák, mert hiszen mindenki saját Nonna-ja tudja a legjobban, hogy miként készül a "pasta" s a szószok legendás sokféle vertikuma, hogyan kell készíteni a "capesante"-t, s melyik bazsalikom a legillatosabb.

Szeretjük megosztani a jót és az élvezetest,  szeretünk beszélni a családról és az ételekről. Ugyanúgy beszélünk a bánatról és a boldogságról is, s ahogy néha sírunk is, vagy éppen nevetünk, hiszen mindanniyan emberből vagyunk, s megannyi sokféle színes érzelemmel rendelkezünk. Amit mi olaszok egy cseppet sem rejtünk a véka alá. Az élet pedig, nyitott szívvel, lélekkel megélve, - "édesen" tényleg jobb. 

edesseg.jpg

Legfontosabb szavaink, - a Köszönöm - Grazie - s a Kérem - Per Favore, valamint minden ami a szerelemhez és a szívhez köthető. Mert szeretünk - szeretni, ahogyan és amennyire csak lehet. Szeretjük megdolgoztatni a szívünk. Szeretünk nyitott szemmel, szívvel és lélekkel "lenni". A jó napot és az Isten Veled, vagy egy "GRAZIE" nemcsak azoknak jár akiket ismerünk, hanem az ismeretleneket is megtiszteljük vele. Nonna mindig azt mondja, ha meg tudjuk köszönni a dolgokat, boldog emberek vagyunk, mert tudjuk mi a hála, ami nagy úr és ha tudjuk mire képes a köszönet ereje, az élet is meghálálja ezt nekünk. S szerinte az élet úgyis visszaadja megannyi szépség keretei között azt, ha tudunk "jó" emberek lenni.

Mindig azt mondja, hogy az az egyik legjobb gyakorlata a nyitottságnak, az, amikor mosolyogva tudunk köszönni egy ismeretlennek. Jelentem kipróbáltam, s aaaaaa .... nagyon de nagyon remek dolog "befektetni" abba, hogy adjunk egy másik embernek, egy jó napot :) Mert előbb utobb visszajön mindez hozzánk is, s ezek a kis örök körforgások és jó energiák, hihetetlen életet, erőt, és színt lehelnek az olasz kisvárosok falai közé, a mi életünkbe.

img-1695.JPG

A Dolce Vita, nálunk itt Friuli-ban a család és a szeretteink, barátaink gigantikus mátrixát is jelenti, mert tudjuk, hogy van egy rendkívül erős kötelék, akikre támaszkodhatunk, s ez biztonságot jelent. Nálunk nagyon nagy "divat" a hagyományok tisztelete, a múlt és jelen összekapcsolása. Friuli-ban nagyon sok, többgenerációs család él együtt, igazi nagyhangú olasz "módban", s egy egy ilyen kis "mikrokozmoszban" mindenkinek megvan a helye, szerepe. A nagyik és nagypapik a teljeskörű családi gyermekfelügyeleti "szervezet" például, amely mellett Ők a felelősek a mesékért és történetekért is a múltból, hiszen olyan ízesen szövik mindig a történeteiket. Az anyukák és apukák segítő, szerető közreműködői a mindennapoknak, kemény munkával igyekeznek megteremteni az "édes élet" alapjait a családnak. S természetesen nálunk is vannak csonka családok, elvált szülők, s gyermekeiket egyedül nevelő anyukák, s tudunk róluk, azonnal kialakul a ridaólánc, hogy miként is segíthetünk. 

Az pedig tény, hogy a Nagyik és Nagypapik félelmetes energiákkal vannak ellátva. Ez nemcsak abban nyilvánul meg hogy még sokan 80-90 évesen is vezetnek:) hanem az életük szellemiségének fontosságában is. Nagyon aktív közösségi életet élnek nálunk az idősek, Én is imádok leülni Nonna-val csevegni arról, hogy a 60-as években hogyan bodorították otthon nagy csavarókkal a hajukat a hölgyek és mitől is volt nagy divat a műanyag kocka esőkabát, s hogyan tudtak egyszerre szépek és csinosak lenni a Nők, miközben mindennap főztek és főznek, s megannyi emberre terítettek, mostak, vasaltak és mellette a földeken is dolgoztak. Boldogan kísérem el fodrászhoz, mert hát ott ilyen sztorik vannak :) Imádom a "Superwoman" Nagyis történeteket, mert tiszták és bájosak. A régi történetek, emlékek pedig nagyon kellenek. Szerintem a rohanó világ, oly kevésbé figyel ezekre, pedig a családok múltja, a megannyi tapasztalás és élet filmkockái, az egyik legszebb örökségünk. Főként akkor, ha ezek a kedves emberek még velünk is vannak és életük csupa vitalitással teli, s boldogan adnak nekünk ebből egy szeletet. A közös főzés pedig, ahhhh.....nos az egy igazi ikonikus "édesélet" érzés, amikor az olasz család összegyűlik a konyhában és indul a kiadós hadd el had. 

motoros_no.jpg

Az asztalok csodásan megterítve várnak, imádjuk a színes, vagy szépséges anyagból lévő elegáns terítőket és a mindenféle régi hagyományos evőeszközöket. Egy olasz család asztalánál mindig van hely a vendégeknek, vagy aki éppen hazaszalad enni, szívesen fogadják, ha éppen baráttal, kollégával érkezik, nem is kérdés, hogy étel  - az mindig van elég, ha éppen nincs, akkor azt osztjuk meg ami van. Egy olasz asztal nem lehet olyan kicsi, hogy ne férjen el mellette mindenki, mégha szűkösen is, s egy konyhában nem lehet oly kevés étel, hogy azt ne tudnánk megosztani egymással.

A családok alapvetően sok időt töltenek együtt, hétvégén a vasárnapi ebédek keretei között, s ha éppen a generációk nem is laknak együtt, egy nagy házban, biztosan hogy többször találkozunk egy héten. Nagyon intenzív nálunk a rokoni és családi kapcsolatok szála és annak ápolása, sok apró kicsi családi ünnep van, s amennyire például nem igazán figyelünk a névnapokra, a sima vasárnapok nálunk mindig nagy ünnepnapnak számítanak. Az igazi kiöltözős, templomba járós napok. Nonna, most biztosan kijavítana és azt mondaná: "Kislányom nem jól írtad. Nálunk mindennap ünnep" .... s tényleg így van, minden napnak megadjuk a tiszteletet. 

img-1701.JPG

Az ízes élet egyik legpikánsabb és legszerethetőbb fűszere, a múlt és annak meséi. A gyerekek, Nonna-k és Nonno-k történetein nőnek fel, így már korán kialakul az érdeklődés, a családias hangulatban való kötetlen hangnem, a családi kötelék iránti tisztelet és olyan jó érzés látni, ahogyan a gyerekek az idősek gondját is viselik, s ahogyan tisztelik őket. Ebben a sok kisvárossal megáldott kis nyugodt régióban nagyon elterjedt, hogy a nagycsaládok mint egy kis méhkas élnek és dolgoznak is együtt. 

Mi szinte a munkánk során nem is tudnánk már mást elképzelni, s emlékszem amennyire féltem attól, hogy a férjemmel fogok együtt dolgozni, most pedig már a világért sem cserélnék senkivel. De apósomnak, anyósomnak és a nagynéniknek is megvan a szerepe a családi cégben, s bár természetesen egy hét sem telik el építő jellegű vita nélkül, mégis nagyon szeretem ezt a mozgalmas együttműködő és előremutató munkahelyi légkört. S bár mi a régiók turizmusfejlesztésén dolgozunk - ami önmagában egy "édes kis téma" - nagyon szeretjük azt, hogy a munkánk során kifejezetten csak családi cégekkel dolgozunk együtt, s úgy igazán beleláthatunk ebbe a világba. Ahol sok színes jellem, ember és személyiség találkozik megannyi színtéren, remek Friuli energiákkal övezve. 

piazza_san_giacomo_2.jpg

Mivel a régió amúgy nálunk jelentősen mezőgazdasági térség, nagyon sok gazdálkodó család él a környéken, több generáció dolgozik együtt, s ezért sem véletlen, hogy a "farm to table", azaz a farmról - közvetlenül az asztalra kerülő finomságok terén, az egyik kimagasló térség vagyunk. Végtelenül büszkék az emberek a termésekre, nagyon szeretik a földüket és így egy elhagyatott, nem karbantartott területet sem igazán látunk, mert az itt szégyen lenne. Csodálattal néztem mindig azt, amikor kimegyünk egy egy ilyen gazdaságba, hogy milyen rend, fegyelem van és micsoda munka amögött, ami aztán az asztalunkra kerül, vagy a kis helyi piacokon, zöldségeseknél mosolyog ránk.

zoldesg_gyumolcs.jpg

Egyszerűen csodálatosak nálunk a zöldségek és gyümölcsök, a hegyvidék, a teraszos dombok és a tenger , valamint a lagúnavidék termései. Emellett pedig tudjuk, hogy az étek nemcsak táplál de összeköt. Minden téren. A halászok kooperatívában, a termelők erős szövetségben, a vállalkozások klaszterekben - együttműködő hálóuatokban dolgoznak együtt, s ha valakinek valamiben hiányzó erőforrása van, egy pillanat alatt megvan a segítség. Senkit sem igazán hagyunk magára. Ahogyan ez az összekötő energia az étkek kapcsán jelen van a családokban is, mert például nálunk is nagyon sokszor együtt készülnek a finomságok amik az asztalra kerülnek. S ahelyett hogy elrohanunk a "Supermercato"-ba s készen vennénk "gyorsételeket" - inkább megvesszük az alapanyagokat és egy kellemes családi vagy baráti összejövetel keretei között elkészítjük azt. Az étel összeköt akkor is, mikor az asztalra kerül, mert az étkezés, nálunk ünnep. Tésztát gyúrni, olivabogyót szedni, paradicsom szószt főzni, lisztes hajjal rohangálni a konyhában - mind mind, igazi boldogság pillanatok ezek, amit megosztunk egymással. Ezekben a percekben nincsen telefon, nincsen rohanás, nincsen más, csak mi és az ízek és illatok. 

kesz_terito.jpg

Szeretjük megadni a tiszteletet nemcsak egymásnak, de a pillanatoknak is. Hiszünk abban, hogy a szép, és a jó az ott van, csak sokszor lehet rohanunk, vagy nem vesszük - vettük észre. Hiszünk abban hogy az ember alapvetően jó, így mindig a pozitívabb szemlélet kerül az előtérbe - ahelyett hogy negatív bíráskodásoknak adnánk helyet. Nem sajnáljuk a jót magunktól és másoktól sem, hiszen ha minél több mindenkinek jó, az a körülöttünk lévők egységét erősíti. S ennek az érzésnek remek energiái vannak. 

Úgy gondoljuk, hogy az élet egy olyan tanítómester, amelynek sok belső hangja van és ha megtanulunk ezekre figyelni, egyre teljesebb és kiegyensúlyozottabb lehet az életünk. Nem szabunk gátat a dolgok tervezésének, hanem merünk hinni abban, hogy az álmok azért vannak, hogy megvalósuljanak. Nem építünk akadályokat, hanem inkább ha kell hegyeket hordunk el, csak ne legyenek útban. S amikor feleslegesen problémázunk valamin, a családban mindig kigyullad a piros lámpa, s figyelmeztet, hogy "Aspetta, Respira" - Várj / Lélegezz! - aztán gondolkodj, nyugalom és próbáld meg újra. Sikerülni fog! Szeretjük átadni a jó és feltöltő energiákat, mint ahogy a rosszabb napokon is beszélünk arról, ami a lelkünket nyomja, s nem hordozzuk sokáig magunkkal a terheket. 

img-1694.JPG

Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy nem rohanunk együtt a korral, s nem hisszük el, hogy azért mert valaki, 40, vagy 50 vagy 60 éves, akkor már öreg és neki szürkében és feketében kell öltözködnie és el kell rejteni önmagát, a korát, mert idős. Dehogyis! A kor belülről fakad, s miért is ne érezhetnénk magunkat fiatalosnak, akár X évesen is. Szeretjük a színeket és tudjuk, hogy nem az évek számítanak, hanem a motor ami ott belül hajt, a szenvedély, ami diktál nekünk. Így ennek megfelelően, mivel nem szégyelljük a kort, nem is rejtegetjük azt, hanem a lehető legtermészetesebben viseljük "magunk". 

Szeretjük a ráncainkat, szeretjük a dolgos kezeket, nem félünk attól, ha a családunkban van egy kerekesszékes szerettünk, vagy éppen valaki, aki valamiért nem "tökéletes". Mert Ő is ember. Mindannyian azok vagyunk! Tökéletes lét, s ember pedig nincs. Ó, s hogy mennyire szeretjük a tökéletlenséget, a csíkost a kockással, a virágosat, a pöttyössel, s ahogy kivonulunk az utcára egyszerűen jó látni azt, hogy a tökéletlenség hogyan formálódik át, nagyon szeretnivaló álapottá, boldog összhanggá, elfogadássá és szeretetté. S ha már itt tartunk persze sokan azt mondjuk, az olasz nők tökéletesek, s hogy milyen gyönyörűek. Igen azok, de ennek javarésze onnan belülről árad leginkább, mert a legfontosabb, ami szintén egy Dolce Vita alapelv, hogy engedik előtérbe helyezni a természetes lényüket, s boldogan el tudják fogadni magukat olyannak amilyenek. S ehhez a természetes állapothoz, automatikusan társul az, hogy mivel merünk színekben - formákban gondolkodni, a stílusérzékünk is sokkal természetesebb. 

img-1697.JPG

Mélyen és várakozva hallgatunk a szívünkre, zuhogó esőben is ha éppen úgy van kedvünk fehér csipkeszoknyában glosszálunk, pink színű esernyővel, mert nekünk így jó, s így érezzük jól magunkat. Nem sodródunk a gondolattal, hogy mit vár el tőlünk a környezet, hogy jajj mi lesz ha elázik a hajunk, s nem keressük a sztereotípiákat, hanem úgy érezzük magunkat jól, ahogy csak lehet, ahogy éppen ahogy az élet, vagy a pillanat adja. Amikor pedig éppen szétázunk a frissen fodrászkodott hajunkkal gyorsan berobogunk egy sarki bárba, kikérünk egy kis fekete kávét és együtt nevetünk az ottlévőkkel, akikről még lehet, hogy a smink is lefolyt. 

Hagyjuk, hogy a perc kitölthesse azt a 60 másodpercet, melyekből oly sok van ha belegondolunk, s ahogy csak lehet, nem rohanunk a dolgok elé, hanem élvezzük azok pergésének lüktetését.  Mert az időt bár megállítani nem lehet, de a percek a miénk, tőlünk függ, mit hozunk ki belőlük. Annak idején drága Nonno is megmondta, - isten nyugtassa, olyan sokszor beszélünk róla: - "Minek sietni! Aki rohan az egyszer úgyis felbukik." S milyen igaza van .... :) 

montepulciano_neni.jpg

Egy szó mint száz, ez mind szép és jó, de nézzük csak az Édes Élet, sokak által feszegetett egyéb körülményeit. Így például az "Óóóó persze az olaszoknak olyan jó hiszen mennyit henyélhetnek, meg csak élvezik a napot, meg mindent és ott van még nekik a tenger, no meg a szieszta" - gondolatokat tartalmazó mondatokat ... Ezzel az írásommal szeretném eloszlatni a rózsaszín felhőtömegeket :) Tény, hogy csodás környezetben élünk. De nagyon sokat is teszünk azért, ami körbevesz minket. Mi itt a régiónkban nagyon sokat dolgozunk, mi is és mindenki akiket ismerünk. S hogy miként jön ez a DolceVita érzéshez? Úgy, hogy érezhető, hogy az emberek tudják, tisztelik, értik a munka értékét, annak lényét.  Mindenki, aki végzi, s az is aki "élvezi" a munka gyümölcsét, tisztában van azzal, hogy nálunk sincsen kolbászból a kerítés. Tiszteljük egymást és a munkába tett energiákat is.

Tudjuk és látjuk, hogy a helyi emberek mennyit dolgoznak a földeken, az állatokkal, s így nem is kérdés, hogy csak helyi zöldséget és gyümölcsöt, s helyi húst veszünk, mert megtiszteljük azok kétkezi munkáját, kik ezeket a finomságokat az asztalra varázsolják. Dúskálunk a helyi mesés kis szatócsboltokban, ahol a hegyi sajt, a kecsketej, a kézzel készült pisztáciás mortadella, a jobbnál jobb szószok, lekvárok, s például a prosciutto is kóstolható és hazavihető. De emellett például textíliák, cipők, lakberendezési tárgyak kapcsán is egyértelműen preferáljuk azt, ami olasz, ami a régióban készült vagy ami a közelben kötődik a családok munkájához, hagyományaihoz, mesterségeihez. Mert fontosak vagyunk egymásnak. Ahogyan fontos a környezet is amiben élünk. Fákat ültetünk, és virágokat teszünk mindenhová, és ahol csak lehet rendezkedünk, kertészkedünk, ápoljuk az épületek környékét és igyekszünk vigyázni a történelmi örökségekre, s erre tanítjuk a fiatalokat is. 

S tudjuk, hogy ha ez nem így lenne, akkor eleve az életünk, s így például a környezetünk s az élelmiszerek minősége sem lenne olyan mint amilyen, a szolgáltatások is sokkal silányabbak lennének, s mi emberek is kevesebbet várhatnánk el egymástól. Nem engedünk az "ipari" nagyságoknak, hanem hiszünk a helyi piciny dolgok erejében, csodájában, s szerintem ez egy nagyon fontos eleme a Dolce Vita-nak, hiszen összekapcsolja az embereket, megtanítja megbecsülni a másikat, s a helyi értékeket. 

sajtok_talon.jpg

A sziesztán mint témán, mindig mosolygok - hiszen nálunk a szombat is például sulinap, ezért eleve hosszabb a hét és a munkanapok is sokszor késő estig tartanak. Nálunk a szieszta igazából az, hogy leülünk egy kicsit hosszabban ebédelni, vagy ebéd után még hazamegyünk gyorsan megnézzük a családot, gyerekeket hazavisszük a suliból, akár otthon együtt ebédelünk, stb. Ilyenkor nem rohanunk, hanem az ízekre, finomságokra és egymásra figyelünk. Sosem felejtem el mikor megérkeztem Olaszországba és az anyósom egyszer meglátta a kis szalvétába csomagolt szendvicsem, amivel az autóból való kiszállás közben éppen 12.15-kor robogtam az iroda felé, de nagyon. Azt mondta, ezt a szendvicset most letesszük, mert ha annyit nem érdemelsz meg magadtól - magadnak, hogy egy óra alatt nyugalomban megebédelj, akkor valami baj van az időbeosztásommal.

Igaza volt....Igaza van....Mindig rohanva ettem ... Budapesten munkaközben elteltek úgy évek, hogy sokszor nem is ebédeltem, elfelejtettem vizet inni, mert jöttek - mentek a megbeszélések és a munka meg a teljesítmény mindig fontosabb volt, mint a normál emberi dolgok. Nos, hát Friuli régióban ez nagyon máshogy van, mert itt le kell ülni a terített asztalhoz és meg kell engednünk magunknak, azt a nagyon fontos dolgot, hogy nyugalomban, telefon nélkül, emberi szavak és beszélgetés közepette - megebédelünk. S tényleg, az az 1 óra belefér a napba. S mennyit változik az élet azzal, ha nyugalomban le tudunk ülni az asztalhoz, át tudjuk gondolni mi telt el a napból és mi áll még előttünk. S olyan jó ez így. Sokkal jobb. Mert végre tudok élni - a nap közepén is. Rengeteget adott hozzá ez a teljességhez és a sokkal kiegyensúlyozottabb élethez. 

portopiccolo_food.jpg

A Dolce Vita egyik legnagyobb titka tehát az, hogy tiszteljük magunkat, megadjuk magunknak a jót, a pillanatokat, a mosolyt, a szavakat, s ezáltal engedjük, hogy minden belépjen az életünk ablakán. S önmagában az hogy beengedünk másokat, egy köszönést, egy mosolyt, egy kézfogást, már nagyon sokat ad.. Nem zárkózunk be, hanem inkább kinyitjuk az ablakokat és a szívünk is minden reggel az újra és egyszerűen csak minden túlgondolás nélkül, és kötelező körök megtervezésének mellőzésével lépünk ki az utcára.

Üljünk be egy kávézóba, olvassuk el kora reggel az újságot a teraszon, beszélgessünk reggelente hogy miként is tervezzük a napot családtagjainkkal, vagy a munkahelyen - mert 10 percen nem múlik semmi sem, és így legalább megéljük a pillanatokat. Ne szégyelljünk szeretni, érzéseket kimondani, beszélni a problémákról, mert minél jobban magunkba fojtjuk ezeket, annál nehezebb lesz a polc ott bent, s bizony a szívünk és lelkünk érzékeny kis zugai is sokszorosan megrepedhetnek, ha túl sokáig pakoljuk beléjük a terheket. Nyissunk a világra, szeressünk önfeledten mosolyogni, szóljunk hozzá és köszönjünk rá az idegenekre, segítsünk az öregeknek, és szaladjunk együtt a rohangáló, hangos gyerekekkel a parkban, és bizony a leginkább zakatoló, idegtépő hétköznap kellős közepén tudjunk megállni, leülni egy Aperol mellé, és élvezni egy jó beszélgetéssel körítve egy finom ebédet. Öleljük meg a szeretteinket, de vitatkozzunk is néha nagyokat mert az is kell. Sokszor az Édes Élethez nem kell más, csak mi magunk. Mert minden tőlünk függ, nem attól, hogy hol élünk, hanem attól, hogy mi hogyan alakítjuk az utunk, léptünk, szavaink és gondolataink. 

Nagyon sokat tudnék még írni Nektek, s ha tetszett ez a gondolatsor, kíváncsian várom a véleményetek és visszajelzéseket, s boldogan folytatom majd az apró titkokat, hiszen az olasz élet számtalan területéről tudom majd összegyűjteni Nektek mindazt, amitől még "Édesebb lehet az Élet". Szeretettel küldöm a gondolatsorokat: Egy kis Itália Kinga 

img-1708.JPG

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.