Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy Kis Itália

Gondolatok és Gondolák a Ferde Torony tövében

2017. július 09. - BellaItalia

A kacifántos olasz hétköznapoknak megvan az az előnye, ha éppen fel is szeretne robbanni a ember fia a napi stressztől, és a munka adta "gyönyöröktől", elég csak kimenni az utcára, nagy levegőt venni, beleszippantani a nagy jázmin bokrok finom parfümös illatába, felpillantani az ódon házak meseszép freskóval díszített falaira és elengedni mindazt ami végletekig próbálná hergelni az agyunk. Beülni a sarki kis kávézóba, kikérni a kis fehér krémes szélű, illatos feketét, és elmerülni az olasz retro mámorában, élvezve a kedves kis idős bácsik és nénik napi anekdotáit. Miután több ilyen napot megéltem már itt Pizzaországban, azt hiszem sikerült megtalálnom azt az "appassionata" azaz szenvedélyes hozzáállást, melynek keretei között jöhet bármi, az olasz légkör, mint lelki és fizikai hátvéd, itt van és kiáll mellettem, s segít abban, hogy a napi stressz teljeskörűen átalakult egy végtelen vidám érzéssé, ami annyit jelent, jó lenni és menni a mindennapok dinamikus lüktetésével...belesimulni a színes házak fergeteges forgatagába, a kerékpárosok mosolyába és a kék égen nekünk felírt felhő üzenetek vidám sokaságába. Mert Olaszországban még az ég is azt mondja nekünk: "szállj Velem"

st_tropez_portogruaro_utcain.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Nálunk is, mint mindenki életében ott vannak a hétköznapok, amikor dolgozunk, reggel, majd éjjel, vagy akár hétvégén is és mivel én/mi kvázi 2 ország között élünk, az életünk és az elmúlt időszak is remek "logisztikai" menedzsert faragott belőlem. Ki és becsomagolásban, házi kedvenc be és ki utaztatásban, a "semmit ne felejtsünk itt, majd ott de mindenkire gondoljunk ha jövünk - megyünk és akivel lehet csak találkozzunk"....ezek a kérdéskörök már gyakorlott "priority" menedzsmentként zajlódnak az életünkben, s mint olyan, minden ilyen kérdés megtalálta helyét az elmúlt 1 évben. Azt gondolom az ilyen dolgokat csak akarni kell, és minden megvalósítható, természetes, hogy a komfort zónánk nagy részét is magunk mögött kell hagyni, de mint azt tudjuk, ez pedig csak jót tehet és tesz is az emberrel. 

Mint nagy felfedező, és örök mozgó, az olasz hétköznapok számomra, teljesen ideálisak, mert itt az óra első felében sosem tudhatod, hogy mi történik Veled óra:50-kor, hiszen az olaszok élnek, jönnek-mennek, bonyolódnak ki és be, de mégis haladnak előre. A mi nagy családunkban az egyik ilyen fő mozgatórugó, az apósom, aki igaz bár 70-en túl van, de sosem tud nyugodtan ülni, s hát hogy is ülne, hiszen Ő is vízöntő jegyében született, így aztán remek módon megértjük egymást és remek módon szoktunk vitázni is, mert abban is elég sok a közös vonásunk. S az is természetes hogy a munkához kapcsolódó "szakmai megbeszélések" is általában csin-csinnel végződnek, mert hát Olaszországban nincs tárgyalás Prosecco nélkül, mint ahogy nincs nap ebéd és kis fekete espresso nélkül sem.

foter_kavezo.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Férjemmel együtt nagyon sokat utazunk és dolgozunk együtt apósommal, aki évtizedek óta az olasz desztinációk, turisztikai együttműködések és érdek képviseletek sikerén dolgozik, mint elismert szakember, s így minket - mint a jövő generációját is, örömmel és készséggel avat bele projektjeibe. 

Így történt egy kellemes júniusi napon, - miközben anyósom konyhájában ültünk és gigantikusan finom "pasta bolognese-t" faltunk, melynek szósza kizárólag házilag készült és 6 órán keresztül rotyogott, anyósom jázminokkal beárnyékolt konyhájában,  -  miszerint egy piciny északi kis régióban, Veneto tartományban, a helyi kis történelmi belváros szeretne egy új projektet fejleszteni. Apósom imád munkáról beszélni, még ebéd közben is, előtte is és utána is....amiért anyósom bár nagyon mérges és folyamatosan próbálja csitítani....de ez egy évek óta tartó parttalan fenyegetés, mert általában ebben apósom győz:) Az pedig egyszerűen imádnivaló, hogy apósom milyen "sármos" keretek között adja el minden családi ebéd közepette, a munkával kapcsolatos új ötleteit:) ...de Őt már csak így szeretjük. 

A lényeg, a lényeg, hogy - legnagyobb örömömre - újabb titkos túra kezdett körvonalazódni, egy bizonyos kisvárosba, melynek neve maradjon még titok, s bár a projektről még csak apró részleteket tudtunk, de én már most tűkön ültem. Számomra felfedezni azt jelenti létezni, új energiákat meríteni, beleolvadni az ismeretlen borzongató szépségébe és átélni valami újat, mely mindig csak hajt és hajt előre és olyan emlékeket képez, melyek mindig is beleírják magukat a szívünk mélyébe.

Majd elérkezett a nap, amikor a team elindult a hozzánk közel lévő, a csodás Friuli Venezia Giulia tartománnyal határos - Veneto régióba, remek prezentációkkal felkészülve a projektmegbeszélésre. Most valahogy megfogadtam magamnak, hogy direkt nem néztem utána a kisvárosnak előtte, mert élőben akartam látni, arról nem beszélve, hogy a képek sokszor csalnak, nem igazak, a lényeg mindig az őszinte látványban és azokban az érzetekben van, amit az ember ott és akkor a helyszínen átél, miközben azt a légkört érzi át, melybe belecseppen. Sokszor volt már, hogy felkészültem, elolvastam a wikipedia-t, de a személyes élmény, a helyiekkel való beszélgetések, sokkal többet adtak és jelentettek. Rájöttem, hogy a "Person to Person" felfedezések az igazán legértékesebbek. 

leander_es_folyo.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A kisvárosba érkezve, már az első pillanatban feltűnt, a sok apró híd, kis folyó és patak szövevényes mivolta, mintha egy kisebb Velencében járnánk, dús növényzettel megáldva, kellemes kis passage-okkal tarkítva, fantasztikus flórával és faunával. Kérésemre úgy érkeztünk meg, hogy még legyen időnk kószálni, és felfedezni a megbeszélés előtt, s mivel apósomnak és a férjemnek közben egy másik üzleti megbeszélés is becsúszott a programba én tudtam, hogy legalább 2-3 órám bóklászni, a késő délutáni prezentációt megelőzve. Utunkat a belváros felé vettük gyalog, ahol ha mondhatom azt, első látásra szerelmes lettem...A fiúktól elköszönve, a profi kamerám a vállamra vetve, elindultam a felfedező utamra.

jazmin_bejarat.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

jazmin_folyo_2.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Vörös téglák, jázmin ösvények és igazi történelmi városkapu állt előttem, jelezve, ki itt belépsz, biztosan valamilyen rejtett, védett kis csodára lelsz. Így is lett...A kapu előtt, egy kecses, zöld folyam partján színes kacsa család sütkérezett, és elmerült a bűvös jázmin illatban, ami az én fejem is teljesen eltekerte. A városkapun belépve, egy csodaszép árkádokkal díszített olasz történelmi kisváros tárul elénk, melynek minden apró részletét érdemes megfigyelni. A meseszép teraszok, a virágos kis kapuk, és a színek....A színek egyvelege már itt elvarázsolja az embert, mert oly tökéletesen ide teremtett és oly harmóniában passzol minden a mindennel, hogy olyan érzésem volt, mintha nem is emberi kéz alkotta volna. A rózsaszín, a sárga és a mediterrán lélek egység minden színe, a pasztellek, az imponáló és erőteljes tempera színek, minden együtt ... egy igazi meseváros képét alkották. 

szines_kishazak_terasz.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

sarge_szepseges_haz.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Azt hiszem kimondhatjuk, hogy az olaszok lelkében van valami angyali. A törődés és a szeretet foka náluk valahogy másmilyen érzékenységgel együtt keveredett, mert nemcsak érzékük, de végtelen mély lelki adottságuk is van ahhoz, hogy a környezetüket, igazán angyalivá formálják. S ahogy a színekkel bánnak az egyszerűen valami fantasztikus. Ahogy a történelmi árkádok alatt haladtam, arra lettem figyelmes, hogy éppen a reggeli piac után takarítottak az árusok, precízen sepregetve és minden szemetet, dobozt összegyűjtve, vigyázva a történelmi környezet által adott, csodás atmoszférára. Az árkádok alól felpillantva, miközben a helyiek duruzsoló délelőtti olasz "kellemes" kiabálásába merültem el, fantasztikus ablakegyüttes pillantott le rám.Egy kicsit Velence, egy kis Verona hangulat, de a lényeg, hogy teljeskörű romantika lett úrrá rajtam. Már akkor tudtam, ez a kisváros biztosan beírja magát a szívembe...."per sempre" - örökre!

arkadok.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A kellemes érzések közepette, a lábaim csak suhantak előre, nem éreztem sem időt, sem teret, csak azt, hogy tudtam itt nekem még ma sok dolgom van:) Aztán egyszer csak belebotlottam, ott volt előttem...a tökéletes összhangot és városképet elém rajzoló pillanat, amiben a legszebb érzés volt, hogy ennek én is részese lehettem. Egy kis tér, ahol az olívák találkoznak a kék éggel, a palettás ablakok a sárga színek minden árnyalatával, s a modern térbútorok . Egy hely, ahol meg kellett állnom és csak néztem, fotóztam és libabőrös voltam. Annyira tetszett...

szines_hazak_1.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Miközben az olívafákkal tarkított kis épületeket és a mediterrán sárga minden árnyalatában szikrázó házat fotóztam, egy kis ajtó nyílt mellettem, ahol egy görnyedt hátú nénike lépett ki, virágos blúzban, narancsos papucsban, szépséges mosollyal rám nézett, köszönt és ugyanebben a pillanatban egy nehéz vízzel teli locsolókannát emelt ki a kis ház ajtaján. A fényképezőmre gyorsan rátettem a védőkupakot és szaladtam oda, hogy ugye segíthetek? Tüneményesen puha kezével fogta meg a kezem és mondta "Grazie Tesoro" - azaz köszönöm kincsem <3, majd szép íves ajkáról, mint egy tündérmese elkezdtek ömleni a szebbnél szebb szavak. 

A virágairól és a kertről mesélt, s hogy tudja mennyire fontos, hogy ezeknek a szépségeknek is lelke van és ezért kell ápolni, simogatni őket, s Ő nem szégyelli de sokat szokott esténként a kis kertben beszélgetni is velük. Kedves arcára valami különös módon sütött a nap....Olyan volt, mintha egy földre szállt angyal lett volna. Miközben én is elmondtam ki vagyok és mit keresek itt, mert közben az olaszos angyali temperamentum sem hagyott alább és mint minden kedves olasz hölgynek, neki is nagyon fontos volt tudnia, mit keresek itt, ebben a kisvárosban? Sosem találkozott még magyarokkal, de tudta hol van Budapest és Bartók Bélát is ismerte, s persze a férje révén, aki nagy focista rajongó, Puskás Öcsi neve is felmerült. Örültem, szívből, mélyen és elmondhatatlanul. A sorsnak, hogy erre sodort, az életnek, hogy minden napra ad valamit, s annak, hogy már ott és akkor tudtam, erről a városkáról, amely ennyi angyali dologgal megáldott, mindenképpen írni fogok.

kis_utca_kiskert.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

kiskert3.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A szépséges történelmi épületek között bandukoltam tovább, ahol a mediterrán akvarell színeire emlékeztető házak tökéletes repedései mellett, a virágkaspók ölelésében színes kerékpárok pihentek, nyughatatlan összhangban és harmóniában. Még a kerékpárok is milyen stílusosan színesek ebben a kisvárosban....mondtam magamban és elővettem egy fügét a kis zacskóból, melyet az angyali nénitől kaptam, természetesen saját termés, mézédes és minden szeretete benne volt, így széles mosollyal eszegettem, amikor is egy kis hídon, ismét a zöld folyó cirógató hullámaiban botlottam, de most óriás leanderekkel körbevéve. 

kerekparok.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

sima_leanderek.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

leanderek_2.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Csodálatos és fotogén pillanatokat kínál ez a kisváros, felejthetetlen épületi megoldásokkal, melyek minden részletükben tökéletesek, rendezettek és harmónikusak. A leanderek illatában elnyújtózva, s egy újabb édes fügét majszolva kicsit leültem, csakúgy és elgondolkodtam, hogy mennyire szerencsés vagyok és milyen hálás. Azt gondolom ezek azok az érzések,melyekkel nap mint nap tisztában kell lennünk. Honnan jöttünk és hová megyünk, s az utunkon kik kísérnek, kik a társaink és kik azok akikre mindig számíthatunk. Aztán lepergett a szemem előtt és a szívem hullámvasútján nagyon sok dolog, és ott legbelül megszólalt egy hang hogy megérkeztem. Itt lettem otthon, s az én folyamatosan vándorló lelkem azt hiszem megpihent. Mert itt Olaszországban megtaláltam azt, amit eddig mindig is kerestem. A harmóniát és a boldogságot. Mert hogy ezt mindig keressük, sokszor elhisszük, hogy megtaláltuk, vagy igyekszünk elhitetni magunkkal, mert úgy gondoljuk így jobb lesz, de nem. Ez az érzés egyszer csak úgy jön, körülvesz, és belülről átalakít. Minden tekintetben. Sosem éreztem még magam ilyen kiegyensúlyozottnak és őszintén boldognak. A kora délutáni nap sugarai finoman, de mélyrehatóan elkezdték éreztetni erejüket a bőrömön, így igyekeztem kicsit árnyékos utakon sétálni tovább, amikor is úton  útfélen meseszép kis épületekbe, kis utcákba és a kisváros zöld folyójának játékos kanyarulataiba botlottam. 

kerekparok_2.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

csodakert.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

S aztán egyszer csak egy szűk kis utca végén, kinyílt előttem a város. Egy pillanat alatt olyan érzésem volt, mintha St. Tropez pálmafái alatt sétálnék, kellemes kávézókkal, az árkádok alatt elegáns üzletekkel. S hogy mi volt az ami igazán magával ragadott? Az, hogy itt nem volt tömeg, nem sodortak el a turisták, csak a helyiek kávéztak a flaszteren, s bár a környező kis bárokban pihegett mindenki a nagy melegben, ahol az árnyékban örömmel csattantak össze az Aperolos poharak és a "Shekerato" fekete jeges varázsa pillanatok alatt elvarázsolta az árnyékban ülő helyiek kimelegedett, mosolygós arcát. Ahogy az Árkádok alatt álltam és csak néztem ki a fejemből, olaszosan átsuhant az érzés rajtam, hogy a "nem rohanásnak" is megvan a maga művészete és hogy ehhez mennyire értenek az olaszok. Mennyire tudják, hogy mindennek megvan a maga ideje, hogy nem éri meg kapkodni, hogy egyszer élünk és hogy éljünk mindent úgy mintha az utolsó pillanat lenne. Ez a kisváros ezeket az érzéseket tökéletesen visszaadta és teljesen elvarázsolt minden apró részletével...mindamellett egy igazi tengerparti üdülőhelyre emlékeztetett apró és elegáns finomságával karöltve.

arkad_biciklivel.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

szepseges_kis_foutca_2.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

foter_es_mosoly.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A tüneményes épületek felett délceg módon fémjelezte az időt, a városközpontot és számos történelmi percet egy csodálatos, vörös téglákból készült teljes mértékben "ferde" torony. Közben észre is vettem, hogy a Piazza Della Republicán vagyok, s háttérben pedig a városháza mesés, velencei ablakai mosolyogtak rám, miközben azon csodálkoztam, hogy ez a torony, hogy áll még itt? Mivel szemmel láthatóan legalább olyan ferde mint a Pisa-i :) s természetesen, a csodás harang mikor szólalt meg....mikor éppen a ferde sziluettet fotóztam...el sem mondom milyen érzés volt. Ez a kisváros vajon mit tartogat még? Aztán gyorsan ránéztem az órámra és láttam még maradt egy kis időm, s éreztem, hogy mielőtt a toronyt lefotózom a maga tényleges ferde módján....el kell még vegyülnöm a tövében, a piciny kis épületek között, mert ott még biztosan vár valami. 

ferdetorony.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A kerékpárosok és a kávézók kellemes egyvelege után, az árkádok alatt kicsit visszasétáltam, mert arra vitt a szívem, és elindultam a piciny utcák között, a zöld folyó illata felé, mert kíváncsi voltam, hogy a ferde torony tövében vajon hogyan jutott el a kis folyó, s mivel számos velencei hatás fedezhető fel ebben a kis ékszerdobozban, tudtam, hogy nekem itt még a vízzel dolgom van. Az árkádok között haladva a folyó irányába megannyi szépséges kis lakás, ház, kert kerít minket a hatalmukba, a nagy fém kilincsek, a kis belső kertek, és a dús növényzet színe és illata önmagában lenyűgöző. A zöld folyam partjain kellemesebbnél kedvesebb éttermek,bárok és romantikus csin-csinre alkalmas helyek sokasága várja a betérőt, ahogyan a szélesebb folyószakaszokon akár kényelmes kis motorcsónakkal is közlekedhetünk. 

kert_a_vizen.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

kert_a_vizen_2.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A folyóparton sétálgatva meg -megálltam és a csodálatosan mediterrán parkokban, virágokban és ódon, elhagyatott épületekbe gyönyörködtem, miközben a nap perzselte a kezem, a fotózás hevében. Annyira kellenek az ilyen kibontakozódás napjai, amikor a hála, a természet, a vizuális élmény szeretete vegyül egy idegen hely iránti végtelen tisztelettel és szeretettel. Ez a kisváros olyan szinte kedves élményeket hagyott bennem már ezen pillanatokban is, hogy a szívem - lelkem megújult szépségétől, s még ez mindig nem volt elég...

A ferde torony előtti főtérről éreztem hogy le kell kanyarodnom, a piciny kis szűk utcácskán keresztül látni lehetett, hogy a folyó ott kiteljesedik és a torony tövében lévő épületnél már a hangot is lehetett hallani, mely egyértelműen a víz sodrását idézte. 

vizi_folyam.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Egy oszlopos árkádokkal teli kis hídhoz jutottam el, ahol a folyó két ágra kiteljesedve ,mint anya - gyermekét, ölelte át az épületeket, adott otthont megannyi kacsa család fészkének és duruzsoló hangjával mély nyugalmat árasztott. A folyó illatával együtt, jázmin illat keveredett, s egy kis bár üvegpoharainak és frissen őrült kávé parfümje lengett a levegőben. Apró léptekkel sétáltam tovább a szépséges történelmi árkádok alatt, amikor megláttam....egy magányosan szépséges oltárt, mely a folyóra nézett, amelyen egy gondola ringatózott. Nem is tudtam hirtelen, hogy mely pillanat súlyának vessem alá magam, s hogy miként is dolgozzam fel a szépség áldását ezen a kis helyen. Lépteim az oltár felé vezettek, ahol első dolgom volt elmondani egy imát és gyertyát gyújtani a hála jegyében. Felettem kézzel faragott mestermunka pihent, s adott árnyat miközben éreztem, hogy az angyali város védőszárnyai ott lebegtek felettem. A gyertyák sercegő hangja egybecsengett a gyors folyású folyammal, s a meghitt pillanatok után kiléptem az oltárból, hogy a szépséges gondola varázslatának adjam át magam.

gondola.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

maria_kegyhely_a_viznel.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

galamb_es_gondola.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A túlparton fiatal pár csókolózott, a gondola melletti padon pedig egy idős hölgy ült, aki a galambokat etette és kedvesen rám köszönve, mint akivel 100 éve ismerjük egymást, a kezembe nyomott egy kis papírzacskót, melyben egy maréknyi finomság pihent a galamboknak. Majd mosolyogva mondta, "Ők is szeretnek enni, ahogy mi, hát nem igaz?"... Széles mosolyra nyílt a szám, mert ennyi bájjal és kedvességgel találkozni egy nap, az már önmagában ajándék...ahogy ott ültem, tudtam, hogy többet és még többet, sokkal többet szeretnék tudni erről a városról, így a pillanat szépségét megragadva, be is ütöttem a telefonomba .... PORTOGRUARO történelmi hátterének tudnivalóit....ömlöttek az információk. 

Ez a mesehely, 1140-ben került alapításra, amikor is halászok csoportja építette itt meg kikötőjét - letelepedésük jeléül. S micsoda nevük volt: Giovanni Venerio, Arpone, Bertaldo, Borigoio, Enrico Mosca, Giovanni Salimbene. Az 1420-as években a kis városállam Friuli-hoz tartozott, mígnem a Velencei Köztársaság meghódította. Ezért is érezhető a mély szépségű velencei hangulat. A Velenceiek uralma alatt épült ki számos infrastruktúra, kapott a kisváros teljeskörű autonómiát, valamint gazdaságilag is remek kapcsolatokat épített ki, mindaddig, míg a Velenciek uralma a 17. század végén hanyatlani kezdett. A napóleoni háborúk ideje után, Portogruaro 1815-ben az Osztrák Birodalom részévé vált, ahonnan igaz 1848 után elvált, de 1866-ig Osztrák kontroll alatt állt, miután az újonnan definiált Olasz Királyság részévé vált. Az akkori 10.000-es kisváros hála istennek nem nőtt birodalmi nagyvárossá, mind a mai napig megőrizte nyugalmas, tiszta és bájos mivoltát, mindösszesen 25.000 lakossal rendelkezve. S hogy ez a kisváros tartogasson még több csodát, s hogy miért vannak itt ilyen szép kis hajók és hogy a víz energiái mit összpontosítanak itt, nem szabad kihagynunk a tudnivalók közül, hogy e kisvárosban található a "Camuffo Boatyard", mely a világ egyik legrégebben alapított kézműves hajóépítő vállalkozása, mely 1438-ban került alapításra, a Camuffo család által....Amennyiben a családfára és a történetükre kíváncsiak vagytok, ennek is utánakerestem, itt található: http://www.camuffo.it/

Közben azt is megtudtam, hogy a kis oltár, az "Oratorio Madonna della Pescheria" nevet viselve, a halászok védőszentjeként tiszteleg ezen a kis mesehelyen, felidézve a régi időket, mikor Portogruaro-t megalapították. 

kishajo_1.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

A városka történelmébe burkolózva, szépen - lassan ballagtam az egyik kávézó felé, ahol férjemmel és apósommal megbeszélt találkozónk várt. Elköszöntem a ferde toronytól, mosolyogtam a csókolózó párra, s körbe - körbe forogva a kék ég alatt a főtéren, fejeztem ki szinte "gyermeki" örömöm, hogy mennyire mennyire hálás vagyok ezért a napért. A fiúk már távolról mosolyogtak rám, az aurám csak úgy csillogott és villogott, a mai felfedezéseim után. Ahogy sétáltunk a megbeszélés felé, még egy hosszan elnyújtott pillanatot vetettem a városfalra, az ott burjánzó és minden szavával hívogató jázminok felé. Átadtam minden köszönetem és mosolyom - ennek a fantasztikus kis városnak, rátéve kezem a vörös téglákból épült ódon falra.

Megköszöntem minden pillanatot, s azt, hogy ez a tüneményes hely megmutatta nekem és bebizonyította azt az élet igazságot, hogy a legnagyobb szépségek, sokszor, elrejtve pihennek itt - ott - amott, s sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy sosem tudhatjuk milyen "gyémánt-ra" bukkanunk életünk és utunk során. Hiszen, amit erővel keresünk, azt sokszor nem találjuk. Ugyanakkor ha nyitott szívvel és mosollyal megyünk előre az utunkon, megannyi szépség fog velünk szembe jönni. Csak szeretet legyen, hála és nyitottság ... Innentől kezdve ezek a rezgések teszik a dolguk és minden egy pillanat alatt, igazi csodává alakul körülöttünk. <3 Így történt ez velem is, ezen a csodás napon, ebben a mesés kisvárosban ... PORTOGRUARO-ban. Köszönöm, hogy velem együtt sétáltatok. 

varkapu_bejarat.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

jazminok.jpg

( Photocredit & Copyright: Egy kis Itália )

Copyright: A szöveg és a képek, az Egy kis Itália blog szerzőjének: Semperger Sommariva Kingának szerzői jogtulajdona. A kép/képek és a szöveg további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével, beleegyezésével, vagy a jelen forrás hivatalos megjelölése mellett osztható meg, közölhető tovább. Köszönjük! 

Napi történetek: www.facebook.com/EgyKisItalia 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sage5 2017.07.11. 06:49:23

Egyreszt koszonom a postot, nagyon jol atjott a hangulat es az eletrzes. Mondjuk csak minden masodik bekezdest olvastam el, mert bar az olaszokat nagyon birom, ez a fajta omlengos szohasznalat nagyon nem az en vilagom. Ezt nem sertesnek szanom, nyilvan kiirtad magadbol ami benned volt, csak nekem a fele is eleg volt.
Amit viszont nem tartok szimpatikusnak, az a szerzoi jogokrol szolo bekezdes a kepekre es a szovegekre vonatkozolag. Hmm.. nem mintha fel szeretnem hasznalni, de nekem kisse ellentmondasos.. Hogy a bejegyzesben arrol irsz milyen halas vagy a sorsnak h ezt a helyet lathatod es megelheted, meg az onzetlen, ajandekokat osztogato nenikek, ugyanakkr te nem vagy hajlando felteltelek nelkul kiengedni es atadni a rola keszult kepeket. Kar.

BellaItalia 2017.07.11. 11:19:32

@sage5: Köszönöm szépen a visszajelzést. Örülök, hogy a soraim kapcsán sikerült visszaadni azt az érzést, ami miatt is! - igen - azt gondolom az olaszok nagyon szerethetőek. Számukra a hála és a szeretet egy nagyon fontos elem, melynek én is részese lettem, ezáltal az érzéseim kinyilvánítása is sokkal nyitottabbá vált. Nem véletlen, hogy Ők nálunk jóval "nyitottabban" vannak szocializálva és könnyebben kimondanak, mutatnak ki dolgokat. Erről írtam :) és mindarról amit ez a környezet kivált belőlem. A képek és a szöveg kapcsán mindenképpen szeretném saját magamnak fenntartani a szerzői jogot - ahogyan ezt sokan mások is teszik, mivel sajnos már voltak negatív tapasztalataim. Gondolom megérted, hogy nem szívesen látom vissza a képeimet, hazai "Olaszország szakértő" és egyéb hirdetési oldalakon, ahol értéktelen tartalommal társítják, és abszolút nem oda kerülnek, ahová valóak. Mivel ez az én blogom és saját munkáim, szeretném ezt magamnak fenntartatni ezen okból. Köszönöm a megértést:) A képek és a tartalom is amúgy pedig osztható, a forrás megjelölésével! Szerintem ez a világ nagy részében így működik, megtisztelve ezzel az alkotót és a munkáját.
S azt gondolom, hogy ettől még a hála és az összes többi érzés ugyanúgy ott van, s nemcsak nekem, hanem másoknak is átadva, bemutatva egy olyan világot, ahová pld. nagyon sokan sajnos nem tehetik meg hogy eljussanak, viszont az írásom és a képeim segítségével itt lehetnek egy picit velem. További szép napot neked, köszönöm még egyszer hogy olvasol:) hamarosan új írások jönnek.