Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy Kis Itália

Vannak azok a napok...

2017. február 18. - BellaItalia

Számomra a tenger, a hullámok, a homokban való önfeledt és kitárulkozó séták, a sirályok éneke valahogy mindig olyan pozitív töltet, amire nincs magyarázat. Azt gondolom, a legjobb dolgok néha azok, amelyekre nincs magyarázat. Például az, hogy miként kerültem ebbe a mesés térségbe és lettem olasz feleség, mind a mai napig egy olyan csoda számomra, melyet elmondani nem tudok, s csak azt érzem, hogy mennyire de mennyire létezik a Karma. Mindemellett csak a végtelen és szintén megmagyarázhatatlan hála van bennem, mely mindörökre ott marad....De visszakanyarodva a sós szellő üdítő érzetéhez, vannak néha azok a napok, amikor magunkkal is foglalkoznunk kell. Hiszen a napjaink csak robognak előre, dolgozunk, szervezünk, intézünk, adunk-kapunk, család, barátok, szerelmünk, férjünk....Igazi érzelmi, értelmi töltődések és kimerülések, ahogy az élet hullámain szörfözünk előre. ....mely megjegyzem az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Ugyanakkor a belső gondolatainkkal, az apró pici érzéseinkkel, s kis titkos vágyainkkal és a szenvedélyünkkel néha bizony nagyon jó tisztában lenni, mert ezek az apró energiák, ha helyre kerülnek és foglalkozunk velük, életünk későbbi pillanataiban megannyit segítenek majd nekünk.Igenis nagyon fontos, hogy megtanuljuk szeretni magunkat, s legyünk csakúgy egyszerűen harmóniában, jóban magunkkal. Mióta Olaszországban élek, többször csinálok magamnak "ÉN" napokat. Nos nem azért mert unatkozom, vagy éppen nincs jobb dolgom :) Azért, mert egyre inkább rájöttem mennyire fontos az egészséges életegyensúly keretei között az, hogy mi magunkkal is sokat foglalkozzunk. Olaszországban eleve minden az "életet" diktálja, az életszeretet minden szintjét, minden szinten:) Itt a Dolce Vita attól az, mert az emberek végtelen egyensúlyban vannak saját magukkal, ezáltal sokkal jobban tudnak figyelni egymásra, szeretteikre és a családra is. Van idejük magukra és egymásra. Így mióta én is az olasz "útra léptem" megfogadtam magamnak, hogy igenis lesznek "ÉN" napjaim:). Mivel imádom a vizet, ezek a napok sok esetben a tenger vonzásában telnek, mert a víz, a nap, a hullámok számomra éltető energiákat adnak.

horizont.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Ezeken a napokon a nyakamba dobom a fényképezőgépet, mert az önmegvalósítás és a hobbi ilyenkor mindig nagyon előjön, s Maggie kutyámat is felszerelem mindenféle terepjáró holmival, s a kis családi ezüstnyilat, a SMART-ot beizzítva indulunk el. A férjem ezeken a napokon általában focimeccset néz apósommal, jobb időben gyilkos ütemű teniszmeccset vívnak, de sokszor ilyenkor merül el a közgazdaságtani könyveiben, amiket imád vagy a barátokkal videojátékozik, és nagy mosollyal a száján nyugtázza, amikor "ÉN" napokat iktatunk be, mert így neki is jut ideje férfias időtöltésekre, hobbira, magára.  

Szóval kisautó felpakolva, Maggie izgalomban, napszemüvegek előkészítve ( hiszen Olaszországban még a legtöbb esetben télen is süt a nap) és hajrá "ÉN" nap! kingus_grado.jpg

Ezeken a napokon vezetés közben csakúgy imádok belefeledkezni az útszéli cédrusok integetésébe, a kis kacskaringós utakon haladva előre, valahová. Ilyenkor már egy nappal előtte férjem az, aki feltölti a fényképezőgépem és reggel, mielőtt elindul Ő is intézni a dolgait, kiteszi nekem a pékségben vásárolt 2 grissinit,  "drágám ezt vidd el az útra" felirattal. Ezek azok a napok,amikor természetesen az okostelefon azért ott lapul a táskámban, mert egy igazi "multitasking" olasz feleség mindenkor készen áll mindenre, s sosem lehet tudni, hogy éppen hol kell megírni egy SOS emailt, vagy bármi. Ugyanakkor ezeken a napokon igyekszem magam kikapcsolni, feltöltődni, gondolkodni. Egyszóval igenis kellenek azok a napok, amikor csak Mi vagyunk magunkkal, meg a tenger, meg a kagylók, meg a jó levegő, meg az élet dolgai mert ilyenkor ott belül is minden a megfelelő kis polcra kerül:) én pedig szeretem a rendet, legalább annyira, amennyire színes kagylókat gyűjtögetni a tengerparton. 

grado_beach_private.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

A legutóbbi egyik ilyen "ÉN" nap uticélja Grado városka volt....szívemhez egyik leginkább közelálló "ÉN" hely<3... A végtelen lagúnák és szigetek között fekvő csodaszép kis ékszerdoboz városka, egy igazi energiabomba. Ahogy elhagyjuk Aquilea meseszép templomát és a kis folyókat szegélyező fenyőket, ahol egykoron Attila királyunk hajói kötöttek ki, egyszer csak a mezők közepéből tárul elénk a végtelen tenger, s Grado szigetei egy pillanat alatt fognak beszippantani. A sztráda mely a tenger közepén visz át, egy fényútnak tűnik, amelyen csakúgy visz előre valami, a tudattalan erő, hogy minél hamarabb megérkezhess ebbe a kis vízen úszó ékszerdobozba. 

ut_gradoba.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Grado egykoron az osztrák és német nyugdíjasok kedvenc kis nyaralóhelye volt, olyan igazi, meghitt, nyugalmas, tiszta, csupa virág kis eldugott hely, amely aztán egyre inkább népszerűbbé kezdett válni a fiatalabb generációk, családok, kutyások és természetesen a turizmusban befektetők számára is. Egy dolog hihetetlen mértékben becsülendő ebben a kisvárosban, hogy minden növekedés és fejlődés ellenére, hogyan és miként tartotta meg autentikus mivoltát, történelmi épületeit, érintetlen város részeit. Igaz a 70-es évek néhol beleszólt a dolgokba és egy két beton óriást sikerült a város szebb részeibe, igazi tájsebként beépíteni, de a későbbi generációk "szebb érzékének" köszönhetően, legalább jó sok zölddel takarták be ezeket az épületeket és igyekeztek olyan funkciókat hozzátenni, amelyek kicsit enyhítik mindezt. A sok sok, végtelen zöldről nem is beszélve, amivel ez a kisváros egy igazi lélegző erdőt varázsolt a tengerpartra. Mindenhol fantasztikus növények, zöld, tágas megoldások teszik ellenállhatatlanná ezt a kisvárost. Pld. fantasztikus zöld tetőteraszok lettek kialakítva, mely a sirályok kedvenc landolóhelye, vagy a beton falakat nagyon sok helyen üvegre cserélték, így legalább az épület áttekinthetőbbé, világosabbá vált. Az óváros kis házai, kőépületei fantasztikusak....Mesélő történelem, helyi pletykák és hátborzongató jó érzés, ami itt velünk szembejön.

ovaros.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Mivel a városka nagyon sok részen helyezkedik el, mindig célszerű eldönteni, hogy a belvárost, a homokos, vagy fenyős partot, vagy a szigeteket, esetleg Barbana "úszó" templomát vesszük célul, vagy a halászok apró szigetein szeretnénk andalogni, vagy esetleg az igazán "fancy" Hamptons-ra emlékeztető fehér homoklagúnákon akarunk elnyújtózni, ahová titkos utakon keresztül csak hajóval lehet eljutni....Mindenről be fogok számolni előbb vagy utóbb, mert Grado alapjaiban és önmagában megér egy könyvet:) imádom. <3

grado_halaszok_kanalis_szep_szines.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Én ez alkalommal a történelmi óváros kis utcácskái mellett döntöttem és a tengerpart friss széljátékára vágytam egy kávé mellett, mert Grado megannyi arca közül, számomra az óváros az, amely egy ponton tündéri, más okból valahol tele van csodával és titokkal, harmadsoron pedig a színek, az emberek mindig elvarázsolnak. Ez a kisváros valahol egy zárt közösség, amelyről Ági barátnőmmel rengeteget beszélgetünk, hiszen Ő itt él. Tudom imádja ezt a helyet, ahol rengeteg hihetetlen kis helyi történet van, ami minden ilyen kis olasz városban magától értetődik és természetes, hogy a legízesebb "sztorik" vasárnap a templom után a kis téren hallhatóak. Megjegyzem Grado-ban külön élmény a nagy templom, mert az egy dolog,hogy milyen mozaikok és megannyi csodálatos emlék található meg itt, de a misék hangulata, a templom akusztikája, az emberek, arcok és karakterek is olyan mintha egy igazi olasz filmbe csöppentünk volna.

Maggie kutyámmal, a fényképezőgépemmel elindultunk a halászok utcáján, a belváros felé. Így télen, bár a színek ugyanolyan élénkek, a város sokkal csendesebb, imádok gyönyörködni a sirályokban, akik bár itt jócskán pofátlanok, de olyan vizi táncot lejtenek és olyan hang - dallamokkal szórakoztatnak néha, melyekre Maggie is furcsán szokta tekerni a fejét, persze nála egy egy dolgot jelent: "mindjárt jól elkaplak nagyhangú fehér madár".

halaszok_utcaja_es_kanalis.jpg (Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

A halászok utcáján így napközben egymásba ölelkezve, romantikusan várakoznak a halászhajók, csend van és nyugalom, a hálók szépen rendezetten összetekerve várják a következő napot. Kellemes sós illat van, hiszen a száradó hálókból a tenger illata áramlik, melyeket Maggie is végigszaglászva, az utat mutatva megyünk is tovább. Nem tudjuk miért, de a belváros és a halászok utcájának a sarkánál, ahol már a szállodák elegáns sora vár, van egy kis retro sarki kávézó, itt mindig megállunk. Friss habos cappucino és egy kis friss croissant. Itt mindig napozunk egyet, mert a vicces az, hogy én eddig akárhányszor jártam Gradoban, itt valahogy, valamiért mindig süt a nap, talán azért is a feltöltődés helye ez a kis városka nekem. Itt semmi mást nem szoktam csinálni, csak felmérjük a terepet, hogy aztán az elegáns sétáló utcák kis palettás ablakai között indulhassunk tovább. 

kave_maggievel.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

A belváros csendes kis öbleiben elegáns vitorlások ringatóznak, amelyek most szépen csendben elnyújtózva pihentek, nyáron pedig hatalmas nagy családi partyk, reggelik helyszínei a kihajózás előtt. Maggie örömmel szeret így télen felmászni rájuk, körbeszaglászni és megelégedve tovább cirkálni a kikötőben. 

Grado igazi nyugalom sziget így télen is, abszolút nem kihalt, de egy különleges harmónia az amit itt átél az ember. Ez a vízen "úszó" kisváros egy igazi harmónia pont. Elindulva a tengerpart felé az elegáns kis utcákban mindenképpen érdemes megállni és felnézni. Fantasztikus épületi megoldások, erkélyek és ablakok várnak itt ránk, csodaszép állapotban, színekben, melyek így a téli napokon mindenképpen jó hatással lesznek ránk. A sétány végén a tengerparti fenyők alatt egyszer csak elénk tárul a tengerpart. Elegáns hosszú sétánnyal, kis színes öltöző kabinokkal, így télen csendesen, hangosan hullámzó hangokkal, tiszta sós illattal, madarak táncával a homokban. Itt valahogy mindig elkezd szaladni a szívem a végtelen felé, ahogy Maggie is imád kifutni a tengerbe hosszan benyúló móló végére, vadászni a sirályokra és csak nézni, beleolvadni a messzeségbe. Arról nem beszélve, hogy napfelkeltekor és naplementekor mennyire gyönyörű a horizont. 

20160226_120450.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Sétánkat mindig az elegáns kövekkel kirakott kis promenádon folytatjuk, ahol egyik kedvenc épületem a "Municipio" a kis fenyőfák alatt rejtőzködő, de annál szexisebb, épület, melynek hatalmas terasza és ablakai a végtelen tengerpartot figyelik. Sokszor belegondoltam milyen lehet itt dolgozni, valószínűleg egy álom:) Szeretem ezt az épületet fotózni. Itt a sétány amúgy is kiszélesedik, mert 2 út közül választhatunk, vagy elmélyedünk az óváros kínálta csodákba, vagy továbbsétálunk a parton.

municipio.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

A döntést most Maggie-re bíztam, aki szinte ösztönösen a történelmi kis belváros felé húzott.....persze titkon sejtve hogy miért....megvannak a bejáratott helyei, ahol ismerik már Őt és ahol mindig lepottyan egy kis croissant vég, vagy egy kis falat hal, mert hát kérem szépen az én kutyám olasz gourmet lett.....Mostanság jobban vonzza egy mozarellás szendvics, mint a tengerpart maga. Tény, mivel hihetetlen szuper aktív alkat, így a sok finomságot is könnyen ledolgozza:) hagytam maga vele együtt elcsábítani, és utunkat a kis óváros szűk utcácskái felé vettük. Egyik kedvenc útvonalunk, amely a narancssárga bicikli mellett visz el....Kis utcák kellős közepén, ahol a zöld ablakok mindig nyitva állnak....A kis bicikli után balra kanyarodva, egy meseszép tengeri képeket, leginkább halakat ábrázoló művészeti galériát is megtekinthetünk. Persze nem kell mondanom, Maggie-t már itt is ismerik. Mindig örömmel szalad be a kis galériába és mindig kap valamilyen finom falatot.

romantikus_grado.jpg

(Fotó:Semperger Sommariva Kinga)

Grado óvárosa olyan mintha egy filmforgatás helyszínén járnánk. Apró pici házak, színes ablakokkal, kiteregetett ruhák lengedeznek a szélben, a szűk utcákat színes kerékpárok szelik át, napsütötte arcú kedves idős emberek ülnek kint a kis padokon a házak előtt, kezükben "A" narancssárga lélekmelegítővel, egy igazán jó kis Aperol Spritz-el. A szűk pici utcák romantikusan, egymást ölelve torkollnak egymásba, így egyszer - egyszer egy kis belső téren találjuk magunkat, kis olívafákkal övezve, majd azután mintha egy labirintusban mennénk előre, mindig kilyukadunk valamilyen mese épületnél, templomnál, vagy éppen a kutyám kedvenc helyeinél. 

belvaros_kis_haz_olajfaval.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Itt minden sarok, minden kő, minden virág és minden mosoly a helyén van. Tiszta, őszinte és remek energiákkal rendelkező város. Aki egyszer ide eljön, azt a szíve mindig vissza fogja húzni, mellyel én is így vagyok. A helyiek hihetetlen módon figyelnek egymásra, a régi családok, idős tagjai folyamatosan szem előtt tartanak mindent, itt nincs egy lehullott levél sem az utcákon, mert egy minimum 95 éves nagyi rögtön ott terem és már sepreget, rendet rak, figyel, mosolyog. Annyira jó ezt látni, hogy a rohanó világunkban még vannak olyan helyek, közösségek, ahol az emberek ennyire figyelnek egymásra, környezetükre és a benne rejlő harmóniára. Itt mindenki büszke a környezetére, melyet gonddal ápol és öröm ha segíthet másnak, hogy a kisvárosban minden a helyén legyen.

A mai történetem - bár hosszúra sikerült, de hát Grado-ról hetekig tudnék folyamatosan írni nektek. Egy helyre azonban még elkalauzollak Benneteket. A kövirózsák utcájába....Mert ez a hely az, ahol legutóbb is csak leültem a lépcsőkre és csak néztem ki a fejemből és gyönyörködtem abban a sok kis csodában, mely a szemem előtt lógott. Megtaláltam Gradoban azt a kis utcát,ahol egy igazi kövirózsa kánaán van...Nem tudom miért, de ez egy ismét megmagyarázhatatlan hely nekem, ahol csakúgy jó lenni.Talán valahol a gyermekkorom jut eszembe, amikor kozmetikus nagyikám és édesanyám, a csodaszép cserepekkel kirakott régi ház egyik kis épületének a tetején anno egy igazi kövirózsa "paradicsomot" alakítottak ki, mert remek frissítő arctonikot készítettek maguknak, a családnak a kövirózsa sok szempontból értékes húsából. Már akkor is gyönyörködtem bennük, imádtam játékos, kusza, egybefolyó láncolataikat, és a zöld szőnyeget, melyet alkottak. Így valószínű ez a hely a gyermekkorom emlékei miatt is ejtett rabul, de itt Maggie is mindig megáll velem, csakúgy leülünk, nézünk ki a fejünkből és töltődünk. A sok kis szövevényes kövirózsa pedig mosolyog ránk, a kopottas sárga ház színes ablakaival együtt. 

primula_utca.jpg

(Fotó: Semperger Sommariva Kinga)

Miután a naplemente megjelenik a kis kövekkel kirakott lépcsőn, a mi utunk is visszakanyarodik a parkoló felé. Maggie-vel boldogan, szinte megtisztultan sétálunk az autónkhoz, a halszagú, hullámzó, macskaköves kis utcákon. A hazafelé vezetés olyan mintha valami új energiák által repülnénk, s ilyenkor mikor megérkezünk, a férjem kék szemei mindig nagyon mosolyognak...."Az arcodra van írva drágám, hogy csodás napotok volt!"...Ilyenkor mindig itt van a szívemben az a kis csupor,ami megtelik, a szemem könnyes lesz. Egy szó mint száz drága olvasóim, fontos, hogy szeressétek magatokat, szeressük magunkat, mert akkor minket is sokkal jobban fognak szeretni és minden ami körülöttünk van, teljesen átváltozik. Igazi mesevilággá. Csodaszép Napot nektek :) Erre én vagyok az egyik bizonyíték <3 

( A tartalom és a képek a szerző jogtulajdonát képezik, azok továbbközlése csak és kizárólag a blog szerzőjének engedélyével történhet, vagy az oldal hivatalos forrásmegjelölésének megosztásával)

 

5 pizza 1 calzone 2 gyerek 4 felnőtt

...s a kiskocsin guruló profiterolok története

A péntek nálunk általában Pizza nap. Ilyenkor a fő támadási célpont az Udine-ben egyedülálló Cantina Fredda Pizzeria, melyet egy frenetikus nápolyi testvérpár üzemeltet. Az igazi olasz konyha szakértők és családunk hitvallása szerint is, a pizza akkor pizza, ha nápolyi :) Salvatore és Franco zseniálisak. Koruk együttesen legalább 150 év, de vitalitásuk és a Pizza adta szenvedélyes életszeretetük miatt, a 20 évesek energiaszintjével vetekednek.

3_testver.jpg

(Fotó címe: A nápolyi Fiúk A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

A Cantina Fredda-ba betérni az egyenlő egy igazi nagy olasz szerelmes csábítással, aminek nem lehet ellenállni. A fával fűtött kemencéből áradó mesebeli illatok több méteres körzetben áthatják a környéket. A hely annyira igazi Retro, hogy történelem könyvbe illik, ugyanakkor az a belső varázs, amely a falon lévő megkopott fényképekből árad, az a mosoly amivel már az ajtóban várnak és a kockás terítők hada, a kis zöld kopott székekkel, na hát az olyan, hogy innen soha sem akarunk hazamenni :) ezért mi vagyunk általában mindig azok, akik zárás után még a tulajdonosokkal koccintunk a házilag, kizárólag dél olaszországi titkos recept alapján készült limoncello-val. Ennek a helynek a szelleme már több mint 40 éves, a férjem még kisgyerek volt, szőkés göndör hajjal és kék szemekkel, mikor már Salvatore ölében majszolta a pizza kenyeret. Ez a hely egy igazi nagycsaládos olasz kuckó, ahol végtelen a szeretet, soha meg nem szűnőek az ízek és finomságok és valami olyan titokzatos vonzalom alakul ki már onnantól kezdve hogy belépünk ide, amit személyesen át kell élni. 

teso_kepek.jpg

(Fotó címe: A Cantina Fredda történelmi pillanatai A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Mivel ez a kis "nápolyi" sziget tőlünk sincs messze, így nem egyszer járunk ide, egy gyors és könnyed Calzone-t enni, melynek sarkaiért Maggie hajlandó ha kell akár fél óráig is csendben ülni :) Természetesen a hely kutyabarát, gyermekbarát, sőt ahogy a kis "ragazzi-k" megérkeznek, kötelező elem a zsírkréta és cerka, és már mehetnek is a rajzok, Franco bácsi már viszi is Őket a pult mögé megmutatni, mi az a "Bufala" ami a pizza tetejére kerül, s mindegy, hogy még január végén is karácsonyi terítő van a kis kockásra terítve, mert mindez a lényegi dolgok mellett csak részletkérdés. A friss bazsalikom itt minden körülmények között mosolyog, mert az egész egy kis "első látásra szerelem" sziget....

friss_bazsalikom_3.jpg

(Fotó címe: Bazsalikom és sok más finomság A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Péntek esténként, az olaszok igazi nagycsaládos kiruccanást szerveznek, ilyenkor a család apraja és nagyja összegyűlik, és ellepik Cantina Fredda retro kis asztalait. A bejárattal szemben azonnal a pizzasütő kemencéket és a konyha gigantikus fénysebességgel száguldó attrakcióit látjuk, ahol Franco koordinál, irányít, gyúr, pizzát díszít, közben a gyerekeknek mutatja mi hogyan készül, de sosem feledkezik meg arról, hogy ki mit rendelt, mindent fejben tart és na jó....néha a nagy rohanásban a kifejezetten erre a célra derékra kötött kis kockás kendővel áttörli a fejét, hiszen a több mint 400 fokos fatüzelésű kemence mellett azért mondhatni néha kicsit megizzad az ember a munkától. 

A belső tér hatalmas, egy igazi nápolyi pizzagyár, a "gyár" szó minden negatív értelmét mellőzve, mert itt az alapanyagok mind délről érkeznek, a liszt, a szalámi, és még a sajtok is. A pizzatészta gyúrástechnikája és az ősi családi örökség része, s hát kérem szépen nem mondhatnám, hogy ez olyan egyszerű munka, tény, hogy én is készítettem már otthon pizzát, de tényleg a tészta egyik legnagyobb titka az, hogy meddig, hogyan és milyen erővel gyúrjuk át, aztán hogyan tudjuk pihentetni hagyni és újra gyúrni, majd kicsit nedves ruha alá téve "altatni" és újra megedzeni. Merthogy az igazán jó pizza tészta miután első körben legyúrásra kerül, s mindenféle formában átgyúrás alanya lesz, több alkalommal pihenésre kényszerül, egy kisebb nedves finom textil konyharuha alatt, ahonnan néha előveszik, megpaskolják és újra átgyúrják. 

A levegőben szinte repkednek az étlapok, az összetevők már sorban állnak, hogy a pizzára kerülhessenek, s miközben mi is megérkeztünk barátainkkal és gyerkőceikkel, az étteremben felszolgálóként legalább 30 éve dolgozó Nino robog felénk szélsebesen és még le sem tettük a kabátokat, már a friss olívabogyók, pizzakenyér és grissinik landolnak az asztalon. Gyerkőcöknek kivágós játék, kártya és társasjáték, a felnőtteknek érkezik egy kis kancsó bor és számos vicc, amely elengedhetetlen. 

olajbogyok.jpg

(Fotó címe: A friss zöld és fekete olívabogyók A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Igazi olasz "alapzaj" van a helyen, morajlanak a nevetések, a gyerekek kacagnak, időközben megjönnek a tulajdonosok feleségei is, segítenek mosogatni, desszertet szeletelni, kasszánál koordinálni. A régi falakon emlékek garmada figyel le ránk, amely őrzi ennek az autentikus hely minden pizzájának szellemét és történetét, a nápolyi srácok emlékeit, híres emberekkel történő "nagy zabálásokat", foci parádékat. A rengeteg pillanat, ami körbevesz, szinte el is tereli a figyelmed arról, hogy egyszerre mennyien lettek, s miközben a finom friss, zöld olívabogyót majszoljuk, Nino már mondta is, hogy ma mit érdemes rendelni. Nagyon szeretjük ezen a helyen, hogy az ember fia bármilyen "Pizza-kreatív" lehet, mert a Cantina Fredda-ban nincs lehetetlen. Itt akár friss Bufala is kerülhet a pizza-ra, de lehet kérni füstölt Lazacot, amely Triesztből érkezik, s az olívabogyó választék is frenetikus, természetesen a szalámi választékok is fenségesek! A pizza mellett ugyanakkor megannyi tészta csoda kérhető, nekem egyik kedvencem a Calzone, amely frissen vékonyan hajtogatott remek pizza tészta, megtöltve mindenféle egyedi kéréssel. Én leginkább a friss ricottás, mozzarella sajtos, sonkás verziót preferálom....Arról nem is beszélve, hogy Maggie kutya kedvence is ez:) így a vicces hogy már kérnem sem kell, de neki mindig csinálnak egy kis verziót, kis kutya dobozba, s ha éppen nincs velünk a csibész kis csaj, akkor visszük neki haza. 

menu_asztali.jpg

(Fotó címe: Alapanyagok Cantina Fredda módra A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

lazacos_pizza.jpg

(Fotó címe: Az a bizonyos Trieszti lazacos pizza ...A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Közben a falon megpillantottam egy 70-es évekbeli menüt....Atyaég, mekkora! Még lírában vannak rajta az árak, az oltári kitárulkozó mosolyomat, Salvatore észrevette és már robogott is felém....Átkarolta a vállam és elkezdte magyarázni, hogy a Líra árak és a mostani árak hogyan is konvergálnak egymással, amiken nagyokat nevettünk. Közben láttam, a férjem eltűnik az étterem színfalai mögött, és nagy beszélgetésbe elegyedve Franco-val, pár perc múlva egy friss műanyag lavórban hozták ki éppen a Bufalákat, zacskózva, frissen érkezve a dél - olasz vidékről.

menu.jpg

(Fotó címe: Pizza menü 1972-ből A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

A kis srácok és barátaink közben egy nagy kártyajátékban voltak, amikor is az asztalokhoz vittük a mozarellakat, és mindenki kiválasztotta, melyiket szeretné a pizzára tenni. Majd Nino el is robogott a kemencékhez, mert lassan a mi pizzáinknak ropog majd a tűz a kemencében. Közben a finom kis előétel grissinik elfogytak, megérkeztek a frissen csapolt sörök, a gyerkőcöknek a friss szicílilai citrommal készített limonádé, és a Cantina Fredda megtelt. Egyik asztalnál a város fontos ügyvédei majszolták a friss pizza kenyeret, olívakrémmel, a másik asztalnál 3 db tüneményes idős hölgy hörpölte az Aperolokat, miközben a legújabb tavaszi táska modellekről tartottak hatalmas diskurzust. A másik asztalnál fiatal diákok ültek, kártyáztak, beszélgettek, mosolyogtak és hmmmm ment a szemezés is az asztalnál egy szép arcú szőke hajú lány és egy kék szemű, barna göndör hajú fiú között. Édesek voltak....később még a tányér alátét papírján szerelmes üzeneteket is küldtek egymásnak. Nem volt mobiltelefon, nem ültek bambán és üresen...Ezek az emberek, fiatalok, öregek, élnek, mosolyognak, szeretnek, éreznek, ölelnek, nagy hangon beszélgetnek és csakúgy jól érezte magát mindenki. Nincs semmi sem túl bonyolítva, nincsenek megfelelési kényszerek, sztereotípiák. Mindenki úgy volt ott, ahogy neki a legjobb volt és pont emiatt a legnagyobb természetességgel, egyszerűen csak jó volt ott ülni. 

Miközben meredtem előre és "bambán" belefeledkeztem ebben a remek pizzaszagú péntek esti harmóniába, az orrom megérezte a friss bazsalikom illatát, amivel a calzone-s tányérom érkezett. Pillanatok alatt landoltak a finomságok az asztalon, a gyerek "sisere" had rá is ugrott a finom korongok gőzölgő cikkelyeire, mi pedig belendülve az aznap esti baráti beszélgetésbe, zárásig ott voltunk. Időközben a hely néha mozgott, egy-két asztal cserélődött, megjelent közben a péntek esti indiai fiú, aki mindig friss rózsát hoz mindenkinek, kedvesen, szemét lehunyva kicsit szégyellve helyzetét kínálta a rózsákat, vettek tőle páran, aminek nagyon örült. A konyha közben összecsomagolt neki egy kis pizzát, 2 dobozos cola-t és mielőtt elment volna a kezébe nyomták a kis csomagját. Most is könnyes volt a szeme, 15 percig fogta Salvatore kezét és köszönte a finom falatokat, a rózsacsokrot pedig beletette a kis kockás terítős asztalon lévő vázába. 

5en_pizza_2.jpg

(Fotó címe: Pronti :)  A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Szeretet, önzetlenség, hála töltötte meg a pillanatokat, pedig csak egy sima, egyszerű, normális péntek este volt. Egy olyan este, aminek a végén egyszer csak a színfalak mögül kirobogott Nino, egy alumínium konyhás kocsival és az aznap este készült finom, isteni krémes profiterollal kínált minket. "Drágáim, ezt muszáj megkóstolnotok, 2 féle csokoládésat is csináltunk, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, melyik a jobb"....

nino_es_a_profiterol.jpg

(Fotó címe: Nino és a tesztelésre váró profiterolok A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)

Látnotok kellett volna a gyerkőcök szemeit, akik azonnal ráugrottak a finomságokra, és mintha önkéntes kísérleti nyuszik lettek volna, végtelen örömmel vetették magukat alá, a tesztelésnek. Nyert a krémes tejcsokis, igaz nekem a sima fekete csokis jobban ízlett, ugyanakkor azt hiszem annyira mindegy volt a csoki....a profiterolok összessége varázslatos volt, a frissen felvert tejszín, a kézzel gyúrt és sütött roppanós, de mégis puha tészta a belső részen, magával ragadt minket....csakúgy, ahogyan ez az este is, minden pillanatával, minden finomságával és minden mosolyával együtt. 

profiterol.jpg

(Fotó címe: A tökéletes fekete csokis... A fotót készítette: Semperger Sommariva Kinga, a képek és a tartalom a szerző jogtulajdona, annak további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével történhet, köszönjük!)