Egy Kis Itália

Olaszország egy kicsit másként - életvidám hétköznapok, izgalmas utazások, ízes élet & "dolce vita" - egy magyar lány tollából, Pizzaországról.

Egy kis Itália - június 8-9-én Villányban
Jazz, Gasztronómia és Családi hagyományok, olasz-magyar módra

Az olasz - magyar kétlaki életnek, s temperamentumos ritmusnak - a számos fejfájást okozó pillanata mellett,  -megvan a maga szépsége is. Mindig nagy szeretettel és érdeklődve térek, térünk haza Magyarországra, s ilyenkor végtelen nagy szeretettel járjuk be a vidéket, a fővárost s a megannyi szép kis helyet. Olasz férjem is nagyon szeret "itthon - otthon lenni"  - nálunk, ahol finom borok, remek gulyásleves, és igazi pirospaprika várja. Vannak vidékek, térségek és régiók, amelyek Magyarországon is a szívünkhöz nőttek, s ebből az egyik réges régi nagy szerelem és azt hiszem örök kedvenc: Villány. Nemcsak a fantasztikus borok, a lankás dombok és a mesés Kopár dűlő miatt, de emberileg is olyan érzések kötnek minket oda, melyek miatt mindig úgy érezzük, hogy egy kicsit Villányba mi mindig - hazajárunk. (Reméljük, hogy ennek Villányban élő barátaink is legalább úgy örülnek, mint mi:))

gere_birtok_szep.jpg

A Dél Dunántúli régiónak ezen része, egy kis igazi ékszerdoboz, ahol az ember valamilyen szinte érintetlen módon, puhán, bekebelezve találkozik a természettel, a csodás szőlőtőkékkel, a sikkesen művelt föld, zöld dombokkal keretezett szépségével, a mező és a vidék friss illatával, s emellett egy olyan emberi tényezővel, ami miatt ez a vidék különösen szívünk csücske. Amikor a gyümölcsös rosé illata mellé, nagy baráti ölelések, a testes vörös nagy pohárben leírt körtánca mellé végtelen nevetések társulnak, azt hiszem valahol talán az egyik legmaghatározóbb dolgok egyike az élet pillanatainak. A térséghez régi személyes barátságok és sokoldalú szeretet köt, amihez persze csatlakoznak a remek ételek, a helyi lángos, a kis pincesor esti mulatságai, s megannyi emlék, a csüngő szőlőfürtök finom illata között. Villány egy kis hazai földi paradicsom nekem, ahol a finom borok zamata mellé egy igazi kis csodaország érzet is társul. 

gere_birtok_2.jpg

gere_birtok_mi_ketten.jpg

Ez év június elején, pontosan június 8 és 9-én - olaszos hangulatban - fergeteges zenei hullámok töltik majd meg a dimbes dombos vidék csinos kis lankáit, s az európai Jazz kiváló művészei népesítik majd be Gere Attila és családjának csodás pincészetét, mely megújult mivoltában várja a kedves vendégeket, olyan igazi Alice csodaországban érzés keretei között. A fesztivál immáron rendhagyó jelleggel évek óta nagy sikerrel kerül megrendezésre, ahol ebben az évben a a Jazz mesteri dallamai mellett, egy kis olaszos hangulat is jelen lesz:) A fesztiválról bővebben itt olvashattok: https://www.facebook.com/gerejazzfestival/

parna.jpg

Az ezévi finom étkekkel és borokkal készülő fesztivál nemcsak a zenei élményeket kedvelők részére lesz kiváló esemény, hiszen a mesés villányi dombok közé a jazz ritmusaival együtt, olaszos Dolce Vita érzés is költözik. Igazi mediterrán hangulatban, a nyár esték kellemes atmoszférájában, a zenei finomságok mellé, olaszos ízek, illatok és hangulat érkezik, egyenesen Friuli Venezia Gulia régióból, kiegészítve a fellépők által garantált remek hangulatot. Így például szombat este Nicola Conte fenséges hangja mellé, remek San Daniele-i sonkát, és bődületesen jó sopressa-t majszolhatunk majd, miközben lábunkkal a Jazz ritmusát dobogjuk közösen az asztalok alatt, s a friss és könnyed borok mellett, a kézzel készült grissini ütemes tördelése is megadja majd az este hangulatát. Gere Attila és családjának vendégszeretete, fantasztikus boraik és a Gere Crocus Hotel Mandula éttermének séfjeinek ízkavalkádja pedig tökéletes keretet ad, ennek a minden évben sikeres rendezvénynek. 

prosciutto_tasting.jpg

De térjünk csak vissza a gyökerekhez, mely oly sok fontos dolgot mozgat ebben a térségben. Villány szőlőtermesztési és bortermelői, borászati hagyományai szinte mind mind egy - egy család színes, kalandos történethez köthető, ahogyan ez a régió megannyi összetartó, végtelen és fáradságos munkát sem kímélő család energiáival együtt, - lélegzik, mozog s dolgozik. Ennek a rendkívül erős köteléknek köszönhetően a Gere Család ebben az évben úgy döntött, hogy a Jazz Fesztivál értékeit is kiterjesztve, nemcsak a nemzetek kultúráira, zenéjére és gasztronómiai hagyományaira épít, hanem a magyar - olasz családok hagyományait is ötvözi ezen a fantaszikusnak ígérkező családi eseményen. Így kedves olasz családokkal is találkozhatunk majd a helyszínen, akik elhoznak magukkal egy kicsit abból a régióból, ami egy kicsit most már az én kis hazám is lett - Friuli Venezia Giulia meseszép térségéből. A Sirk család a szlovén határ mellől érkezik, egyedülálló, piciny kis térségből, varázslatos finomságokkal, az igazi "null kilométeres" élmény-gasztronómiai vonalat képviselve, Michelin csillagos éttermükből, egyedi finomságokat bemutatva, míg a Bagatto család pedig San Daniele különleges mikroklímájának hegyvidékéről utazik Villányba, kézműves prosciutto hagyományokat bemutatva, kicsattanóan friss grissini-k kíséretében. 

gere_csalad.jpg

 

sirk_family.jpg

bagatto_family.jpg

A 2 napos zenei fesztivál atmoszféráját, a vendégek színes nyári ruháinak lenge ringatózását, a remek Frici illatos buborékainak viccelődését olasz ízek, illatok és finomságok teszik majd teljessé ezekben a napokban a Gere Birtok elegáns környezetében. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy régi barátságunknak is köszönhetően segíthetjük ezt az eseményt, s hogy olyan családi vállalkozásokat hozhatunk el Olaszországból - Villányba, akik szintén generációkon átívelő hagyományokat és családi örökséget őriznek, azt fejlesztve, bővítve a lehető legjobb tudásuk szerint. Az ilyen események, melyek határokat nem kímélve jönnek létre, mindig valaminek a kezdetét jelentik, hosszú távra kitekintő, családi kapcsolatokat bővítő, egymás hagyományaira épülő lehetőségek sorozatát nyitva meg ezzel. Számomra személy szerint nagyon fontos mindennek közepén az ember, aki két kezével, életén keresztül, családi generiációkon át képvisel valami olyat, mely ebben a rohanó világban igazi értéket képvisel. A család, és a hagyományok pedig ennek rendkívül fontos része, főként amikor két ilyen kis ékszer régiót kapcsolhatunk össze, tüneményes emberekkel együtt, melynek középpontjában a lélek mellett, a jó bor, és a finom ételek állnak. 

isteni_sonkak_finomsagok.jpg

Amikor átlépünk a szlovén határon, s megérkezünk a napsütötte Olaszország tengerillatű vidékére, s megjelennek az első ciprusok és Pineta fenyvesek, egy olyan kis régióba érünk, melyen eddig javarészt, csak mindig átrohantunk. Trieszt felett pedig egy meseszép vonulata indul ennek a vidéknek. A Collio dombság gyönyörű - vadregényes dombjai között, igazi kis elrejtett csodák vannak, ahol az Észak Olasz gasztronómia gyöngyszemei is megbújnak. Erről a vidékről érkezik Villányba a Sirk család, akik valami igazán nagy csodát birtokolnak, a pihe puhán egymásba ölelkező romantikus dombvidék rejtekén....Egy olyan vidéken, ahol az érintetlen természet, a teraszos dombok, a megannyi mesét hordozó történelmi épületek és az olasz báj sokszorosan kápráztat el minket....

collio_taj_3.jpg

collio_taj.jpg

collio_taj_4.JPG

collio_taj_6.jpg

„Amikor 16 éves lettem, akkor kezdtem el dolgozni a családi Osteria-ban, édesapám sajnos gyorsan itt hagyott minket, nővéreim pedig úgy döntöttek átadják nekem családi örökségünket, az Osteria-t. Korán házasodtam, egy nagyon fiatal hölggyel, akivel őrült szerelembe estem, s aki miattam otthagytam az orvosi egyetemet, hogy együtt kezdhessünk el dolgozni a családi örökségen. Emlékszem, hogy anyósomnak ez egy borzalmas helyzet volt. De mi fiatalok voltunk, és igazán nagyot akartunk álmodni, pontosan valami olyat, mint ami ma a La Subida – bár az álmaimban sosem volt ennyire ismert, elismert és ilyen nagy vállalkozás, mint amivé kinőtte magát.  Loredana, a feleségem pedig egy igazi nagy családról álmodott, akikkel együtt építhejtük a jövőt, boldogan. Teljesültek az álmaink, boldogok vagyunk!” (Josko Sirk)

kiskert.jpg

trattoria_1_hq.jpg

A La Subida-t 1960-ban alapította Josko Sirk és felesége Loredana. Egy hely, ahol a mesés gasztronómia, varászlatos vintage chic hangulata, kiváló alapanyagokkal és igazi családias olasz vendéglátással várja a betérőket. Egy hely, amely Friuli Venezia Giulia régió és Szlovénia határán egy olyan kapocs, mely tradíciókat, hagyományokat és régi családi meséket ötvöz. A La Subida már már egy igazi élménnyé nőtte ki magát, ahol nemcsak fenséges falatokat kóstolhatunk és betekinthetünk Josko Sirk ecet (Aceto) üzemébe, s az igazi Frico & Frittata világába, de pihenhetünk a Collio dombokon és erdőben épült mesés kis rezidenciákban, kőházakban és erdei lakokban, ahol a természet érintetlen lágy ölén, az igazi észak – olasz életérzést élhetjük át.

splendida-famiglia-centrata.png

 

erdolak.jpg

fienile_5_hq.jpg

A Sirk család ma is a La Subida birtokon lakik, ahol a Michelin csillagos étterem fantasztikus receptjei mellett, egy kis családi Osteria is működik. A birtokon számos aktív kikapcsolódási lehetőségben lehet részünk, a lovalgástól a dombok közötti Vespa motorozásig, s természetesen bármikor bringára is pattanhatunk. A Collio vidékének meseszép dombjai között lévő erdei birtok házaiban végtelen nyugalom és a nagy üvegfalakon át pedig az erdő szépsége várja a pihenni vágyókat, csodás sétaútvonalakkal, erdei fürdőkádakkal és relaxáló helyekkel. A La Subida nemcsak egy Michelin csillagos gasztronómiai élmény, hanem egy hely, ahol minden érzékszervünk számára találunk valami finomságot.

kaja.jpg

Friuli egy végtelen családias régió, ahol a generiációk által üzemeltetett gazdaságok, birtokok, éttermek és gazdaságok ma is virágzanak. A Sirk család Friuli-ban egy fogalom, hiszen valami olyan csodát alkottak, mely változatlan minőséggel és varázslatos atmoszférával várja a vendégeket. A La Subidában minden a részletek szépségén és az igazi olasz életérzésen múlik. Egy hely, ahol az ízlelőbimbók örvendeznek, ahol a test és a szellem megújul és ahol a környezet is hozzájárul a tökéletes kikapcsolódáshoz. Ennek az érzésnek egy piciny része érkezik meg a jövő hét végén a mi meseszép borvidékünk szívébe, Villányba, ahol egy exkluzív kóstoló keretei között, lehetőség nyílik majd a Subida különleges illataiba, aromáiba betekinteni, s megízlelgetni ezt a kis mesevilágot. El sem tudom mondani milyen öröm és megtisztelés velük együttdolgozni, ismerni Őket és tudni azt a megannyi apró lépést, amit ezért a csodáért tettek és tesznek. 

kingus_es_subida.jpg

„Itt születtünk és itt nevelkedtünk San Danieleben, Friuli mesés településén a hűvös hegyek tövében. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan mesterséget viszünk tovább generációkon keresztül, mely a legkisebb, ugyanakkor legmívesebbb prosciutto manufaktúra féltve őrzött titkai örökíti meg és őrzi a régióban. A mi családi manufaktúránkban minden egyes darab egyesével érlelődik és a helyi tradíciók és prosciutto készítési technikák sokaságát alkalmazva, szenvedélyes keretek között készül az igazi San Daniele „prosciutto”. Családunk szellemisége őseink mesterségére épülve, Rino Bagatto alapítónk tradícióit ötvözi, aki alapítótagja volt a San Daniele-i Prosciutto Szövetségnek. Mára már a 3 generáció dolgozik családi manufaktúránkban, ahol a térség legkevesebb mennyiségű, ugyanakkor méltón állítjuk, hogy egyik legjobb minőségű prosciuttoja készül. Mi csak azt szoktuk mondani, hogy érdemes megkóstolni a Bagatto család ízeit, mert így 50 év tradíciója elevenedik meg, ami azóta mit sem változott.” ( Bagatto család )

bagatto_csalad_regi_kepeken.jpg

bagatto_csaladi_fotok.jpg

A Bagatto család prosciutto készítési technikája semmit sem változott az emúlt fél évszázad alatt, ugyanazzal a minőséggel és odafigyeléssel készül a „kézműves sonka” San Daniele dombjai között. A Bagatto sonka egyik titka, hogy rendkívül gondosan válogatott, csak és kizárólag olasz sertés alapanyagból készül. Mindösszesen 3 összetevő vesz részt a sonka különleges érlelésében, ez a só, az idő és San Daniele vidékének mesés klímája. Semmilyen tartósítószer, és hozzáadott egyéb anyag nem kerül bele ebbe a folyamatba, csupán a türelem és a sok év tapasztalata az, mely ezt a remek minőségű prosciutto-t „megalkotja.

bagatto_family_in_work.jpg

San Daniele, - Friuli Venezia Giulia régió Észak Keleti térségében, a hegyek tövében, a Friuli dombok mesés vidékén található kisváros, az osztrák és a szlovén határhoz is közel. A városka egy szép lankás dombtetőre épült, mely mögött pedig már a Friuli hegyek hó sipkás csúcsai magasodnak. San Daniele elhelyezkedése különleges, 252 m magasan található, pontosan olyan magasságban, ahol a Carniai Alpok hegyeinek hideg szellője és fuvallatai, az Adria felől érkező sós és meleg levegővel találkozik, ez által egy különleges mikroklímát teremtve, a prosciutto érlelési folyamataihoz. Nem beszélve a mesés Tagliamento folyó ezen vidéket átszelő folyamaira, melyek a hegyvidék ásványos anyagait, hosszas zöldes folyamokban hozzák el erre a vidékre, megélesítve az amúgy is kristálytiszta levegőt ezen a vidéken.

6362838_panorama_mapio_net_final.jpg

utkozben.jpg

A San Daniele prosciutto egy „száraz” eljárással készülő prosciutto, amely 1996-ban került PDO védjegy alá (Protected Designation of Origin), de már 1970-től az olaszországi kormány által is védettnek számított. Mint minden más ilyen és hasonló védjeggyel ellátott termék, fontos, hogy a hozzárendelt területen készüljön, a rá vonatkozó speciális és folyamatosan ellenőrzött szabályok szerint. Ahhoz például, hogy valaki Prosciutto San Daniele PDO védjeggyel rendelkezhessen, a sonkának San Daniele városán belül kell készülnie, mely körülmény elengedhetetlen és kötelező. Jelenpillanat 31 vállalkozásnak van engedélye San Daniele-ben, a sonkakészítés ide vonatkozó helyi és tradicionálisan védett szabályai szerint. Ez a 31 vállalkozás pedig éves szinten 2 és fél millió sonkát készít. S ami azt gondolom, hogy talán ebből az egyik legfontosabb tény, hogy a Bagatto család ebből 6-8000 sonkával képviselteti magát, mint a térség egyik legrégebbi, s legismertebb, talán legmívesebb családi manufaktúrája. Számukra a minőség a tradíciókban és a teljes kézi munkálatokkal történő felügyeletben rejlik. Ezért is gondoltuk azt, hogy az Ő fantasztikus hagyományukat szeretnénk elhozni Villányba, hogy igaz fenséges falatokat tudjunk majd kóstolni, a jazz dallamok fergeteges hangulatában. 

bagatto_family_prosciutto_factory.jpg

Összességében azt kell mondjam Nektek, azt hiszem az én munkámnál nincs is jobb a világon :) Olaszország és Magyarország között hidat teremteni, családi hagyományoknak részese lenni és kutatni azt, s egy eldugott kis olaszországi régióban dolgozni, már-már maga a hobbi és szenvedély kategóriája. Tudjátok, hogy nekem Friuli egy igazi gyöngyszem a szívem közepén és ez a régió olyan sok kötödőssel kapaszkodik a történelem megannyi szálába, melyen belül számos magyar történelmi örökség szépsége rejlik. Az pedig, hogy ez a mostani esemény Villányban olasz hangulatban zajlik, egy külön öröm nekünk és nem győzöm megköszönni azt a sok szeretetet amit mi ezen a csodás kis magyar borvidéken különösen kapunk. Már alig várjuk hogy a családok végre itt Villányban találkozzanak és a megannyi történet mellett, remek borok, a Mandula Étterem finomságai, s az olasz hangulat betöltse ezt a fenséges, különleges és elegáns helyet, Gere Attila Pincészetének falait. 

A birtokon Villányban már zajlódnak az előkészületek, s itt nálunk az autóban is lapul már egy két finomságot tartalmazó doboz, ami éppen a napokban érkezik Magyarországra és a jövő héten pénteken a finom sonkák, sajtok és Friuli különleges finomságai is útrakelnek, hogy elhozzanak Nektek egy kis darabot a mi szeretett térségünkből.  Olasz hangulatban, sok mosollyal és megannyi gesztikulációval és mosollyal keretezve, mindeközben remek ritmusú zenéket hallgatva.  "Fantastico lesz"!!! - Jövő hétvégén Villányban találkozunk! Szeretettel: Egy kis Itália :) 

Photocredit & Copyright: A szöveg és a jelölt képek Egy kis Itália blog szerzőjének: Semperger Sommariva Kingának szerzői jogtulajdona. A kép/képek és a szöveg további felhasználása csak és kizárólag a szerző engedélyével, beleegyezésével, vagy a jelen forrás hivatalos megjelölése mellett osztható meg, közölhető tovább. Köszönjük! Egyes képek Gere Attila Pincészetének tulajdonát képezik, valamint a Sirk család La Subida és a Bagatto család archívumából valóak, megjelölve az adott képek alatt, engedélyükkel és beleegyezésükkel kerületek felhasználásra. Megköszönjük a szerzői jogok tiszteletben tartását! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Egy Kis Itália

Fergeteges olasz hétköznapok - egy magyar lány tollából. Mindennapi történetek Pizzaországból. Utazási élmények, felfedezések, titkos városok, reneszánsz történelem, pasta & pizza minden mennyiségben. Mesék tele szeretettel, melyet az olaszok vitalitása, életvidámság ihlet, egy lánytól - aki nyakig belecseppent a dolce vita pillanataiba. Egy blog, ahol mindig süt a nap, ahol olaszos jókedv vár. Egy oldal, ahol kötelező lassítani és elnyújtózni :) ahol az Aperol Spritz mindennapi kellék, a pizza kimondottan ajánlott és fontos eleme életünknek, s ahol a pasta elengedhetetlen boldogságelem. Egy kis Itália, ahol a déli nap serkentette ráncok, csakis a mosolytól erednek. Bouna Lettura :) <3

Friss topikok

Top 5

  1. GRADO, olasz életérzés, tengerpart - 6 órányira Budapestről
    GRADO, olasz életérzés, tengerpart - 6 órányira Budapestről 2019. március 05. 15:22GRADO, ......első látásra "AMORE"  Amikor az embernek van egy szívszereleme, arról mindig jó mesélni. Főleg ha ez kölcsönös. Ebben az évben és a jövő évben is Grado mesés kisvárosának vezetése és az...
  2. Vannak azok a napok...
    Vannak azok a napok... 2017. február 18. 09:29Számomra a tenger, a hullámok, a homokban való önfeledt és kitárulkozó séták, a sirályok éneke valahogy mindig olyan pozitív töltet, amire nincs magyarázat. Azt gondolom, a legjobb dolgok néha azok,...
  3. DolceVita, Grado, Olaszország  - 6 tipp útravalóként
    DolceVita, Grado, Olaszország - 6 tipp útravalóként 2022. április 14. 08:33Grado, a Nap Szigete. Egy csöppnyi homoksziget, ahol a természet, a tenger és a történelem valami különös módon varázsolja el az embert. Igazán olaszos módon, megadva a Dolce Vita számos pillantát. A...
  4. Gondolatok és Gondolák a Ferde Torony tövében
    Gondolatok és Gondolák a Ferde Torony tövében 2017. július 09. 08:51A kacifántos olasz hétköznapoknak megvan az az előnye, ha éppen fel is szeretne robbanni a ember fia a napi stressztől, és a munka adta "gyönyöröktől", elég csak kimenni az utcára, nagy levegőt venni,...
  5. Lélekemelő kávészünet - Grado csodái
    Lélekemelő kávészünet - Grado csodái 2020. április 25. 14:52Létezik egy kis paradicsomi sziget, az Észak Olasz tengerparton, Friuli régióban, Trieszt után, a Júlia Alpok hegyeinek ölelésében, a lagúnák vidékén, ahová most a képzelet repülőszőnyegén repítelek...
süti beállítások módosítása